Fekete szemű gyerekek: városi legenda vagy valóban léteznek?

1998-ban látott napvilágot a legelső történet a fekete szemű gyermekekkel kapcsolatban. Az eset a Texas állambeli Abilene városában történt. Brian Bethel újságíró egy szokványos estén épp az autójába készült beszállni, amikor két kisgyermek lépett oda hozzá, akik arra kérték, vigye el valahova őket. A gyermekek látszatra teljesen átlagosak voltak, ám a kisugárzásuk közel sem volt az az ártatlan, védtelen, mint az az ifjakra jellemző. Brianen szinte egyik pillanatról a másikra uralkodott el a félelem és a pánik, mindeközben szinte öntudatlanul is ki akarta nyitni nekik az ajtót. Amikor azonban a gyermekek szemébe nézett, két teljesen koromfekete szempár szegeződött rá. Ettől olyannyira megijedt, hogy azonnal elhajtott a helyszínről. Az eset egy írásának köszönhetően látott napvilágot. Ezután egyre-másra érkeztek a történetek hasonló találkozásokról, melyek elsősorban inkább az interneten terjedtek.

Egy fiatal pár például egy boltban, jégkrémvásárlás közben találkozott a fekete szemű gyermekekkel. A pár női tagja kiment a bolt elé megenni a hűsítő édességet, amikor egy autóra lett figyelmes, melyből egy arc bámult kifelé. A lány eleinte maszknak gondolta a kirajzolódott képet, ám amikor közelebbről is megpillantotta, félelmet érzett, rémület lett úrrá rajta és sikoltozni kezdett. Az arc egy fekete szemű gyermeké volt.

Egy idős úr pedig egy liftben találkozott egy ilyen gyermekkel. Ő beszédbe is elegyedett vele: a gyermek megkérdezte, hova tart az idős úr, majd amikor a férfi annyit válaszolt, hogy haza, a gyermek így reagált: "jó dolog lehet egy otthon". Az úr visszakérdezett, ám ő csak egy "sehova" választ kapott a gyermektől.

"Engedj be"

A gyermekekben több közös vonás is van a szemük különlegességén túlmenően. Akik találkoztak velük, arról számoltak be, hogy a fekete szemű gyermekek minden esetben a személyi szférába szerettek volna bejutni - legyen szó autóról vagy épp lakásról -, és mindig teljesen ártalmatlan ürügyet hoztak fel: szomjasak voltak, telefonálni szerettek volna, el akartak jutni az édesanyjukhoz az otthonukba. Ám valamilyen furcsa módon engedély nélkül nem léptek be sehova, inkább kérleltek. Az elbeszélések - akármennyire is félelmetesnek tűnnek - valójában minden esetben mentesek voltak az erőszaktól. Sőt, már-már bizalmat ébresztőnek tűnik az, hogy a kérésük elutasítása után is inkább győzködni próbálnak. Az egyik esetben, amikor vízért szerettek volna a házba bejutni, a következőket mondták: "Nem mehetünk be, amíg nem hív be minket. Reméljük, megteszi, mert nagyon szomjasak vagyunk. Engedjen be minket. Nem akarjuk bántani magát, nincs nálunk semmi".

A fekete szemű gyermekek közös ismeretetőjegye továbbá az ósdi, sötét ruházat. Mindig kora este tűnnek fel, vagy napfénytől mentes helyeken, és még egy valami, mely az egész történet hihetőségét megkérdőjelezi: sosem készült se fénykép rólunk, se videofelvétel. Még a korábban említett liftes esetnél sem: az idős úr másnap ugyanis megnézte a biztonsági kamera felvételeit, ám azokon nem látszott senki - úgy tűnt, mintha végig egyedül utazott volna. A történetekben szereplő gyermekek ráadásul kivétel nélkül korukat meghaladó magatartást tanúsítottak, végtelen udvariasságról és választékos szókincsről tettek tanúbizonyságot.

Kik ők?

Akik hisznek a létezésükben, többféle elképzelést is lehetségesnek tartanak a gyermekek eredetét illetően. Egyesek a "Men In Black" utódainak tartják, egy különleges osztagnak, akik a nulladik típusú találkozást átélt embereket figyelmeztetik arra, hogy ne szóljanak senkinek. Ám ennek ellentmond az, hogy a fekete szemű gyermekek valójában nem figyelmeztetnek, nem csinálnak semmit, mindössze a személyes szférába szeretnének bejutni. Ugyanakkor egy katonatiszt szerint ők lehetnek a 63, bolygónkra látogató idegen faj egyik képviselői. Mindezekkel ellentétben a legtöbben inkább ördögi, vámpírszerű lénynek vélik őket, amit megerősít az a tény is, hogy akárcsak a vámpírok, engedély nélkül ők sem lépnek be sehova.

A szkeptikusok szerint

Sokan már a legelső történet valóságát is megkérdőjelezik, lévén, hogy egy újságíró volt az, aki legelőször látta őket. Nem elképzelhetetlen, hogy a lap olvasottságán szeretett volna ilyen formán lendíteni. Ha azonban mégis igaz lehet a történet, akkor abban nagy szerepe lehetett az emberi elme játékának. Hiszen gondoljunk csak bele: sötét volt, csak az utcai lámpák fénye világított, és ha az újságíró a szokottnál fáradtabb is volt esetleg, egyetlen pillantás könnyen tévútra vihette őt. És hogy honnan akkor a többi történet? Mivel képi bizonyíték nincs a létezésükre, ilyen módon bárki könnyen hozzájuthat a vágyott 15 percnyi hírnévhez.