Sváby: Szeretek kockáztatni - Szily Nóra interjúja

Hogy vagy?

Jól vagyok, csak fáj a torkom, csúnyán köhögök, de ez hál' istennek csak a pillanatnyi egészségi állapotom, a kedvem az jó. Persze vannak hullámvölgyek, hiszen teljesen mást csinálok, mint amit 3 évvel ezelőtt, és az internet elég nehéz ágazat, pláne, hogy válság van. Voltak álmatlan éjszakáim, de 2 évvel a videoklinika.hu kitalálása után már látom, hogy az ötletem bevált, és egyre jobban működik. Úgyhogy nagyon jól érzem magam a bőrömben!

A gondolkodásmódod változott, amióta televíziósból átvedlettél? Régen hírekből, híreknek éltél...

Ugyanazt csinálom. Most is hírekből élek és híreket gyártok. Számomra semmi különbség nincs aközött, hogy külpolitikai, belpolitikai, bulvárhírekkel foglalkozom, vagy a gyomorfekéllyel. Pont az a lényeg, hogy az ember valamit el tudjon helyezni a hírfolyamokban - ahol egymással küzd a terrortámadás, valamelyik celeb szexbotránya és a gyomorfekély. Engem kifejezetten szórakoztat, hogy olyan hírekkel vagyok jelen ebben az őrjöngésben, amiket mi állítunk elő, és szerintem hasznosak, fontosak és jók.

De a "képernyős Bandi" már nem létezik?

Az nem létezik. Nagyon érdekes, hogy azoknak az embereknek, akik megszólítanak, nem tűnik fel, hogy eltűntem a képernyőről. Esküszöm, minden áldott nap többen megkérdezik, hogy mikor látnak újra. És amikor azt mondom, hogy már több mint 3 éve nem vagyok, mindenki azt válaszolja, hogy jézusom, az nem lehet. Pedig 3 és fél éve nem vagyok a televíziónál, és több mint 4 éve nem dolgozom a Naplónál.

Nem felednek. Vajon miért?

Nem tudom. Lehet, hogy nagyképűnek tűnik, amit mondok, de azt gondolom, hogy a televíziózás az elmúlt 15-20 évben kidobott több száz embert, akiknek nagyon rövid az ismertségi élettartama, és kidobott néhány olyat, aki nem ideiglenesen ismert. Azok egy ideig még benne vannak az emberek tudatában. Én most még annak élvezem a gyümölcsét, hogy nagyon sokáig voltam képernyőn. Visszakapom azt, amit mi szeretünk, hogy kedvesek az emberek, hogy megszólít a zöldséges néni, és valami aranyosat mond - ez jó dolog. Nem képernyőzöm, de mégis megkapom az ezért járó kedvességet - a rosszat meg nem.

Azon gondolkodtam, hogy te nem is vagy az az ideális képernyős fiú...

Nem. És ráadásul mást is gondolnak rólam. A 186 centim ellenére meggyőződésük, hogy alacsony vagyok. A képernyő nagyon furcsa dolgokat művel az emberrel. Figyelj! Az igazán jó képernyősök nem az ideális figurák. Mitől van az, hogy az amerikai televíziózásnak ikonja tud lenni egy hózentrógeres fazon a furcsa dialektusával, vagy egy kövér fekete nő, aki időnként nagyon sovány? Aki engem kedvelt a képernyőn, az talán azért tette, mert azt gondolta, hogy egy olyan fickó vagyok, aki éppenséggel a szomszédban is lakhatna. És ezeknek az embereknek, ha van titka, akkor csak ennyi. Tévésként úgy kell ránézni a dolgokra, ahogy a néző tenné. Ez volt a Napló lényege is. Mindig azt mondtam a kollégáimnak, hogy ha kimennek egy eseményre, és 100 kamerából 100 egy irányba néz, akkor mindig nézzenek ellenkező irányba. Én is ilyen vagyok. Ezt észreveszik a nézők, és ha azonosulni tudnak ezzel a nézőponttal, akkor meghálálják.

Nézel tévét?

Erre a kérdésre mostanában 10 emberből 10 azt mondja, hogy nem, de én tényleg nagyon keveset. Nem jó olyan műsorokat nézni, amikhez közöm volt, és én mindig megpróbálom kiiktatni az életemből a rossz dolgokat.

Sértettség van benned?

Nem sértettség, inkább egy kis rossz érzésecske, és emiatt nem nagyon nézem sem a Megasztárt, sem a reggeli műsorokat, sem a Naplót. Valahogy nem tudom magam rávenni. Én elvágok dolgokat, és utána nem akarok oda visszatérni. Volt egy ház, amit eladtam, ott kezdődött a családi életünk, én abban az utcában nem voltam azóta. Elkerülöm. Pedig sokkal jobb házban élek most, és én döntöttem úgy, hogy eladom. De valahogy nincs kedvem megnézni. És így vagyok a Naplóval is. Bár van bennem kíváncsiság, hogy milyen a főcím, de fogalmam sincs. Szerintem ez jó. Sokkal jobb, mint az embernek őrlődni, vagy bosszantania magát dolgokon. Én ezeket kizárom.

