Impotencia? Na és! - csajozik a facér pasi (18+)

Komolyan, ahogy az elvek kijöttek belőlem, vagyis a Cilike affér után annyira égett a pofám, mintha nem kisebb vegyhatású folyadékba, de mindjárt kénsavba tolták volna bele.

Asszem', azt nem tudtam helyretenni, hogy egy mély érzésű észkombájnnal töltött, nagyobbrészt építő jellegű házasság után - az ilyen is be tud dőlni, azért vagyunk emberek, hogy elcsesszük a dolgokat, és aztán kutyául legyünk -, majd az önmegtartóztatás derekas hónapjait követően olyan lánnyal tértem vissza a nemi élet gyakorlatához, aki jártában-keltében, és nevezett gyakorlat közben is a részleges agyhalál tüneteit produkálta.

Nagy fogadkozások ellenére erősen alulválasztottam, amit nemcsak szimplán szégyelltem, de ráadásul képzeletben kicsi, kövér, kopasz törpének láttam magam. Nem véletlenül, mert Dieter Leckerblissen, a nyolcvanas évek NB III-as pornóinak kulcsfigurája kicsi, kövér, kopasz törpe volt, partnerei pedig nem szofisztikáltabbak Cilikénél, ráadásul a faszinak állandóan vöröslött a feje, ami égő képemmel mutatott hasonlóságot. Nem mintha Dieter bármit is szégyellt volna, bár mit tudom én, sosem dumáltunk.

Annyi vigaszom volt, hogy a másik friss találkozásnak köszönhetően, vagyis Barbara személyében lett egy új barátom, egy nő, akivel szex kizárva, hiszen próbáltuk, de nem ment, ám lehet neki nyafizni. Két nappal a Cilike affér után át is mentem hozzá, szimplán panaszra, de húsz perc után valahogy már megint nem volt rajtunk textil. Másfelől az egyebek is első nekifutásunkhoz hasonlóan alakultak, vagyis sehogy, pedig most nem volt lohasztó infó a rádióból érkező hírekben. Hevertünk ott egy szál semmiben, tehetetlenül, mire mondtam, talán a sors akaratából nem lehet több közöttünk afféle nudista barátságnál.

Ám Barbarát elkapta a pszichologizálhatnék és kérdezte, hogy az illata például oké-e nekem. Mondtam, nagyon is oké, fincsi, mire azzal jött, hogy meséljem el, édesanyámmal mi volt a helyzet ezen a téren. Kértem, ne hülyéskedjen, amúgy persze, hogy anyám sem volt büdös, mindazonáltal a szagügyek inkább kutyák esetében dominánsak - itt egy pillanatra elakadtam -, szóval be ne menjünk már az erdőbe. Mire mondta, volt egy faszija, akit Barbara illata az édesanyjára emlékeztetett, amiből az elején voltak gondjai a csávónak, de aztán nagyon is belejött, sőt.

Gratuláltam Barbarának múltbeli abnormis viszonyaihoz, és megesküdtem, hogy ami engem illett, nagyon is őt magát akarnám, ha menne, és nem valaki mást - atyaég! - általa, szimbolikusan.

Barbara miután kiröhögte magát kérdezte, nem az van-e a dolog mögött, hogy elkotyogta az elején: van egy másik pali, egy helyes kis félszeg, akire nagyon rá van gyógyulva. Nem titkoltam, hogy a másik impotens létezése nincs igazán pezsdítő hatással a libidómra, ám mivel próbálkozás közben eszembe sem jutott a figura, nem ő lehet a helyzet kulcsa.

Érdekes módon, ahogy agyaltunk ott, Barbara egy képletesen ugyancsak kulcsként nevesíthető tartozékomat babrálta, amely váratlanul elmoccant a zéró szintről, de aztán Barbara hiába próbálta a babrálást ezzel-azzal kiegészíteni, a kulcsszerűség megrekedt egy olyan fázisban, amelyben még képtelenség lett volna zárba illeszteni. Ahhoz is kevés volt, hogy azzal anno, akárcsak statisztaként bekerüljek Dieter Leckerblissen valamely gyengécske opuszába.

Barbara végül azt ajánlotta: jobb lesz, ha a kudarc lélektani okainak feltárása helyett a kémiához folyamodunk, és beszerzek egy-két tablettát, amelyek kapásból oda hatnak, ahová kell. Fancsali képemet látva azzal biztatott: "Simán belefér. Ha már lementél kutyába."