zsírleszívás fagyasztás szépség életmód
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Új lehetőség adódik fiatalságunk megőrzésére. Ha saját testzsírunk egy részét lefagyasztatjuk, harminc év múlva szépészeti célból felhasználhatjuk.

iStockphoto
iStockphoto

Egy londoni magánklinikán a zsírleszíváson részt vevő páciensek zsírszövetét 1200 fontért (ami több mint 380 000 Ft) őrzik meg egy évig, majd utána évi 200 fontért (nagyjából 64 000 Ft) tárolják tovább. A szépészeti sebészek szerint a páciensek ezeket a szöveteket még harminc évig felhasználhatják az esetlegesen megereszkedett bőrfelületeik feszesítésére. A zsírátültetés a test bizonyos részeiről már egészen megszokott eljárás, főleg a fenékről a mellre szoktak áthelyezni zsírszövetet, de a Harley Streeten dolgozó zsírleszívás-specialista szerint ők az elsők, akik megengedik pácienseiknek, hogy későbbi életükre "tartalékolhassák" saját zsírszövetüket.

A zsírleszívás során eltávolított szöveteket elszállítják egy laboratóriumba, és ott előkészítik a Manchesterben található emberi szövetbankban való tárolásra. A szóvivő nyilatkozata szerint bár még kezdetleges szakaszban járnak a tárolás tekintetében, nincs okuk feltételezni, hogy évekkel később nem lesznek kiválóan használhatóak a szövetek, hiszen megfelelő módon kezelik és fagyasztják azokat. A pácienseknek arra is lehetőségük van, hogy zsírjukból őssejtet vegyenek le és azt is megőrizzék. A jövőben ez hasznos lehet zsírbeültetésnél, mivel ezzel stimulálhatják a véredények növekedését.

Dr. Mike Comins, a klinika igazgatója így nyilatkozott: "A húszas, harmincas és negyvenes korosztálynál a leszívott zsírból még megfelelő mennyiségű egészséges sejtszövetet lehet kinyerni, az öregedés során azonban már csökkenni kezd a sejtszövetek száma. A plasztikai sebészet legtermészetesebb módja lehet ez, hogy fiatalkori önmagunk szöveteit használjuk fel időskori önmagunk fiatalító kezeléséhez. Forradalmi újításról van szó."

Ilyen egy hasplasztika - Nézd meg videónkat!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=DdUAqE4FJo3JzOJ0


L!FE Magazin - Minden nap 18 órakor a LifeNetwork műsorán!




Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!





Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.