Figyeled, hogy közben merre alakul a kereskedelmi tévézés?

Szerintem nincsen vele semmi baj. Egyet kell tudomásul venni. Soha senki még nem vásárolt azért televíziót, hogy tájékozott legyen. Amikor az emberek hazamennek, akkor nem azért akarnak tévét nézni, hogy még jobban nyomassza őket az életük, hanem azért, hogy kikapcsolódjanak, szórakozzanak - szerintem jó irányba megy a televíziózás.

Gondolom, az új formátumokba azért belenézel - "Ezek megőrültek"?

Azzal mi a bajod? Az a műsor az iskolapélda. Szórakoztató az embereknek látni, hogy 2 gumiruhába öltözött celeb túrókrémet nyom a másiknak a pofájába. Stan és Pan mit csinált, könyörgöm! Ez ugyanaz! Semmi baj nincs ezzel. Én nem csinálnám semmi pénzért, ők csinálják, tök jó, így kerek a világ. Egy ilyen műsor szerintem sokkal jobb, mint egy Mónika show, ahol sok mindennel nem értettem egyet. Teljesen más, ha pályaudvarokon összeszedett rossz egzisztenciájú emberekből csinálnak hülyét, mint celebekből, akik ezt vállalják és pénzt is kapnak érte. Úgyis hülye vagy, csinálj magadból még nagyobb hülyét. Az egy tiszta szerződés. A másikkal sok bajom volt. A Mónika show típusú műsoroknak is van helye, azt is lehet jól csinálni, mint ahogy voltak is nagyon jó adásai, és Mónikának is helyén volt az esze, de persze ezekről nem beszél senki.

Azért a tévés ott mocorog benned...

Csak sokkal jobban érdekel, amit most csinálok. Amúgy meg mi az, hogy tévés meg internetes? Ami nekem ebben az egészben érdekes volt, hogy a tematikus interneten a nagy tömegű videogyártás tud-e működni. Nagyon nagy rizikója volt, mert ez egy komoly befektetés, amit állni kellett.

Kockáztató típus vagy?

Nagyon. Nem tudom, hogy jó vagy rossz tulajdonság, mert sok veszélyt rejt magában, de a legerősebb tulajdonságom az, hogy kockáztató típus vagyok mindig mindenben. Erről szólt az életem.

Az ad adrenalint?

Az. Nem gördeszkázom, és nem mászok hegyre, hanem nekem ez kell ahhoz, hogy jól érezzem magam.

Pedig kicsit lógathatnád már a lábad.

Mi az istent csináljak akkor? Joggingban üljek otthon? Lehetetlenség. Nem is tudom elképzelni.

Mi az, ami inspirál?

A saját ötleteim. És olyan jó ötleteim vannak, tényleg! Nagyon kevés olyan nap van, amikor nem jut eszembe valami. Szerintem nincs olyan ember, akinek ne lennének remek ötletei akár a szakmájával vagy az életével kapcsolatban, csak sok ember nem áll neki megvalósítani. Persze megértem, mert tényleg kockázatos, és elképesztő felelősség, pláne, ha már nem csak magáról dönt az ember. Ez egy nagy lelki teher, de engem ez éltet is.

Aki játszott már nagyban, annak nem rossz, hogy most piciben teszi?

Abszolút nem akarok kicsi maradni. Nem vagyok az a típus, aki ül a kis trafikjában egész életében...

Te inkább üzletláncot építő vagy...

Persze. Nem trafikos vagyok. Nagyon komoly terveim vannak, és azok tényleg megvalósulásra várnak pillanatokon belül. Ha valamiben elkezdek hinni, akkor megállíthatatlan vagyok. Figyelj, a videoklinikában rajtam kívül senki nem hitt. A legközelebbi barátom se. És működik. Ez egy tartalomszolgáltató modell, amire több tematikát szeretnék ráhúzni. De vannak egészen más típusú terveim is. És van olyan célom is, amit majd 10-15 év múlva, idősebb koromra szeretnék elérni. Még az én titkom. De mind a ketten meg fogjuk érni.

Már vannak korszakai az életünknek. Ha visszanézel szeretgeted őket, vagy sok hibát látsz?

Pontosan tudom, hogy milyen hibákat vétettem. Ezen is szoktam gondolkodni, és azt gondolom, hogy a tévés létnek nagyon sok szépsége van, de az egyik hátránya az, hogy ha valami hibát csinálsz, az azonnal kiderül, mert látják. Emiatt is örülök, hogy lezártam ezt a korszakot az életemben.

Azért lenne olyan hívás, amire visszamennél?

A válaszom az, hogy igen - visszamennék, de nem lesz olyan hívás. Amilyen ma a tömegtelevíziózás azzal én nem érzem magam kompatibilisnek, viszont a tematikus tévézés még nincs olyan szinten, és lehet, hogy mire a megfelelő helyre jut, én már ki is öregszem belőle. Nem nagyon érdekel már. Hidd el - tényleg! Hát mi lenne azzal a rengeteg ötletemmel?