Istenes Bence: "Vagy szeretnek, vagy gyűlölnek"

Ha valakinek jó év volt a 2013, akkor az te vagy!

Imádtam, hogy táncolhattam a Szombat esti lázban, régóta vágytam arra, hogy a rádióban kipróbálhassam magam, és ami a legnagyobb dolog: az X-Faktorban is lehetőséget kaptam. A műsor kreatív producere fogalmazott legpontosabban: eddig a nagyszínpad melletti kissátorban dolgoztam, most pedig felállhattam a nagyszínpadra. Egy egész más szintre léptem. Annyira boldog vagyok! Jobban nem is alakulhatott volna.

A kissátorban szereplő illetve a nagyszínpadon megjelenő Bence között lett különbség? Magadban érzed a változást?

Egy barátom kérdezte az egyik adás után, hogy: "Te tényleg ilyen komoly lettél, vagy csak a műsor miatt viselkedsz így?". Ez a műsor nyilvánvalóan megkövetelte a kiállást, megjelenést, egy másfajta hozzáállást, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetett volna poénkodni. De közben mégis azt vettem észre, hogy belül tényleg komoly változáson estem át. Eddig sokszor csináltam hülyeségeket, felelőtlenül viselkedtem, és mindig jött egy pofon, ami visszarántott. De most megéreztem, hogy vannak bizonyos határok, amiket be kell tartanom. Eljött az ideje, hogy felnőtt férfiként viselkedjek. Már nem lehetek az a srác, akinek bármi belefér. Aki csak bulizik, nincs határ, nincsenek szabályok, mindent lehet, hisz semmi sem számít. Felfogtam, hogy ez a helyzet most más. Vagy élek a lehetőséggel, vagy elrontom, és többet nem kapok ilyet. Ez vízválasztó volt. Tudatosult bennem, hogy mit is látnak az emberek belőlem. Hogyan viselkedem. Milyen cikkek jelennek meg rólam? Hogy egy komolytalan srác vagyok. Miért gondolnának mást rólam? Rájöttem, hogy igazából nem vagyok ilyen, illetve nem csak ilyen vagyok.

Felismerted: amiért dühös vagy, hogy a világ miért gondolja rólad azt, amit azért te vagy a felelős?

Igen. És rájöttem, egyszerűen itt az ideje annak, hogy bizonyos szituációkban máshogy viselkedjek. Nem kell egy buliban hajnalig a padlón breakelni. Az a vidám, szeleburdi fiú, aki három éve megérkezett ehhez a csattornához – felnőtt. A feladathoz és az élethez is. Ezt vissza is jelezték nekem, és azt hiszem, ez volt az egyik legfontosabb, ami történhetett velem 2013-ban.

De ehhez kontrollálni kellett magad?

Jól éreztem, érzem magam így, hogy már másként tekintenek rám a számomra fontos emberek, mint fél évvel ezelőtt. Találtam egy idézetet, ami nagyon találó: "Először nem vesznek rólad tudomást, aztán kinevetnek, aztán megtámadnak, aztán győztél". Gandhi fogalmazott így. Nagyon szeretem. Igaz az egész pályafutásomra. Amikor odakerültem, volt egy srác, akiről sokan azt mondták, na, az apja betolta, van fél éve, aztán megy a levesbe. Aztán kinevettek, támadtak, és azt gondolom, hogy az X-Faktor volt az a műsor, amiben bebizonyíthattam, mennyit és miért dolgoztam az elmúlt években. Abban a Bencében benne volt az elmúlt hat év összes tapasztalata, élménye, fejlődése. Benne volt az eddigi életem. Annyira boldog vagyok! Most érzem igazán, hogy elismerik a munkámat. Azt mondják - megcsinálta!

Most pedig közeledik a ValóVilág… Megcsípjelek, hogy igaz-e? Ha pár éve azt mondtam volna neked, hogy mindez megtörténik, elhitted volna?

