A répa gyökér, a mellbimbó hegyes - pasiszemmel

"Kedves Marco!

Egy elég kényes témában kérném a segítséged. Van egy kollégám, aki történetesen nagyon jó barátom is. Eddig úgy tekintettem rá, mint barátra, de az igazság az, hogy néha (mostanában elég gyakran) megkívánom. Nem tudom, szerinted ez beleférhet-e még a barátság fogalmába, vagy túl fehérmájú vagyok? Ő rendkívül okos és hihetetlenül érzékeny férfi, amolyan művészlélek, de a macsó fajtából. Legalábbis kívülről ezt mutatja, de valójában én tudom, hogy nem az a nőkön átgázoló típus. Az hiányzik neki, hogy tiszteljék, felnézzenek rá és szeressék, de nagyon. Én felnézek rá (és nem csak a magassága miatt:-), titkon csodálom őt, de ezt ő nem is sejti. Hamarosan lehet, hogy a főnököm lesz, és minden nap "szorosan" együtt fogunk dolgozni.

Nem tudom, meddig tudom magam türtőztetni, és visszafogni a testem vonzalmát, de félek, hogy ha kiadom magam, már nem leszek elég izgalmas és titokzatos neki. Nem szeretném, ha emiatt csorbulna a barátságunk. Ugyanakkor félek attól is, ha még közelebb engedem magamhoz, beleszeretek, vagy ami a legrosszabb: ő szeret belém. Most is őrülten kívánom, egyetlen cél vezérel: minden szempontból kielégíteni, de nagyon! Mit csináljak? Kérlek, segíts.

Köszönöm,
Vivien"

Kedves Vivien! Ha egy mód van rá, elégítsd ki. De nagyon. Üdv. Marco U.i.: Még valami. Általános iskolában Márti néniért rajongtam. Én nyolcéves voltam, ő 25, szerelem első látásra, ez nyilvánvaló. Részemről mindenképp. Részéről egyáltalán nem. (Mondjuk egyszer megsimogatta a hajamat, mert végre nem pontos j-vel írtam a gólyát, de ezt akkor szexuális szempontból nem éreztem igazi áttörésnek). Vonzódásomat persze simán meg tudtam magyarázni. Önmagamnak legalábbis. Márti néni okos, intelligens nő volt, úgy tudta a számtant, mint senki más, többször előttünk adott össze háromjegyű számokat fejben. Ettől eléggé megkívántam. Meg attól, hogy szép, kerek melle volt és fekete haja. Viszont soha nem viselt melltartót, így bimbói rendszeresen átdöfték a blúzát. Eme fiziológiai lázongás természetismeret órán vágott mellbe először. Épp a répáról magyarázta, hogy igazából gyökér, amikor a bimbói hirtelen bemerevedtek - talán a témától, ki tudja már -, s onnantól óra végéig hegyesítették a pólóját. Biológiailag teljesen kikészültem. Márta nénire ettől kezdve otthon is sokat gondoltam, s nem csak leckeírás közben. Az sem zavart, hogy Péter bácsi, a tornatanár délután az udvaron mindig vele beszélgetett, s néha, ha úgy érezte, senki nem látja őket, rendesen markolászta tanárnőm seggét. (Figyeltem eléggé, tényleg.) Szóval kívántam Márta nénit naponta és bírtam nagyon az esze miatt is. Vakáció előtt néhány nappal úgy döntöttem, bevallom neki, mit érzek. Névtelen levelet írtam, szalvétán, mert úgy tudtam, hogy ilyenkor ezt kell. "Szeretsz-e vagy sem, köpsz-e rám vagy sem, szeretlek. M." Ennyit. Végül aláírtam, mert egyáltalán nem értettem, hogy mi a franc az a névtelen levél. Letettem az asztalára, a napló alá és vártam. Nem kellett sokáig. Márta néni másnap behívatta a szüleimet és felolvasta nekik szerelmes irományomat. Égtem rendesen, erre elég jól emlékszem. Ráadásul otthon apám kioktatott, hogy inkább a tanulással foglalkozzak, ne a tanárnénivel. (Szerintem csak féltékeny volt, neki is tetszhetett, de mindegy.) Nagyjából ezzel véget is ért a lángolás. Év végén Márta néni is lelépett Péter bával együtt, később kiderült azért, mert épp a fiú WC-ben dugtak, mikor az egyik szülő rájuk nyitotta az ajtót. Nekem is új szerelmem lett. Juli, a padtársam, akinek ugyan nem szúrta át semmi a blúzát, viszont rajongott a naptárokért, melyeket akkoriban lelkesen gyűjtöttem. Azóta is barátok vagyunk. Van ilyen. Kedves Vivien. A rajongás iskolapéldáját olvashattad fentebb. Répával, bimbóval, buta levelekkel. Használj belőle bármit, ha gondolod. Neked adom. Szívesen.