Szalai Vivien: "Először látom szépnek magam"

Vivien, meg kell mondjam, először nem akartam hinni a szememnek…

Szeretném, ha tisztáznánk a dolgokat. Van egy hivatásom, amit nagyon szeretek és a továbbiakban sem szeretném feladni. Talán nem jól kommunikált elképzelés volt, amiről Rolival beszéltünk. Mindössze arról van szó, hogy 2014 szeptemberétől, ha úgy dönt, hogy még elmegy a riói olimpiáig, akkor szüksége van egy olyan segítőre, akiben a világon a legeslegjobban megbízik. Aki leginkább a motiváció terén és a mentális felkészülésben segíti a két edzője mellett.

Végül is praktikus - az ember a szerelmével szeretne minél több időt tölteni!

Nagyon szeretjük egymást, és ő csodálatos ajándék az élettől, amit már nem is reméltem, de nem arról van szó, hogy ebben a heves érzelemben elveszítettük volna a kapcsolatot a külvilággal. Nem ment el az eszünk. Ennek az ötletnek nagyon praktikus okai vannak. Bevallom őszintén, szívszorító volt sokszor hallgatni őt, amikor arról mesélt, hányszor hagyták cserben. Hogy mennyire nem számíthatott a szűk családján kívül igazán senkire. Ha megtaposták, mindig fölállt, ha kihagyták, akkor is volt ereje újrakezdeni. Igen, talán faramuci helyzet, de ha jobban belegondolunk, talán mégsem az, hogy ő a társában bízik meg leginkább. Ezzel egyébként én is pont így vagyok…

Ez Roli története. De amikor fölvetődött az ötlet, ez a te magadról alkotott képedbe is beleillett? Egy maximalista csaj vagy. Olvashattad, hallhattad a reakciókat. Hát alaposan megkóstoltak!

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy nem a nemzeti edzőprogramba szeretnék jelentkezni, nem akarok hivatásos edző lenni, és eszem ágában sincs eredményeket elért edzőktől, sportolóktól egy fillért is elvenni. Az, hogy rosszindulatú, a tényeket elferdítő emberek mit mondanak vagy gondolnak, nem érdekel. Számomra az a hozzáállás nem képvisel értéket, aminek célja csupán a rombolás, a másik megalázása, lejáratása, érdemeinek a sárba tiprása. A világ ettől nem megy előre. A mocskolódó cikk csupán egy felejthető oldal egy rosszul nyomott papíron… Az igazán fontos dolgok az életben nem ezen a papíron dőlnek el.

Tehát a segítője lennél? A támogatója?

Igen, a segítője. Ez egy maximalista nőnek nagy felelősséggel járó döntés. De én minden sejtemmel, a teljes szívemmel és eszemmel a legeslegjobbat akarom ennek az embernek. Mert a legjobbat érdemli.

Egy élsportolónál óriási a tét. Nem félsz attól, hogy kockázatos a magánéletet a szakmai karrierrel összemosni?

Nem. Mi nemcsak szerelme, társa, hanem legjobb barátja is vagyunk egymásnak. Rengeteget beszélgetünk. Az új könyvem elkészítésében Roli aktívan részt vett. Megmutattam neki fejezeteket, és nagyon jó észrevételei voltak. Mivel kettőnk között van egy iszonyú erős bizalmi kapocs, ezért kölcsönösen tudunk egymásnak segíteni a munkában is. Két olyan ember vagyunk, akik összetartoznak, s képesek motiválni is egymást.

Azon gondolkozom, milyen másnak látlak most. Többször beszélgettünk már, és eddig főleg az volt a benyomásom rólad, hogy egy nagyon dekoratív, független, ambiciózus csaj vagy, aki szinte női terminátorként létezik.

Fogalmad sincs arról, Nóra, mekkora különbség van a kép között, amilyennek az emberek látnak, és amilyen belül vagyok. Azt hiszem, ebben én is hibáztam. Sok évvel ezelőtt páncélt növesztettem, amire aztán festettem egy mázat, amiről úgy éreztem, hogy majd meg fog védeni. Azt sugároztam, hogy mindent meg tudok oldani - egyedül is. Erős vagyok, és bármi történjék is velem, képes vagyok felállni. Ezt az erőt, tökéletességet akartam szinte görcsösen mutatni, miközben belül ott bujkált és szenvedett egy sérülékeny, szeretetéhes, önmagában örökké bizonytalan kislány.

Igazából ez a páncél, amit fölvettél, nem csontosodott össze veled? Le tudod venni?

