Takács Nóra Fashion donor Kurucz Nikolett Átalakít a Jónő Team Kántor Katalin Larion Oscar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Titokban nevezte be hozzánk a barátnője Évát, aki nagyon örült a kedves meglepetésnek. Azt mondta, időszerű volt egy kis változás, pörgés az életében, imádta az átalakítás minden percét. 

"Egy kedves barátnőmet szeretném benevezni az átalakításra. Főiskolán ismerkedtünk meg, és bár azóta én továbbtanultam egy másik egyetemen, ő pedig dolgozik, nincs olyan nap, hogy ne beszélnénk egymással. Azért szeretném, ha egy kicsit átalakítanátok őt, mert mindig elégedetlen magával, nincs semmi önbizalma. Úgy gondoltam, ez a kis program kizökkentené a mindennapokból és kicsit elfelejtené a problémáit" - írta nekünk Rebeka, Éva barátnője.

Elolvastam a levelet, megnézegettem Éva képeit, és arra gondoltam, szeretnék vele személyesen is megismerkedni. Amikor eljött a nagy nap és végre találkoztunk, Éva rendkívül kedves, jókedvű volt, de valami nagyon zavarta és gátolta a magabiztos fellépésben: a bőre állapota. Oscar és én megpróbáltunk segíteni neki. Különféle praktikákat osztottunk meg vele, elmondtuk a helyes arcápolás lépéseit, és azt, hogy mire figyeljen: hogyan táplálkozzon, mit kerüljön, illetve Oscar rengeteg sminkelési tanáccsal is ellátta Évát.

/1410/_va_p20141028152018

Ezért először most Oscar beszámolója következzen: "Picit problémás bőrén tartós, jól fedő, matt alapozóval ragyogó hatást értem el. Szemöldökét megformáztam és a színét a hajszínéhez igazítottam. Szemét bézs, bronz színekkel festettem, amit megkoronáztam egy kifelé vastagodó, ívelt tussal, amit az alsó szempillasorral összekötöttem. Így tekintete huncut, szeme optikailag nagyobb lett. Orcáit barackos arcpírral élénkítettem. Szenvedélyét fokozva egy vibrálóan izgalmas Vivid Rose árnyalatú ajakrúzzsal festettem ki az ajkát."

Niki így vette gondozásba Éva haját: "Természetesen szép színű, nagyon hosszú hajjal érkezett hozzánk, amin nem is szerettünk volna változtatni. Hajvégét felfrissítettük, legalább 10 centit vágtam belőle, hogy szép, egységes, lendületes hatása legyen. Vágás után hullámosra szárítottam az egészet, ami nagyon nőiesen keretezte az arcát."

/1410/_va_e2014102815215

Pulóver: Benetton; szoknya: Musume - Laoni la Store; cipő: Camaieu;
táska: Laoni by Laoni la Store

Azután a Fashion Donor-lányok következtek: "Képzeletben egy igazi fashioneseményre küldtük a fotózás után, ugyanis igazi divatdiktátornak hatott a szettben, amibe bújtattuk. Szupernőies, hosszú lábait akartuk megmutatni (neki is) és a távolból újra jelezzük, hogy ha a hétköznapokon is ilyen magabiztosságot ad egy ruhadarab, mint a fotózáson, akkor tessék rengeteget beszerezni szoknyából!"

/1410/_va_a20141028152459

Éva átalakulása nagyon látványosra sikerült, ő is elégedett volt a végeredménnyel. Mire Kata fényképezőgépe elé került, egy teljesen új lány állt előttünk: felszabadult, magabiztos, nőies lett Éva. Kívánjuk, hogy ez a változás a jövőben is megmaradjon, és mindig ilyen vonzó arcát mutassa a világ felé.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.