Amikor tátott szájjá változik a vécé - A kicsik leggyakoribb félelmei

Félelem a magánytól

Gazdag Enikő pszichológus szerint a félelem megjelenése a gyermekek személyiségfejlődésének természetes része. A legelső félelem, amellyel találkozik a kicsi, az úgynevezett szeparációs félelem, vagyis az anyától való elszigetelődés, eltávolodás félelme - amely azonban természetes. Ha mindezt kiterjesztjük az emberi törzsfejlődés során szerzett és magunkkal hozott közös tapasztalatokra, akkor ez a félelem nagy valószínűség szerint megegyezik a közösségtől való elszigetelődés miatti félelemmel, a magunkra hagyottság érzésével, a magánnyal, amely őseinknél egyenlő volt a halállal, hiszen egy magányos egyed nem volt képes megküzdeni a környezeti feltételekkel.

A gyermek számára az anya léte biztosítja az életben maradás lehetőségét. Ő az a személy, aki azonnal válaszol a kicsi minden felmerülő igényére: aki enni ad neki, aki szárazon, melegen tartja, aki az első és meghatározó társ a magány elűzésében. Az első félelem tehát ehhez kapcsolódik: a kicsi attól fél, hogy elveszíti édesanyját, vagyis a szükségleteiért felelős személy elérhetetlenné válik számára.

Amikor sziszegve támad a zuhany

A kicsik nem csak az anyától való elszakadás miatt éreznek félelmet, hiszen, ahogy fejlődnek és elindulnak a világ felfedezésére, amely először a gyerekszoba, a fürdő és konyha területére terjed, úgy találkoznak számukra ismeretlen jelenségekkel. Az ismeretlen persze nem feltétlenül kelt bennük félelmet, csak akkor, ha mindehhez kellemetlen élmények társulnak. Ilyen lehet egy erős hang is, esetleg egy hatalmas méret, de a tudatalattit beindíthatja egy furcsa, sok színből álló, bonyolult függönyminta is.

A tárgyaktól való mérhetetlen rettegés hátterében az is állhat, hogy, bár a gyerekek sok formát felismernek és azonosítanak, a méretekkel nincsenek tökéletesen tisztában, és egyszerűen nem tudják, hogy például egy számukra félelmetes nyílás méreténél fogva sem jelenthet valós veszélyt.

Félelem a sötéttől

A sötétségtől való félelem is gyakori. Ennek nagy valószínűséggel tudatalatti tényezői is vannak, ám az biztos, hogy a sötétségtől és az árnyaktól való félelem jelentős részéért a gyerekek felé közvetített képek, vagyis a televízió és a mesefilmek a felelősek.
Szakértőnk úgy látja, hogy az óvodáskor jellemzője a valóság és a képzelet keveredése, ezért is játszik fontos szerepet a három-ötévesek életében a mese és a mesefilmek. A félelmetes mesék nézése azonban elősegítheti a szorongásuk növekedését, és ennek oka, hogy nehezen tudják a látszatot a valóságtól megkülönböztetni.