Így segít a temperamentum-elmélet a gyereknevelésben

Az elméletek, melyeket több követéses kutatás is megelőzött, arra alapozzák a kiegyensúlyozott anya-gyerek, majd később a gyerek-külvilág viszonyát, hogy az anya hogyan reagál gyermeke temperamentumából fakadó reakcióira, illetve az anya és a gyermek személyisége mennyire illeszkednek egymáshoz.

Nem csak a környezet befolyásolja a személyiséget

Ikerkísérletekben, problémás, tanulási nehézségekkel küzdő, nehezen kezelhető gyerekeknél figyelték meg, hogy ugyanazon családi háttér, nevelési stílus mellett később teljesen más viselkedészavarok jelentkezhetnek. Ennek magyarázata, hogy nem pusztán a környezeti hatás alakítja a gyermekek viselkedését, hanem egyedi személyiségük kölcsönhatása is a környezettel. Már néhány hetes csecsemők jól elhatárolható különbségeket mutattak adott területeken - mozgás, evés-alvás rendszeressége, sírás mennyisége -, attól függetlenül, hogy milyen környezetben voltak, illetve szüleiknek milyen volt a természete.

Hosszú ideig - fiatal felnőttkorig - követték a vizsgált babákat, és többségüknél az derült ki, hogy bár a tulajdonságok transzformálódnak, az alapjegyek hosszú távon megmaradnak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy kizárólag a genetika határozza meg a személyiséget: úgy vélik, hogy a temperamentum és a környezet folyamatos kölcsönhatása alakítja azt.

A temperamentum-elmélet kategóriái

A temperamentum-elmélet több személyiségjegy együttes jelenléte alapján létrehozott hármas felosztását a téma megkerülhetetlen pszichológus kutatói, Alexander Thomas és felesége, Stella Chess a következőképpen írta le:

A könnyű gyerek rendszeresen eszik, alszik, pozitívan közelít az új helyzetekhez, alapvetően könnyen viseli a frusztrációt. Alkalmazkodik a változásokhoz, például az új ételekhez vagy az új iskolához. Legtöbbször jó a kedélyállapota, és gyakran mosolyog. Az ilyen gyerekekkel kapcsolatos problémák rendszerint abból adódhatnak, ha olyan helyzetbe kerülnek, ami lényegesen eltér az otthon megszokott mintától, értékrendtől, és így nem tudják azt értelmezni.

A nehéz gyerek rendszertelenül eszik, alszik, rosszul közelít az új helyzetekhez, gyakran és hangosan sír. Lassan alkalmazkodik a változásokhoz, és több időre van szüksége ahhoz, hogy megszokja az új ételeket vagy embereket. Az ilyen gyerekekkel kapcsolatos problémák rendszerint a szocializációs minták, családi, iskolai és kortársi elvárások körül forognak. Hirtelen egy új szituációba kerülve ezek a gyerekek nagyobb valószínűséggel mutatnak elutasítást és néha ellenszegülő és agresszív viselkedést.

A lassan felengedő gyerek visszafogottan reagál az új helyzetekre, és lassan fogadja el azokat. Ha rendszeresen hozzuk ugyanabba a szituációba, finoman elérhetjük, hogy nyugodtan elfogadja azt. Közel rendszeres biológiai rutinja van - például az evés és az alvás tekintetében -, a velük kapcsolatban kimutatott problémák jellege inkább attól függ, hogy milyen egyéb jellemvonásokat mutatnak.

Hogyan kerüljünk összhangba a gyerekkel?

A gyermek egészséges lelki fejlődéséhez szükséges kötődés akkor alakul ki a legkönnyebben, ha a szülő és a gyermek temperamentuma harmonizál egymással. Szakemberek álláspontja szerint viszont, miután a temperamentum általában öröklődik, nagy a valószínűsége, hogy a szülő temperamentuma összeillik a gyermekével. Amennyiben mégis disszonánsnak tűnik az anya és a gyermek kapcsolata, érdemes figyelembe venni pár szempontot. Segíthet például azoknak a pillanatoknak a felidézése, amikor a kapcsolat harmonikusan működött. Mit csinált akkor a gyermek, és hogyan reagált erre az anya?
Ha ezek a pillanatok megragadhatók, könnyebb megtalálni a gyereknek megfelelő reagálási módot. Fontos, hogy az anya felismerje a gyermekkel kapcsolatban táplált érzéseit. Elszigetelt érzést okozhat, ha inkább frusztrált, mint beteljesült szülőnek érzi magát, ha a szülői szerepe inkább stresszt okoz, mintsem energiával töltené fel. Sok szülő tapasztal a felsoroltakhoz hasonló érzéseket. Nagyon hasznos, ha van kivel megvitatni ezeket az érzéseket, ebből a gyerek is profitálhat.

Fontos emellett a gyermek valós személyiségének figyelembevétele is. Sok szülő esik abba a hibába, hogy olyan tulajdonságokat szeretne látni a gyermekében, amilyen esetleg nincs meg benne. Így olyan tevékenységeket helyez túlsúlyba, amelyek a gyereknek nem megfelelőek, ettől a gyerek túlingerelt, ideges, nyugtalan lesz. Nem utolsósorban pedig a szülő a gyermek igazi személyiségjegyei alapján próbáljon meg viszonyulni hozzá. Nem szabad a gyermeket a temperamentuma miatt büntetni. Ha például szégyenlős, nem szabad megfedni azért, ha idegenekkel szemben bizonytalan, hezitál.

A gyermek személyiségéből kell kiindulni

A megfelelő illeszkedés elve szerint persze van, amikor könnyebb dolga van a szülőnek, könnyebben jön a dicséret, hamarabb szilárdul az anyai kompetencia érzése. A "könnyű gyerekek" jobban kezelik a különböző szülői attitűdöket, míg a "nehéz gyerekekhez" és a "lassan felengedő" gyerekekhez néha több figyelem, türelem és adott esetben ötlet kell. Így aztán elképzelhető, hogy nehezebben éli meg az anyaságot az, akinek örökmozgó természetéhez képest "buddha jellegű" babája rengeteg nyugalmat és kevés változatosságot kíván.
Ezen elméletek legfontosabb konklúziója mégis az, hogy nem az a lényeg, hogy gyermekünk melyik kategóriába tartozik, hanem hogy hogyan tudjuk kezelni az adott kategóriát.