Lagzi Lajcsi: "Pénzes szegény vagyok"

Néha még eszedbe jutnak a kezdetek? Kockázatos volt, és igen vegyes volt a megítélésed.

Persze, hogy eszembe jut. Olyannyira, hogy bármikor merném vállalni. Ha holnap összedőlne a világ, akkor újra ki tudnék állni a Sugár áruház elé. Ami ugye már nincs...

És kazetta sincs.

De cédé van, és én vagyok. Azóta nagy előnyöm, hogy ismernek az emberek. Elsők között készítettetek velem interjút akkor, amikor nem is volt divat engem szóba hozni. Inkább fanyalgás volt a nevem hallatán, de szívesen gondolok vissza erre az időszakra, még ha nem is ezek voltak az igazi inaséveim. Azok akkor voltak, amikor megtanultam egy szakmát és művészien trombitálni.

4 éves korodtól trombitáltál. Édesapád azt remélte, hogy majd szmokingban játszol egy zenekari árokban, és mellette tanítasz egy kerületi zeneiskolában. Ehhez képest ráléptél egy olyan útra, amit a család is megkérdőjelezett, mint ahogy sokan mások is, de bejött! Utólag érted, mi adta az erőt ahhoz, hogy szembe merj úszni az árral?

Mindig szembe merek úszni az árral. A közelmúltban is így tettem, és a jövőben is szeretnék. Én megvalósítottam az elképzeléseimet. Akkor azt mondtam az édesapámnak, hogy ki fogok állni a köztereken és bizonyítani fogok. Amikor alkalmi fellépésekre jár valaki, azt úgy nevezik a szakmában, hogy hakni. Apám azt mondta - ne viccelj, ebből nem lehet megélni! Azt válaszoltam, hogy ha valakinek ez a főfoglalkozása, akkor az már nem hakni, hanem hivatás. Ő nagyon óvott ettől. Amikor '96-ban beszélgettünk, nem nagyon trombitáltam. Akkor a "Van nekem egy csíkos gatyám" című dalt és mulatós slágereket énekeltem. Ahhoz képest nagyon nagy utat tettem meg, amíg Magyarország kedvenc trombitása lettem. Ma egy Lajcsi bulin sokat szól a trombita. Eljátszom Brahmstól a Magyar táncokat, félklasszikus darabokat, és mindig szívesen fogadják őket.

A fanyalgáshoz képest a kereskedelmi tévék indulásakor, 97'-ben, a Péntek esti Dáridó óriásit robbant. Az egyik legnézettebb műsor volt. Érted, hogy mi történt, és miért?

Azért, mert megkapta a közönség azt, amire vágyott. Sajnos, most ez nem így van. A divatot nem lehet irányítani. A közönség megkeresi magának azt, amit szeret. Azt a csatornát fogja nézni, ahol olyan zenét talál, ami neki való, hozzá illő.

Az ízlésre éreztél rá?

Nem az ízlésre, hanem az igényre. Az én mottóm az, hogy nem kell felépíteni a hangulatot, hanem rögtön úgy kell kezdeni, hogy buli legyen. Egyszerűen kiszolgáltuk a közönséget. Nehéz volt, de sikerült!

Az vezérelt, hogy trombitás legyél, művészi szinten csináld, és kiszolgáld a közönséget?

Népszerű akartam lenni, ami fontos, mert egy művésznek az elismertségét a taps, az eladott kazetták, a cédék és a mindennapi találkozások jelentik.

Aztán egyszer csak főnök lettél a TV2-nél. Producer, művészeti vezető. Ez jóval túlmutat a "haknin". Ki segített?

Én találtam ki magam, nem volt menedzserem. Akkor ez még nem volt divat. Vettem egy nagy levegőt, és az összes meglévő pénzemet befektettem egy reklámba. Az utcazenéléssel összeraktam egy Pasaréti lakást, ami azért nem semmi, de eladtam, mert csak úgy kaptam a Magyar Televízióban reklámlehetőséget, ha előre kifizetem. Hittem magamban, és tudtam, hogy az utcazenélés határát elértük. Eladtunk 10 karton kazettát. Lehet, hogy elkelt volna a tizenegyedik is, de tisztában voltam vele, hogy az országos bedurranáshoz valami más kell. Néztem a televíziókat, és rájöttem, hogy mi. Tudtam, hogy a Pokoli torony című film kerül adásba, és éreztem, hogy nekem ott kell lenni. Előtte és utána. Elköltöttem 3 millió forintot reklámra.

A Pasaréti lakást betoltad tévéspotokba?

Be. Szegény apám majdnem szívrohamot kapott - immár másodszor.

