Nikolas: Sosem kamuztam vagy színészkedtem - Szily Nóra interjúja

Felfogtad már, hogy mi történt az elmúlt fél évben?

Már nosztalgiázom - eléggé hamar egyébként. Furcsa, hogy fél év volt az életemből, és vége van. Lezárul valami, és kezdődik egy új időszak, megint egy újabb...

Még nem zártad le? Nem akarod?

Nem. Még abban élek, hogy van az X-Faktor. Nem tudom. Pedig néhány hete már alig vártam, hogy vége legyen, mert nagyon fáradt voltam. Sok volt a próba, sok volt minden, nem tudtam magammal foglalkozni. Most meg hébe-hóba találkozunk a koncerteken, és olyan fura, már nem lakunk együtt... Érdekes.

Sok mindent átéltél. Mit tanultál magadról?

Azt, hogy nemcsak nyilatkoztam mindig, hogy hiszem azt, hogy mindennek megvan az oka és semmi sem történik véletlenül - hanem így is élek. Mindig elfogadom azokat a dolgokat, amik történnek velem, és szerencsére azt tapasztaltam, hogy jól tudom kezelni ezeket. Például hogy nem tudok mozogni az utcán - mert megállítanak -, ezt is tudom kezelni, és nem idegesít. Mert el kell fogadnom azt, hogy valamit valamiért.

Gondolom, mindig eszedbe jut, hogy ezért is csináltad.

Igen. És érzem, hogy szeretnek.

Nagyon?

Szeretnek nagyon, de ezt nem úgy értem, hogy engem mint embert szeretnek. Egyszer volt egy olyan párbajos hét, amikor nagyon rosszul voltam. Kijöttem, de senkit nem érdekelt, hogy mennyire nem érzem jól magam, hanem mindenki odajött és kért fotót, aláírást. Akkor tudatosult bennem, hogy kevés az az ember, aki úgy rajong, hogy rám mint emberre is figyel. Inkább azt látják, aki a tévében szerepel. Komoly szembesülés volt, de sok erőt adott ahhoz, hogy tudjam kezelni a dolgokat. Hogy ez egyszerűen ilyen. Hogy nekik az a kép tetszik, amit látnak, és nekem meg kell felelnem annak.

Na de te döntöd el, hogy milyen az a kép!

Én azt szeretném megmutatni magamból, amit tudok, amiről azt gondolom, hogy a világra tartozik. Hogy én vagyok, énekelek... Nem szeretnék úgy címlapra kerülni, hogy vettem egy fagyit és elcsúsztam. Az lenne a jó, ha azt írnák, hogy volt egy telt házas koncertem, meg ilyenek - tudom, hogy ez nehéz lesz, mert már szembesültem azzal, hogy nem mindig az jelenik meg, amit mondok. Ezt nehéz elfogadni - pláne nekem, akinek nagy igazságérzete van. Olyan emberekkel kell körülvennem magam, akik tudják ezt kezelni, akiknek ez a szakmájuk, hogy ne sérüljek nagyon.

Zárkózott vagy, én azt érzem.

Nem. Én mindig társasági lény voltam, most sincs velem gond e téren - nyilván az egy másik dolog, hogy ki ismer meg úgy igazán. Azoknak az embereknek bizonyítani kell, akik azt szeretnék, hogy megmutassam önmagam.

Az óvatosság a nagyon érzékeny emberek védekezési módja.

Én nagyon érzékeny vagyok. Azzal védekezek, hogy nem mutatom meg magam teljesen. Mindenki annyit kap belőlem, amennyit megérdemel. Bizalomért jár a bizalom.

Amúgy nincs nyitva az ajtó?

Nincs. Pláne ebben a világban, ahol mindenki mindenki ellen van, ahol senki nincs tekintettel...

Mégis kimentél az egyik legnehezebb terepre... Amikor a végső döntőben voltál, érezted, hogy nem a tiéd lesz a győzelem?

Egész nap éreztem. Nem tudom, miért. A színfalak mögött álltunk, Feró, Csabi, Ildikó és én. Csabi borzalmasan ideges volt végig - és mondtam neki, hogy nyugodj meg, mert te fogod megnyerni! Én nyugtatgattam mindenkit. Ez furcsa dolog.

Mosolyogva mondod, de nem volt rossz ez az érzés?

Nem. Nem tudom neked megmagyarázni. Jó lett volna a pénz, jó lett volna, hogy én vagyok az X-Faktor győztese, de én nem vágytam erre. A szeretteim, akik nekem szurkoltak, sokkal jobban akarták, hogy nyerjek. Amikor elindultam, azt mondtam, milyen jó lenne ott lenni a 3-as döntőben. Amikor ez megvolt, akkor már azért szerettem volna ott lenni a végén, hogy elénekelhessem azt a bizonyos dalt. Hát nem tudom, hogy van-e még rajtam kívül ember, aki azért szeretne ott lenni, mert énekelni szeretne egy dalt...

Ez tényleg így volt?

Így. Én sosem kamuztam vagy színészkedtem...

És amikor elhangzott a győztes neve - te mégis a vesztes lettél...