Én is féltem, hogy nem leszek már rá képes… Tavaly lettem 30 éves. Mindig nevettem azon, hogy ezt a kort sokan túlmisztifikálják. Érdekes volt, hogy sok korosztályos barátnőm ezt a kerek születésnapját már családdal vagy menyasszonyként ünnepelte, én pedig a barátnőmmel a világ egyik legszebb tenger feletti bárjában… Nagyon jól hangzik, igen, én mégis nyomorultul éreztem magamat. Mert akkor láttam, hogy inkább csak díszletek vannak az életemben, mint valós tartalom. Több sikertelen kapcsolaton voltam már túl. Ma már tudom, hogy miért. Mert mindig ehhez a páncélhoz illő férfiakat kerestem, akik szintén a látszatnak éltek. Az egyik barátom fogalmazta meg jól, hogy olyan érzése van, ha velem van, mintha egy filmet nézne. Igaza volt. S a magánéletem sem volt más. Az általam alakított szerep mellé kerestem a férfi főszereplőt. Nem pedig egy valóságos férfit.

Mikor jöttél rá erre?

Amikor megtaláltam azt az embert, aki az akkori Vivien mellé a tökéletesnek látszó férfi főszereplő volt. Csak épp a kapcsolat nem működött, mert nagyon nem volt valóságos. Inkább ijesztő. De ezt a kudarcot át kellett élnem, mert utána kezdtem el a legfontosabb kérdéseket feltenni magamnak. Ki vagyok én valójában? Mit akarok? Hova tartok? És a legdurvább kérdésem magamhoz az volt: vajon tudok-e még igazán szeretni? Akkor már megjelent négy könyvem, sikeres voltam, jó állásom volt, látszólag mindenem megvolt, amire egy korombeli lány vágyik. Tudod, a két lábon járó Szex és New York életforma. És akkor anyukám egyetlen dolgot kívánt nekem a harmincadik születésnapomon: „Ismerd meg az igaz szerelmet!” Megrázó volt. Akkor annyira megijedtem attól, hogy lesz-e nekem egyáltalán családom, gyerekem. Mi lesz velem? Jártam kineziológusnál, pszichológusnál, iszonyú útkeresésbe kezdtem, és próbáltam magam megfejteni. Azt éreztem, hogy legelőször meg kell ismernem önmagamat, aztán el kell fogadnom azt, aki vagyok, a harmadik lépés pedig, hogy meg kell szeretnem ezt az embert, bárki legyen is az.

Az a terminátornő nem szerette önmagát?

Nagyon nem.

Csak megfeleltél a szerepelvárásoknak?

Igen, mert azt hittem, hogyha mindenki tökéletesnek lát, akkor majd szeretni is fognak. Akkor majd nem lehet fogást találni rajtam. Közben épp az ellenkezője történt.

És amikor elkezdted kicsomagolni magad - megérkezett Roli?

Igen. Egyszer csak megismerkedtem vele, szinte varázsütésre. Ő a legtisztább ember, akivel életemben találkoztam.

Az a kemény csaj el tudott lágyulni?

Nagyon. Az első randik egyikén főzött nekem ebédet, és nyolc órát (!) ültünk a kertben és beszélgettünk. Amikor éjszaka hazafelé tartottam, és ránéztem az anyósülésen a tőle kapott és általa ültetett paradicsomra (!) hangosan felkiáltottam, hogy úristen, ez az! Hiszen én szerelmes vagyok! Potyogtak a könnyeim… Nem voltak többé kérdések, szerepek, álarcok. Nem volt írónő, se semmi. Csak egy nagyon szerelmes lány, aki még sosem érezte olyan tisztának és jónak magát.

Képes támaszkodni?

Igen. Most már igen. És bízni.

Rajtad mindig azt éreztem, hogy a függés egyet jelent neked a kiszolgáltatottsággal. Azt szereted, ha mindent kontrollálsz.

Ez így van, igen. Van egy feladat, amelyben a bizalmat tesztelik. Hátra kell dőlni, és elhinni, hogy a másik el fog kapni. Roli az első olyan ember az életemben, akinél bátran dőlök, mert tudom, hogy soha nem bántana.

Azt mondtad: "Sok évvel ezelőtt növesztettem egy páncélt." Miért? Mikor?

Nagyon szeretem a szüleimet, és sokkal tartozom nekik, mert a legjobb iskolákba járattak, minden különórára beírattak. Nem jövök gazdag családból, mind a ketten dolgoznak, középosztálybeli emberek, erőn felül mindent megtettek értem. De mindig volt egy olyan érzésem, hogy az ő szeretetük valamiféle feltételhez kötött. Lehet, hogy hibásan láttam, de mégis belém égett. Csak akkor tudnak szeretni, ha ötöst hozok, ha a maximumot nyújtom. Ha nem, akkor kvázi értéktelen vagyok.

Mennyire volt fontos a családban a külsőd? Te voltál a "szépkislány"?

Az én emlékezetemben egy fogszabályzós, nagyszemű, mindig kitűnő, mindig tökéletességre törekvő kislány maradt meg, aki nagyon vágyott a szeretetre és az elismerésre. S közben elveszítette önmagát.

Mikor jöttél rá, hogy szép vagy?

Én soha. Máig se tartom magam annak.

Azt csak észrevetted, hogy akárhova belépsz, rád szegeződnek a tekintetek!