Ő egészen más utat képzelt neked.

Egy teljesen normális, egyszerű családba születtem Soroksáron. A família nagy részét kitelepítették Németországba, mert 1944-45-ben a népszámlálásnál a németet írták be anyanyelvnek. Volt, aki ment, és volt, aki maradt. Egyik pillanatról a másikra elvették mindenünket, még a nevünket is. Grószok vagyunk, de én már nem annak születtem. Sváb nevelést kaptam a beosztásról, a kiszámíthatóságról, és arról, hogy mindig takarékoskodni kell. Alapszabály, hogy nem szabad mindent feltenni egy lapra.

Ehhez képest...

Szinte teljesen ellentmondtam ennek a nevelésnek. Édesapám azt szerette volna, hogy karmester-zenetanár legyek, de én más mintát követtem. Sajnos az édesapám 15 évvel ezelőtt meghalt, de szerencsére a sikereimet még megélhette. Mindig arra kért, hogy többet trombitáljak. Akkor még nem tettem, mert nem tehettem.

Valahol azt olvastam, hogy édesapád a halálos ágyán mondott néhány fontos dolgot: csak magadban bízz, ne szállj bele a politikába, és tartsd össze a családot!

Így van.

A "Csak magadban bízz!" mondatot igazolta az életed? A karriered neked is hullámzó volt: 3,5 milliós nézettség, aztán némaság, majd jöttek a kis tévécsatornák. Vajon mikor mennyit csörgött a telefonod? Hány barátod volt és van? Mennyien árultak el? Ugyanannyi emberre számíthatsz magad körül, mint 20 éve?

Apámnak mindenben igaza volt. Nekem nincsenek barátaim. Nagy luxus barátokat tartani, mert nagy csalódást okozhatnak, amin aztán rengeteget rágódik az ember. Annak idején azt hittem, hogy vannak. Állandóan csörgött a telefonom, mindenki kereste a kapcsolatot velem, és akkor azt hittem, hogy ők azok, de nem. Elsőként fordultak ellenem. Velem, valószínű, hogy érdekből barátkoztak, és ezt tudomásul kellett venni.

Hogy viselted?

Annak idején engem nem raktak ki a TV2-től. Én jöttem el, mert a kapitány távozott a hajóról és egy másik vezetés érkezett. Nagyon nehezen éltem meg azt, ami akkor történt, viszont a gyerekeim akkortájt születtek, és épp ezért kaptam valami egészen mást, sokkal értékesebbet, fajsúlyosabbat, amit akkor fel se fogtam. Amikor egyik fellépésről, tévéfelvételről a másikra mentem, akkor nem tudtam értékelni a gyerekszoba illatát. A kislányom szinte mindig csak kabátban látott, ami ha rajtam volt a cipővel együtt, akkor tudta, hogy elmegyek. Még beszélni se tudott, de egyszer ösztönösen kifűzte a lábbelimet. Ezen elgondolkoztam az autóban. Kell ennél egyértelműbb jelzés? Ezután megígértem Boginak, a feleségemnek, hogy vidékre költözünk. Így is történt. A fiúk már oda születtek.

A családodhoz kötődsz, de "Lagzi Lajcsi" egyedül van? Fogalmazhatok úgy, hogy valamiféle "végső magányt" érzel?

Jól fogalmaztál, "végső magányt" érzek, igen. A közönségben nem csalódtam, de velük mégsem baráti a viszony. A legérdekesebb az volt, hogy amikor a TV2-es nagy őrület lezárult, akkor egy valaki maradt a csapatban, aki minden karácsonykor felemelte a telefont. Valaki, akire nem fogadtam volna. Úgy hívják, hogy Gáspár Győző. Az utóbbi években már nem annyira, de 8-10 éven keresztül mindig felhívott, és megkérdezte, hogy vagyok. Amikor futott a sorozata, és úgy érezte, hogy tudna nekem segíteni, mondta, hogy bármiben számíthatok rá. Ő volt az egyetlen. Rajta kívül nem volt senki.

Amikor nagyon futott a szekér, te is beleestél abba a hibába, hogy elhitted, ez mindig így lesz?

Persze. Elhittem, és olyan dolgokat tartottam fontosnak, amikről ma már pontosan tudom, hogy nem azok. Sofőrrel jártam, egy csomó olyan proccos hülyeséget csináltam, amit rég nem teszek. Azt hittem, ha veszek magamnak egy hatméteres autót, akkor az jelent valamit. Volt ilyen időszakom, de nem tartott sokáig, mert rájöttem, mennyire felesleges.

Ma mi a fontos?