Én nem így éreztem. A felfogásban van mindig a kulcs. Ha úgy állsz hozzá, hogy ezzel nem vesztettél, akkor nem fog negatívan érni a dolog. Figyelembe kell venni a tényeket. Magyarországon vagyunk, én tudok magyarul, a nemzetiségem is az, de mégiscsak Szlovákiából jöttem. És sajnos vannak olyanok, akik nem biztos, hogy odaadnák a nyereményt olyannak, aki nem "magyar" - idézőjelben...

Amikor ezt felfogod, megállapítod - ez nem bánt? A neten olvasgattam efféle hozzászólásokat - elborzasztott.

Ezzel nem tudok mit kezdeni. Tudod, egyszer mindenkinek azt az érzést kívánnám, hogy amikor elmegy Szlovákiába, akkor mindenki azt mondja, hogy te magyar vagy, amikor pedig eljössz Magyarországra, akkor azt, hogy szlovák vagy. Akkor most mi van? Hova tartozol egyáltalán? Tudnom kell azt, hogy jó ember vagyok, és nem számít, hogy minek néznek, magyarnak, szlováknak - nem érdekel. Sokkal jobb helyzetbe kerültem így, hogy nem én lettem a győztes, mert esetleg azok, akik elismerték a tudásomat, azok sajnálják, hogy nem én nyertem, és majd figyelemmel kísérik a munkámat.

Na de Niko, olyan jól nem vagy eleresztve anyagilag, hogy ne lett volna fontos.

Ha valakinek, akkor nekem nagyon jól jött volna a pénz, de azt gondolom, hogy kaptam egy nagy lehetőséget az élettől. Ha lesz munka, akkor lesz pénz is. Akkor össze tudok spórolni annyit, hogy egyszer majd esetleg vehetek egy lakást. Hogy ha bármi történik, tudjak hova menni...

Most egyébként hová mész?

Képzeld! Visszaköltözöm abba az albérletbe, amit már nem tudtam fizetni az X-Faktor előtt...

Libabőrös lettem...

Ez nagyon nagy dolog, hogy visszamehetek oda, ahonnan úgy költöztem ki, hogy nem tudtam hova menjek. Emlékszem, hogy összepakoltam, és ott álltam a már üres lakásban, és tényleg nem tudtam, hogy mit csináljak. Ki akartam menni Amerikába, de mégis ott volt bennem, hogy nem akarok úgy elmenni, hogy nem tettem meg mindent. És akkor jött az X-Faktor felhívás. Ez volt egy éve. Utána befogadott egy barátom több mint fél évig, amíg nem költöztünk be az X-Faktor házba...

De szerinted miért nem sikerült eddig? A hangod ugyanaz...

Ha abból a szempontból nézem, hogy mindennek megvan az oka és ideje - akkor jó, hogy ekkor történt, mert átéltem mindazokat a dolgokat, amiket át kellett. Nem biztos, hogy 1 éve bírtam volna lelkileg ezt az egészet. Lehet, hogy kudarc lett volna minden párbaj, bármi... Nem biztos, hogy olyan erős lettem volna, mint most.

Nem volt benned korábban, hogy a jóistent ostorozva sikíts, hogy miért nem sikerül?

Dehogynem. Dühös voltam, csalódott, minden... Volt ilyen. Sokat beszéltem akkor istennel, hogy miért? És nyilván nem kapunk akkor választ, jönnek jelek, amik az aznapon átsegítenek, és utána kiderül idővel, hogy miért kellett, hogy így legyen. De az álmomat sosem adtam fel, hittem, hogy elérem azt, amit szeretnék, mert ez a küldetésem. Hogy énekelhessek, hogy átadjam magamból azt, ami bennem van.

A "küldetés" szót óvatosan használja az ember - ez mikor tudatosult benned?

Felkeresett egy hölgy, aki elmesélte, hogy 3 hónapja meghalt az élete nagy szerelme, és teljesen maga alatt volt. Van több gyereke, de nem volt semmi életereje. Amikor meghallotta a Halleluját tőlem, rádöbbent arra, hogy neki még dolga van, erősnek kell lennie. Azt mondta, hogy hála nekem, tovább tudott lépni az életében. Emlékszem, hogy kiléptem a lakásból, és elpityeredtem. És azt mondtam, hogy kit érdekel az autó, a pénz, hogy hányadik vagyok, ha ilyen hatással tudok lenni az emberekre, akkor nem ez a lényege az egésznek?

Hatsz mások életére. És a te privát életed?

Az, hogy most sikeres vagyok, egyelőre elég a magánéletem boldogságához. Elégedett vagyok, és nem hiányzik semmi az életemből. Tudod, kaptam egy hatalmas visszaigazolást, hogy igenis csinálni kell. Hogy büszke lehetek önmagamra, hogy visszanyertem az önbizalmamat. Annyi minden után...

Ha elképzelem azt, ahogy majd a sportszatyorral megérkezel a régi lakásba, és lehuppansz a fotelba...

Furcsa lesz, érdekes - ugyanabban a lakásban, de most teljesen másként. Hogy ugyanaz az ember, aki teljesen reményt vesztve költözött ki onnan, most nagy reményekkel tér vissza... Nagyon jó lesz! Akarhatnék most ennél többet?