A kínzott gyerek és a kínzó felnőtt: beteges románcok története

A Stockholm-szindróma névadója: a Norrmalmstorg dráma – 1973. augusztus 23.

A legkézenfekvőbb az, ha a felsorolást azzal az esettel kezdjük, amiről maga a jelenség, vagyis a Stockholm-szindróma a nevét kapta. 1973-ban Svédország fővárosában két rabló megtámadott egy bankot, túszul ejtett négy alkalmazottat, majd öt és fél napig fogva tartotta őket. A 131 órán át tartó összezártság különös hatással volt a túszokra: annyira megkedvelték fogvatartóikat, hogy kiszabadulásuk után gyűjtést rendeztek a rablók jogi védelmének költségeire. A Stockholm-szindróma történettel kapcsolatban sok álhír keletkezett, a legelterjedtebb, miszerint egy volt túsz később el is jegyezte magát az egyik bűnözővel.

Egy házaspár rabolta el Elizabeth Smartot 2002. június 5-én

A Utah államban történt eset híre bejárta az egész világot. Brian David Mitchell betört a Smart család otthonába és elrabolta a mindössze 14 éves Elizabethet az éjszaka leple alatt. A lány kishúga úgy tett, mintha aludna, és csak hajnali négykor mert először megmozdulni és szólni a szülőknek az esetről. Elrablója a lányt a saját házába vitte, ahol felesége tudtával tartotta fogva kilenc hónapig. Ezalatt többször megerőszakolta, pornográf filmeket nézetett vele, alkohollal itatta, azt is végig kellett néznie, amint elrablói házaséletet éltek. Kilenc hónap elteltével a rendőrség rátalált a lányra, eltűnésének helyétől nem messze. A rendőröket civilek hívták fel, akik a házaspárral látták sétálni a lányt a város környékén. A hálózsákkal barangoló triót a rendőrök igazoltatták, majd a személyazonossága megállapítása után a lányt hazavitték, Mitchellt és feleségét pedig letartóztatták. A lány szülei szerint az elrablók annyira átmosták gyerek tudatát, hogy az meg sem próbált elszökni. A bíróság a férfit életfogytig tartó börtönbüntetésre, feleségét 15 év szabadságvesztésre ítélte.

Jaycee Lee Dugard – 1991-ben veszett nyoma

Egy udvari tákolmányban élt az a fiatal nő, aki 18 évvel elrablása után került elő az Egyesült Államokban. A rendőrség maga is megdöbbent, amikor előkerült Jaycee Lee Dugard, akit 11 éves korában raboltak el otthona közeléből egy buszmegállóban. Mostohaapja még látta is a családi házuk ablakából, ahogy betuszkolták a lányt egy autóba, de nem tudta megakadályozni az emberrablást, a rendőrség pedig hosszú évekig nem akadt az elkövetők nyomára. A nőnek két gyereke született a zavaros életű elrablójától. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy miután elfogták a férfit, Jaycee azt állította, fogvatartója jó ember, aki rengeteget törődik a gyerekeivel. A vallomását később megváltoztatta, nyilatkozatában elítélendőnek tartotta elrablója cselekedetét – ennek köszönhetően pedig 431 év szabadságvesztésre ítélték a férfit.

Átállt elrablóihoz a sajtómágnás unokája: Patty Hearst története

A húszéves Patricia Amerika tán leghírhedtebb sajtómágnásának unokájaként élte a felső tízezer egyetemista csemetéinek gondtalan világát. Az idill azonban 1974. február 4-én egy csapásra véget ért. A fiatal által bérelt lakásba három fegyveres tört be, Patriciát elrabolták. A lányért cserébe furcsamód azonban nem pénzt kért a banda, hanem egy korábban bebörtönzött társuk szabadon bocsátását. Miután a hatóságok ezt a kívánságukat elutasították, azzal álltak elő, hogy a Hearst család osszon szét élelmet a szegények között hetvenmillió dollár értékben. Hearsték hatmilliót szétosztottak. Két hónappal ezután fegyveresek törtek be egy San Franciscó-i bankba, és a biztonsági kamerák felvétele szerint a banditák egyike egy méretes gépkarabéllyal a kezében maga az elrabolt Patricia Hearst volt. Amikor másfél évvel később elfogták, foglalkozásaként a „városi gerilla” meghatározást adta – egyértelmű tehát, hogy a dúsgazdag lány „beleszeretett” fogvatartóiba.

Miért alakul ki a kötődés a fogva tartotthoz?

Majsai László pszichopedagógus szerint: "Alapjában véve a sokk, a nagymértékű stressz és a halálfélelem lehet a háttérben. A túszhelyzet, fogva tartás kezdetén a gyermek (és a felnőtt is) legnagyobb félelme az, hogy az élete egy idegen és agresszívan fellépő ember kezében van. Az ő kényétől-kedvétől függ, hogy életben hagyja-e. A gyermek, aki – korából és lehetőségeiből adódóan - még majdnem minden téren a felnőtt világ, leginkább természetesen a szülei, ellátására, gondoskodására, figyelmére szorul, ebben a helyzetben a „fogva tartót helyezi” szülői státuszba. Amennyiben a túszejtő elfogadhatóan, esetleg kedvesen fordul hozzá, gesztusokat, engedményeket tesz ebben a fenyegetettségi helyzetben, akkor könnyebben történhet meg ez az időleges, vagy tartós „helycsere”. Még nagyobb a veszély, ha kölcsönös szimpátia alakul ki közöttük, pláne, ha kiderül, hogy a gyermek, otthon keveset kap a fent felsoroltakból, kedvességből, törődésből, figyelemből. Fontos elem még az is, hogy ezekben a szituációkban viszonylag kevés a külső inger, de legfőképp a - gyermek számára biztonságot nyújtó, megszokott - rituálék, szokások rendje hiányzik, így egyrészt a figyelme az aktuális történésekre és a túszejtőre fókuszál, másrészt az új, kapott szokások - étkezés, egyéb ellátás, vele való foglalatosságok - kezdenek vélt biztonságérzetet nyújtani. Végül nem feledkezhetünk meg az érzelmi azonosulással sem, ami a gyermekekben hamar kialakul és áttevődik, ha nem veszik körbe őket, a számukra fontos, referenciaszemélyek - szülők, rokonok, barátok… És hogyan lehet véget vetni ennek az egésznek miután szerencsés módon megkerül egy elrabolt személy? Ez függ a gyermek életkorától, a fogva tartás időtartamától, a szülő-gyermek kapcsolat minőségétől, mélységétől. De legfőképp a szindróma kialakulásának mértékétől! Ami viszont biztos, hogy lassan, fokozatosan lehet a „gyógyításhoz” fogni, ugyanis ez egy újabb, komoly stresszhelyzet, újabb „alkalmazkodási tevékenység”, még ha ez egy helyreállító folyamat is! Tehát: türelemmel, figyelemmel, fokozott odafordulással, intenzív és hiteles szeretet-megnyilvánulásokkal!"

”