Pár évvel ezelőtt szembesültem csak ezzel. Egyébként az a nagy szőke loboncnak szól (nevet). Az, ha egy nőt észrevesznek, csupán felszínes dolog. Az számít, hogy meg is akarják-e ismerni. Az én önbizalmamat sosem táplálták a füttyögők, felszínesen bókolgatók, üres szavakat suttogók. Inkább csak elkeserítettek. Hogy ilyen típusú nőnek látnak, akinek ez kell, akinek ez elég… Pedig jaj, dehogy volt!

Kamaszkorban még nem?

Engem nagyon féltettek, és későn érő típus voltam. Lehet, hogy az is lázadás, hogy épp prostituáltakról írok. Mást se hallgattam kiskoromban, mint hogy jaj, csak nehogy rossz útra tévedj! Édesanyámnak egyetlen férfi volt az életében, az édesapám. Ez volt a minta. Nálam a megőrülés időszaka elcsúszott, de aztán hamar rájöttem, hogy mennyire üressé, felszínessé teszi az életemet, ha a siker és a rajongás a külsőmnek szól. Elkezdtem rettenetesen szenvedni attól, hogy nem is akarnak mögé látni.

Írtál két könyvet a luxusprostituáltak életéről, most pedig megjelent a A leghíresebb magyar madame Keleti Györgyiről. Nem festenek éppen reményteli képet a női és a férfi szerepről. Arról szólnak, hogy nincs bizalom, nincs hűség, nincs hazugság nélküli párkapcsolat.

Korábban az élet nekem is azt igazolta, hogy nehéz ma fiatal nőnek lenni és értékes férfit, kapcsolatot találni. De azért hiszek abban, hogy nem szabad ennyire sötéten látni. Való igaz, hogy van családon belüli erőszak, vannak olyan férfiak, akik prostituáltakhoz járnak, akik félrelépnek, igen, ez mind van, de nem minden fekete és fehér, azért ott vannak az árnyalatok is. Azt hiszem, az sem véletlen, hogy az első két könyvemben egy végtelenségig érzéketlen nőről írtam. Hogy Keleti Györgyi érzelmi élete milyen, az kiderül, ha elolvassák. Kisiklott női sorsok ezek, amelyek engem is elgondolkoztattak. Időről időre visszajött, hogy "Úristen, csak nehogy én is ilyen érzéketlen legyek!”. Biztos, hogy nem írok többet luxusprostikról. Lezártam az életemnek ezt a fejezetét. Keleti Györgyi történetén keresztül bemutatom azokat a zsákutcás életeket, amik a nagy csillogás mögött vannak. Szeretném elérni, hogy mindenki gondolkodjon egy kicsit, mielőtt elmegy szépségversenyre, modellhirdetésre vagy külföldi hoszteszmunkára - azt remélve, hogy címlapsztár lesz. Aki azt hiszi, hogy majd ebből fogja fizetni az egyetemi tanulmányait - téved. Olaszországban, Svájcban, és ki tudja hol fog bordélyokban, bérelt lakásokban kikötni, ahol a durván megkeresett pénz nagy részét még csak nem is ő fogja megkapni, hanem egy Keleti Györgyi-féle nő, vagy éppen más. Miközben az egész életét vakvágányra teszi, és onnan már nincs menekülés. Szerettem volna egy elrettentő könyvet írni.

Milyen a viszonyod egyébként a riportalanyoddal, Keleti Györgyivel? Mert éppen vasárnap olvashattunk arról, hogy azt tervezi, beperel téged.

Mit mondhatnék erre: nem váltunk barátokká. Igazság szerint már beszélő viszonyban sem vagyunk egymással. Szerencsére egészen más síkon halad az életünk, más értékekkel, célokkal. Nincs keresztmetszet. Az élet összesodort minket, hogy ez a különleges mondanivalójú könyv megszülethessen, a közös munka pedig komoly tanulságokkal járt számomra, amiért tulajdonképpen hálás vagyok a sorsnak. Nem haragszom rá, amiért nem jelent meg az általam jó szándékkal leszervezett és a kiadó által is üdvözölt könyvpromóciós forgatásokon - hisz nem kellett neki a segítségem, és azért sem, hogy megpróbálta a jóhíremet besározni. Azt hiszem, sok mindent megmagyaráz egy rövidke vallomása a könyvből, szó szerint idézem: ”Megijedek attól, amit a tükörben látok. Mert rettegek attól, hogy alapvetően romlott, rossz ember vagyok, hogy beteg a személyiségem. Zsigerből szeretnék valamilyen lenni, mert hiszem, hogy az a jó. Az lenne a jó…”

Ezzel lezártál egy fejezetet. De mi lesz a következő a te életedben?

30-40 között mindenképpen az lesz a címszó, hogy "élek!” Mindent felül fog írni a családi boldogság. A legfőbb tervem és álmom, hogy szeretnék még egy kis Kökény Rolandot magam mellé. Tudod, a jóból sosem elég.

Önismeret, önelfogadás, saját magad szeretete. Ezt a három lépcsőt mondtad. Eljutottál az utolsóig?

Igen, mert egy csodálatos ember szemüvegén keresztül életemben először szépnek látom magam. És nem kívülről, hanem belülről.