Az 5 legjobb retró játék, amiket imádtunk gyerekkorunkban - És ma is hiányzik

Emese kedvence: Moncsicsi

A kis majom kalandos úton került a tulajdonomba, tekintettel arra, hogy akkoriban - a nyolcvanas évek közepén - nem volt könnyű beszerezni. Egy rokonlátogatás alkalmával kaptam ajándékba. Azonnal beleszerettem, és nem azért, mert szép volt, hanem mert annyira idiótán nézett ki, hogy nagyon megsajnáltam. Alapvetően mindenhová magammal vittem, ahová csak lehetett: a közös családi ebédekre, nyaralásra, úttörőtáborba, gyakran még a moziba is.

Arra emlékszem, hogy valami kavicsfélével volt kitömve szegény pára, és ha úgy akartam, még az ujját is tudta szopogatni. Aztán szegény Moncsicsinek sanyarú vége lett. A többi gyerekkori játékkal együtt egy lomtalanítás alkalmával "véletlenül" lába kélt a tárolóból. Megsirattam, meggyászoltam, de valahol a mai napig velem maradt.

Vera kedvence: Gazdálkodj okosan! társasjáték

Gyermekkorom nagy kedvence volt a römizés és a kvarcjáték mellett a Gazdálkodj okosan! társasjáték. A doboz kinyitása után meglátva a játék pénzeket és a berendezésre váró papír lakásokat, néhány percre mindig felnőttnek éreztem magam. Szerettem ezt az érzést, hogy nekem kellett döntenem jól, vagy éppen rosszul, de a cél mindig ugyanaz volt: az anyagi biztonság megteremtése,egy szépen berendezett lakás, na meg az önálló életre nevelés a játék által.

Leginkább a nővéremmel ketten próbáltunk okosan gazdálkodni, de hétvégente beszálltak anyuék, vagy éppen a vasárnapi ebédre hozzánk látogató nagyszüleim is a "hogyan váljunk felnőtté egy kicsit" játszásába. Jó volt álmodozni akkoriban, hogy majd milyen egyszerű lesz az élet, és elég, ha az ember spórol kicsit, és meglesz mindene.

Persze a házban nem minden a mókáról szólt: néha tanulni is kellett - a ház belsejében tábla is volt, rajta matekfeladattal, és iskolai padok is a nebulóknak. A cipőház tetején elhelyezett, levehető kis csengő jelezte, ha kezdődött a tanítás, vagy éppen vége volt egy órának. Órákig tudtam játszani a kis bábukkal! Némi tanítójelleggel számomra is rendelkezett a játék: ha meguntam a bábukkal való foglalatoskodást, minden tárgynak és lakónak meg kellett találnom a helyét, szépen összecsomagolnom a házat, hogy ne legyen rendetlenség. A rendszeretet mellett a háznak köszönhetem azt is, hogy megtanultam a cipőfűzőt bekötni.

Viki kedvence: Hamis Barbie

Amikor kislány voltam, a Barbie babák még drága és exkluzív játékoknak számítottak. Orvos anyukával és ügyvéd apukával megáldott osztálytársnőmnek volt igazi Barbie-ja, sőt, Ken babája is! Nekem ez nem adatott meg. Viszont volt helyette egy szénaboglya - kifésülhetetlen - hajú, hamisított Barbie baba, akinek le is vágtam a haját - mert fodrász akartam lenni -, később terveztem rá ruhákat - mert divattervező akartam lenni -, majd meg is varrtam a megtervezett ruhákat - mert varrónő akartam lenni.

Az én kis olcsó Barbie-m lába napjában tizenötször is kiesett, a szeme fehérje teljesen lekopott, a haja röviden is ugyanolyan ócska volt, mint hosszan, mégis, szerintem neki sokkal, de sokkal több ruhája volt, mint az osztálytársam igazi Barbie-jának.

Anikó kedvence: Hulahoppkarika

Sosem voltak lányos játékaim, mindig a könyvek érdekeltek, a maradék időben pedig az utcánkban lakó fiúkkal bandáztam. Mivel egyedül voltam lány a csapatban, világos volt, hogy nekem kell megtanulnom gunyit építeni, bukszázni, vagy sütőporos bombát gyártani, és nem ők fognak velem barbizni. Egy dologban viszont menő voltam, azt nem tudták utánam csinálni, ez pedig a hulahoppozás volt. Ameddig ők görkoriztak vagy gördeszkáztak, addig én a derekamat edzettem. Rajtuk meg jót nevettem, mikor megpróbálták magukon tartani a gyönyörű, narancssárga tömör gumikarikámat.

Annyira szerettem ezt a "sportot", hogy nemrég utánanéztem, hol tudok hulahoppot vásárolni. Találtam is egy jót, igaz, nem naracsszínű és nem is gumi, natúr fából van, de - nagy megnyugvásomra - ugyanolyan jól pörgetem, mint régen. Csak most már a tévé előtt.