Az, hogy hazaérjek estig, amíg a gyerekeim ébren vannak, és velük tudjak lenni. Csak ez a számít. Nagyon örülök minden napnak. Sokkal letisztultabban gondolkodom, és rájöttem arra - talán érdekesen fog hangzani az én számból -, hogy egy pénzes szegény vagyok. Ugyanúgy élek, mint 30 évvel ezelőtt, és ugyanúgy fáj, ha egy fél uborkát ki kell dobni.

A sváb nevelésed.

Igen, az bennem maradt, és azt hiszem, hogy e tekintetben a gyerekeim is rendben vannak. Bogi nagyon jól neveli a gyerekeket. Kitűnő tanulók, tehetségesek, és nagyon büszke vagyok rájuk.

Jó férj vagy? Bocsáss meg, hogy ezt megkérdezem. Bogit mindig dicséred.

Nem tudom, hogy jó férj vagyok-e. Szeretnék az lenni. Lehet, hogy nem vagyok jó férj, de az biztos, hogy jó apuka vagyok.

Vigyázol magadra? A cikkek mostanában veszélyes fogyásról, betegségről írtak.

Nagyon sokat fogytam, majd visszaszedtem annyit, amennyi számomra ideális. Ebben a testben jól érzi magát a lelkem, tehát most úgy vagyok jól, ahogy vagyok. A régi énemhez képest 26-27 kilóval kevesebbet nyomok. Egészségesen étkezem, egy héten hétszer eszem halat. Egész más életet élek, tudatos ember lettem. Volt egy pillanat, amikor az egészségem forgott kockán, és nagyon megijedtem a családom iránt érzett felelősség miatt. Még nincsenek készen a gyerekek, azt gondolom, hogy szükségük van egy komplett családra, apukára, anyukára. Hiszen nem is vagyunk többen. A családunk, a boldogságunk ennyi - így együtt öten. Ott van még Bogi anyukája, de azon túl szinte senki. Ez szomorú is. A szüleim meghaltak, a többi rokonommal hol így, hol úgy vagyunk, de nem túl közeli a kapcsolat. Nyilván én is hibás vagyok, és ők is. Folyamatosan mecénásnak tekintettek.

Megtehetnéd, hogy ott ülj a vidéki házban családfőként, de még mindig mész. Mi hajt?

Nagyon szeretek fellépésre járni, a közönséggel találkozni. Mindig megkérdezem tőlük, hogy mit szeretnének tőlem hallani, és épp mostanában azt mondta valaki, hogy valami olyat, amit a Gipsy Kings játszik. Az egy jó stílus, ezért most kitaláltam magamnak, hogy ilyeneket fogok csinálni!

Nincs megállás. Fontos, hogy kitaláld, gyakorold, megcsináld!

Persze. Elképzelni se tudod, hogy mennyi mindent tanulok. Ingatlanfejlesztéssel is foglalkozom immár 20-30 éve, és az is jól működik. Mindig csinálok valamit. Muszáj. Ez belső kényszer.

Amibe belefogsz, többnyire sikerre viszed. Azt lehet mondani, hogy a szerencse fia vagy?

A szerencse fia és áldozata is. Ha a volt osztálytársaimat nézem, akkor mindenképp az vagyok, de én nagyon sokat tettem a szerencsémért, és kockáztattam érte. Ahogy mondtam, eladtam a lakásomat, de később másról is lemondtam. Mindig képes voltam arra, hogy tegyek a sikerért. Szorgalmas vagyok és kitartó.

'96-ban azt mondtad, hogy vettél egy muzeális fényképezőgépet. Viccesen úgy fogalmaztál, hogy azért van ez a gép, hogy mindig bele tudj nézni - mint a tükörbe.

Ma is megvan még. Bele tudok nézni. Jól vagyok. Volt olyan időszakom, amikor a fal felé fordítottam, mert nem tetsző dolgokat is csináltam, de az fontos, hogy itt nem erkölcsi dolgokra gondolok.

A hibáiddal és gyarlóságaiddal együtt képes vagy elfogadni magad? Megbocsátottad a botlásaidat? Talán az a legnehezebb.

Elfogadom magam, mint ahogy a világot is. Mindenkit úgy, ahogy van. Azzal együtt, amit elmeséltem neked, hogy nincsenek barátaim, de apám pontosan megmondta előre, és igaza volt. Ebben is. Néha álmodok vele. Nem olyan régen állt egy öreg fánál, hosszú szakálla volt, és azt mondta nekem: "Na, jól van fiam, végre trombitálsz! Jól fújsz, látszik, hogy gyakorolsz, jó az ansatzod! Most már minden rendben!" - és ez a lényeg.