Tudom, hogy ezt valószínűleg nem látta senki - de belül én annyira akartam, küzdöttem, és megtettem mindent ezért. Mindig nagyon sokat dolgoztam, ha kisebb feladataim voltak, akkor is. Tavaly volt olyan, hogy egyszerre nyolcféle munkám volt. Annyi mindent csináltam, hogy amellett semmire nem volt időm. De tudtam, hogy csinálni kell! Ha azt mondtad volna anno, hogy sikerülni fog, magamban azt válaszoltam volna - elhiszem, mert nagyon akarom. Ezt akarom!

De igazából mit akarsz? Karriert, sikert… Mit jelent mindez neked?

Szeretnék fejlődni, tanulni, tapasztalatokat szerezni azoktól, akik okosabbak, rutinosabbak nálam. Szeretném újabb és újabb dolgokban kipróbálni magam. De a lényeg az, hogy átadjam mindazt, ami bennem van. Zenéléssel, műsorokkal, szórakoztatással. Imádom, amikor olyan műsort csinálhatok, amit sokan néznek és nevetnek, aztán azt mondják, hogy annyira jó volt! Erre vágyom!

Tehát nem a pénz, siker, csillogás a lényeg? Hanem átadni?

Lehet, hogy furán hangzik, de igen. Szórakoztatni szeretnék. Azt hiszem, hogy ez az, amiben jó lehetek. Érted, hogy mondom? Nyilván ezzel sok minden együtt jár. De az elsődleges cél, hogy valami olyat csináljak, amit az emberek megnéznek este a tévében vagy meghallgatnak a rádióban és jól érzik magukat tőle. És arról beszélnek utána, hogy az Istenes hihetetlen, hogy mit csinált! És hogy meg merte csinálni, tudod? Ez a legfontosabb. Szerintem most jött el az a pont, amire évek óta vártam. Hogy bárcsak észrevennék, nem az az ügyes, aranyos gyerek vagyok csupán, aki megcsinálja az After X-et, hanem felmerül végre, hogy talán többre is képes lehetek. Ez nekem a legfontosabb. Valaki kérdezte, mi lenne az a pont, amikor abbahagynám. Azt mondtam, akkor, hogyha nem becsülnek meg, ha azt érzem, hogy amit csinálok, azt nem értékelik.

Büszke vagy magadra?

Most büszke.

Az nagyon jó érzés… Miközben az ember ezt olyan nehezen mondja ki. Valahogy nem "illik". Ami hiba szerintem.

Igen. És félre ne értsd! Ez nem nagyképűség. Nyilván sokat poénkodunk a tévében, rádióban, és úgy teszünk, mintha nagyon magabiztosak lennénk, de ez azért nem a valóság. Sok benne a túlzás. Mögötte más van. Az elmúlt éveket nézve nem hiszem, hogy sokszor mondtam volna, büszke vagyok magamra. Volt egy-egy műsor, adás, amire azt mondom, hogy szívesen beraknám a portfóliómba, de talán most van először az, hogy igenis örülök, hogy ezt így meg tudtam csinálni. Miközben iszonyú fegyelmet tanultam. Ez az év nagyon sokat adott, de nagyon sokat ki is vett belőlem. Alig volt időm a barátokra, bulira, focira, magamra. Tudtam, hogy nem lehetek beteg, nem szállhatok ki - egy dolog lebegett előttem: bírnom kell! Ha délután volt egy órám, aludtam. Reggel ötkor keltem minden nap. Volt, hogy csak azért találkoztam a barátaimmal, mert egyszerűen azt éreztem, szétrobban a fejem, muszáj velük töltenem pár órát, hogy valamennyit töltődjek is. Nehéz időszak volt, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy ma már másképp látok dolgokat.

Küzd és nyerj! - az egyik tetoválás a karodon.

