Hibázott az orvos a halálra éheztetett gyerek ügyében
![](https://cdn.life.hu/2024/01/1-IKFX-P96egsEuc8UhdE8FU0KuyHmiylb7fYZWzzUw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEwNzA2MmZhY2EwZjRmNzdhYmFhMDE5NTY1Njk2Njli.jpg)
Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, áprilisban derült ki, hogy egy agárdi házaspár fénnyel akarta táplálni gyermekét, a kicsi végül éhen halt. Annak ellenére sem vitték kórházba a kisfiút, hogy Benjámin másfél évesen mindössze négy és fél kilót nyomott. A háziorvos mellett jó pénzért egy természetgyógyászt fogadtak, aki – állításuk szerint – kézrátétellel és különböző csodacseppekkel igyekezett gyógyítani a csontsovány kisgyermeket – írja a Blikk.
A napilap úgy tudja, a legfrissebb orvos szakértői vélemény szerint is komoly hibát követett el a doktor. Kilenc hónap alatt legalább nyolcszor találkozott a kórosan sovány kisfiúval, mégsem tett semmit, és nem figyelmeztette az elvakult szülőket. Benjámin már halála előtt sem volt egészséges, külső- és belső vízfejűségben szenvedett, ami már négy hónapos korától fennállt. Korábban az ombudsmani vizsgálat a háziorvost is felelősnek tartotta az agárdi gyermek haláláért. A bíró közben újabb 60 nappal hosszabbította meg a gyermek természetgyógyászának házi őrizetét. De a baba anyja, E. Ildikó Rebeka és apja, F. Balázs is biztosan a négy fal között tölti a következő két hónapot – olvasható a cikkben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.