Ezért ne birtokold a másikat! - A facér pasi naplójából

Fasza meló, majdnem minden viszonylagos benne. Még a magánügyeim is, hiszen hőmérséklettől függetlenül csak kikerülnek a placcra. A privát szféra mit keres ott? De ez megint csak nézőpont kérdése: az efféle kitárulkozás lehet szimpla korrupció, talán csak meg vagyok vesztegetve.

Mindegy, legyen elég, hogy most éppen kánikula van, és tőlem annyi telik, hogy reggelente átautózom a húgomék frissen beújított medencés házába. Mondjuk ez a kép is viszonylagos, mert ne hidd, hogy a tesómék milliomosok. Nem zsebből vették a medencés házat. A bank is benne van a cuccban, csak részükről senki nem akar ott lakni. Tesómék viszont ilyenben akartak végre élni, hogy ne mindig csak a gang látványa, meg a tegnapi faszságok emlékei legyenek a szemük előtt - mint ott, ahol eddig éltek.

Amúgy a saját kérómba is rendesen benyomta a lábát a bank, amikor egyedül maradtam. Muszáj lenne többet melózni, nem a medence partján heverészni. Csak ez a durva hőség ne lenne.

Lehet, kéne most ide egy kis feltételes mód, meg pici tagadás. Mert azért vannak dolgok, amelyek nem is annyira viszonylagosak. Még megírva sem, viszont másfelől csak a baj van belőlük.

Lehet tehát, hogy a tesóméknak nincs is medencés háza. Pláne olyan, amilyennel lényegében a kapcsolatukat akarták felturbózni. Mert ha így lenne, bárki gondolhatná, hogy velük is megtörtént: egyszer csak kezdett döcögni, ami addig simán futott - a ház meg, hát, motorolaj.

Muszáj az óvatosság. Mekkora gáz lenne, ha a húgom - egyike a keveseknek, akit igazán szeretek - berágna attól, amiket összehordok, és perre vinné a dolgot. Nem vicc, volt, hogy fenyegettek ilyesmivel. Bár akkor nem ijedtem meg annyira, inkább csak elszomorodtam. Színházi kölyökként úgy mondanám: szar volt, hogy egy nyamvadt irgum-burgum - már ha érted - zárt egy szépen indult, de amúgy is félresikerült előadást.

Másfelől azt is tudom, hogy a húgom sosem ijesztgetne perrel, ha a dumám kiverné nála a biztosítékot. Csak előpakolná a saját verzióját, ha melós, ha nem. Vagy derűsen - mondom: derűsen - elküldene a francba.

Ő utoljára akkor ijesztgetett, amikor egy vele egyidős lánnyal - nálam dekáddal fiatalabbal - képzeltem el a jövőt. Azt mondta, ez nem fog menni, úgysem írhatom át a kiscsaj jövőjét. Úgy értette: olyan nincs, hogy az a kiscsaj elkerülje a sok vackot - a húgom tapasztalatokat említett -, amit a mai világban meg kell élni ahhoz, hogy az ember képes legyen kitartani egy párkapcsolatban.

Én erre azzal jöttem: nehogy már egy taknyos leckéztessen. Toltam, hogy majd jól megmutatom, hogyan lehet ellentartani a világ tonnányi szarságának a szeretet erejével.

Azt is mondtam, hogy mint a tölgyek, úgy fogunk majd elvénülve kidőlni egymás mellől azzal a kiscsajjal. Regény kijöhet abból, hogy miért futottak elő belőlem ilyen konfúzus hülyeségek.

Mire aztán padlót fogtam - nem pont úgy, mint egy tölgy -, a tesóm már átment egy csomó rossz dolgon. Ráadásul neki éppen akkor fordult döcögősre azzal, akivel végre komolyan gondolta. Hát, a dolgok általában döcögősre fordulnak.

Lényeg, hogy van most egy ház, és én egyedül fekszem a kerti medence partján.
A húgom meg a pasija, akik a házat birtokolják - jó, a bank is birtokolja picit -, nem is olyan régen még nagyon közel voltak ahhoz, hogy együtt többé ne birtokoljanak semmit. De aztán rájöttek, éppen elég, ha csak egymást nem akarják birtokolni. Mindjárt kezdtek gyarapodni.

Amúgy ránézésre majdnem olyanok, mint régebben. Ám ahogy figyelgetem őket, látom a megnyugtató különbséget. Így most viszonylag több értelme lenne, mint anno, a két tölgyről papolni, amelyek a felszín alatt ölelik egymást. De talán jobb, ha én már csak csendben heverészek a medencéjük partján.