Na, ez egy érdekes dolog. Szerettem volna egy újabbat magamra: "No rules" - Nincsenek szabályok… Ez, ugye jellemző volt rám. Ehelyett ma már azt gondolom, hogy a mondat így hangzik: "Vannak szabályok, amiket be kell tartani". És rájöttem még valamire. Ilyen félévem nem lehet még egy. Megint sűrű hónapok elé nézek, de muszáj magamra is figyelnem. Arra, hogy kapjak impulzusokat, hogy el tudjak menni színházba, moziba! Ott van négy könyv az éjjeliszekrényemen, és csak várnak… Ha nincs, ami bejön, akkor nem tud mi kimenjen, és egy aktuális műsornál kevés lehetsz. Mérlegelnem kell, mit csinálok tovább, mit vállalok el. A jövőmet égethetem fel a jelennel. Nem akarom, nem tehetem. Kell idő magamra.

Ha nincs idő, az a magánéletet is bedarálja. Ahogy meg is történt. Békében vagy azzal, hogy így alakult?

Nincs rend bennem, mert hogyha nem dolgoztam volna ennyit, nem biztos, hogy így alakul. Ilyen körülmények között viszont nem tehettem volna mást és többet. Valamiért ennek így kellett történnie.

Bence - egy vezető műsor műsorvezetője egyre nagyobb tömegben kapja a véleményeket. Hideget-meleget. A nagyszínpad már címlap. Megosztó módon.

Ez nehéz. Főleg a családomnak. A nagyimnak, akit nagyon szeretek és hiába mondom neki, hogy ne olvasson kommenteket. Neki fáj, és ez nekem is rossz. De mit tehetnék? Egyrészt megnőtt az engem kedvelők száma, hiszen az X-Faktor sokkal nagyobb ismertséget ad, de közben egyre többen lettek azok is, akik utálnak. Ezt nagyon érzem. Egyre komolyabb indulatokat váltok ki az emberekből. Nyilván megosztó személyiség vagyok, ezt tudom. Vagy szeretnek, vagy gyűlölnek.

Ezt hogy kezeled?

Próbálom elengedni. Mit tudok tenni? Felépítettem egy falat. Kívülről erősnek kell látszanom, nem gyengülhetek el. Vagy ha megtörténik, azt nem láthatja senki, hisz akkor megtiporhatnak. Nyilván rosszulesik, ha bántanak. Ha például valaki egy kocsiból átordítja, hogy utál, akkor megdöbbenek és van olyan, hogy fél óráig nem térek magamhoz. Úristen! Mit tettem? Hol élünk? Én ezt nem értem. Hisz nem bántottam senkit, csak teszem a dolgom legjobb tudásom szerint. Ez lenne gyűlölni való?

Most otthon voltál Németországban. Nyilván béke fogadott. Előjött a gyerekkorod? Eszedbe jutott, honnan hová jutottál? Tudod, elméláztam azon, hogy neked hányszor kellett váltanod, elengedned. 6 éves voltál, mikor váltak a szüleid, 9 évesen kerültél egy egészen más kultúrába, aztán 19 évesen újra itt építettél fantasztikus karriert. De oly sokszor volt, hogy búcsúznod kellett.

Nagyon sokszor. Ezért is van, hogy nehezen engedek közel magamhoz embereket, mert félek az elszakadástól. Félek, hogy elvesztek valakit, aki fontos számomra. A párkapcsolataimban is nehezen élem ezt meg. De közben meg komoly tapasztalat, hogy annyiféle embert ismertem már meg életemben, és annyi mindent láttam, amit a szakmámban is kamatoztatni tudok. Szeretem azt, hogy jövök-megyek Pesten, Münchenben, vagy abban a pici faluban, ahol anyuval és a testvéremmel éltem, és mindenütt: hello, szia! Sok-sok ismerős fogad. A cukrászdában a faluban egyszerűen csak örülnek nekem. Nem az Istenesnek, hanem annak a kissrácnak, aki annak idején mezítláb sétált egy labdával a hóna alatt és nyalta a fagyit…

De ez a Bence még megvan benned?

Persze. Az mindig meg is lesz, remélhetőleg. Bence az Bence marad. Csak egy kicsit felnőtt. De ugyanúgy hiszi, hogy amit nagyon szeretne, az valóra válik.