Brutális bántalmazás szavakkal, amik véres nyomot is hagynak

szavak család bántalmazás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Futótűzként terjed az interneten Richard Johnson fotósorozata, melyet Weapon of Choice, azaz Választott fegyvernem címmel készített. A fotográfus célja az volt, hogy felhívja a figyelmet arra: szavakkal is lehet verni, azaz a lélekben igen komoly károkat tud okozni a verbális agresszió. Talán még nagyobbat, mint a fizikai erőszak.

Míg utóbbinak nyoma van, előbbi a külvilág számára láthatatlan. A rendhagyó fotósorozat szomorú hangulatú felvételein a szóbeli erőszakot próbálta meg láthatóvá tenni a fotós, méghozzá úgy, hogy a szereplők által kiválasztott legpusztítóbb szavakat sminkelték a testükre, leggyakrabban az arcukra. Mintha a szavak valóban fizikai sérüléseket okoznának.

/1406/B_nt_2014623154446

Gyakran, amikor az erőszakra gondolunk, a fizikai erőszak jut csak eszünkbe. A szóbeli erőszak esetében az elkövető nem ütésekkel félemlíti meg a partnerét, hanem szavakkal alázza meg, rombolja le önértékelését, manipulálja, zavarja össze, kényszeríti, és így hajtja őt uralma alá. Szemben a vitával, ahol mindkét fél szabadon kifejti a véleményét, és egyenlő mértékben törekszik a másik fél álláspontjának megismerésére, a szóbeli erőszak folyamán a bántalmazót nem érdekli a másik véleménye, csak a saját fölénye érvényesítése. A vitában közeledhet a felek álláspontja, vagy ha ez nem történik meg, akkor sem lehet előre tudni, kinek az akarata fog érvényesülni.

A szóbeli erőszak célja

Minden erőszaknak, így a szóbeli erőszaknak is, az a célja, hogy az elkövető megszerezze, illetve fenntartsa a másik ember feletti hatalmát, vagy megtorolja annak elvesztését. A szóbeli erőszakot alkalmazó férfiak nem tekintik egyenlő félnek a partnerüket, és a céljuk nem valami konfliktus rendezése, vagy közös álláspont kialakítása, hanem a partner feletti uralom.

Az erőszak hatása az áldozatra

Az erőszak hatására az áldozatok összezavarodnak, esetleg behódolnak az erőszakot alkalmazó félnek. Csökken a magabiztosságuk, elveszítik lelkesedésüket, állandó készenléti állapotban vannak, egyre inkább kételkednek önmagukban. Már abban sem bíznak, hogy képesek-e új kapcsolatokra, sőt akár attól is félnek, hogy megőrülnek.

A szóbeli erőszak fajtái

Titkolózás, ellenkezés, leszólás, viccnek álcázott szóbeli erőszak, a beszélgetés akadályozása és elterelése, vádaskozás és hibáztatás, ítélkezés és kritizálás, bagatellizálás, fenyegetés.

Itthon a NANE adott ki 12 pontot, mellyel abban próbálnak segíteni, hogyan lehet elkerülni, hogy a gyereken vezessük le a dühünket.

1. Fogd be a kezeddel a szádat, és számolj el tízig. Vagy inkább húszig.
2. Hagyd abba, bármit is csinálsz – szorítsd össze a szádat, és lélegezz jó mélyeket.
3. Hívd fel gyorsan az egyik barátodat, és meséld el neki, mi borított ki.
4. Hívd fel a pontos időt.
5. Kezdj el hangosan számolni vagy az ábécét felmondani.
6. Ha van, aki ott marad a gyerekekkel, menj és sétálj egyet.
7. Zuhanyozz le jó forró vízzel, vagy mosd meg az arcodat hideg vízben.
8. Keress egy tollat, és írd le, amit gondolsz.
9. Hunyd be a szemedet, és képzeld el, milyen lenne, ha neked mondaná valaki azokat a dolgokat, amit a gyereknek mondanál.
10. Kapcsold be a tévét vagy a rádiót.
11. Szoríts magadhoz egy nagy párnát.
12. Hívj fel egy segélyvonalat, és kérj információt a gyerekbántalmazás hatásairól.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.