Óriási, sárga és álomszép. Először azt hiszem, olyan lesz, mint a többi, de aztán rájövök, hogy ez a kastély valahogy egészen más. Belengi valami megmagyarázhatatlan nyugalom, a modern falak között ott a történelem, a 6000 négyzetméteren pedig semmi sem vész el, mindennek rendszere, üteme, dinamikája van. Méghozzá azért, mert a Károlyi-kastély szíve, lelke, Angelica grófnő, aki napokon át a tenyerén hordoz és vendégül lát, mindent kézben tart.
Fehérvárcsurgót a Bakony hegység keleti nyúlványai között, az erdő ölelésében találjuk. A Bakonyt és a Vértest elválasztó Móri-árokban, arisztokratikus eleganciával fogadja vendégeit a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély. A klasszicista stílusban épült kastély 20 különböző méretű vendégszobával és több ezer könyvet befogadó könyvtárával szolgálja az itt tartózkodó vendégek kényelmét. A patinás épület minden terme meglepetéseket tartogat, mintegy 100 szobája és díszes szalonjai időszakos és állandó kiállításoknak és rendezvényeknek is otthont adnak.
Nem utolsósorban pedig esküvőknek. Először a kastélykert bejárásakor érzem, hogy az enyém bizony, lesz, ami lesz, itt lesz majd. Na, nem mintha már kilátásban lenne, egyszerűen csak magával ragad a hely, a színek, a fények, a miliő.
Amint a bűvkörébe kerülök, úgy érzem, meg akarom osztani valakivel, sőt mi több, mindenkivel. A gondosan kiépített ösvények között, a kavicson sétálgatva biztos vagyok benne, hogy egyszer meg kell mutatnom mindezt a szeretteimnek, a barátaimnak, hogy lássák, érezzék azt, amit én. Ezután érünk csak el a Csipketeraszra, és akkor már pontosan tudom, hogy mi lesz majd az az alkalom, amikor egyszerre lehet itt velem ezen a mennyei helyen mindenki, akit szeretek.
Álmomban nyitva van az összes zsalu, kitárják karjaikat a méretes ajtók, ablakok. Asztalokat látok, falatozó rokonokat, szaladgáló gyerekeket, világító lampionokat. Szól a zene, a bátrabbak táncolnak is, én pedig a súlyos szaténruhában és a hozzá tartozó magas sarkúban nehezen lépdelek az apró, fehér köveken. Egy fához tartok másodmagammal, vagyis inkább háromhoz, amelyek között szobroztam már egyszer, és most még egyszer.
A Károlyi-kastély kertjében ugyanis egy pontban több energiavonal is találkozik. Ezt három gesztenyefa jelzi, amelyeket megölelve feltöltődhetünk, megerősödhetünk, energiát nyerhetünk. A vaskos törzsek közt állva arra gondolok, olyan ez, mint a horoszkóp. Aki hisz benne, az egyszerűen tudja, hogy igaz, aki azonban nem érti, annak sosem fogod tudni elmagyarázni, mit is kellene éreznie. A jövőben itt egy csókot látok, alig giccses naplementébe csomagolva, alatta pedig fényképezőgép-kattogást hallok.
Az étterem vörös falai és hozzáillő piros bársonyszékei nem tűnnek életidegennek az alapvetően fehér, vajszínű és bézs árnyalatokkal játszó kastélybelsőben. Egészen addig nem látom furának, míg a vacsora alatt Angelica grófnő el nem meséli, milyen hosszú utat is járt be, amíg ezeket a falakat az általa kiválasztott árnyalatra festhette.
Csak ámulok a történetén, ahogy ez a vékony kis hölgy évtizedet hadakozott végig, szembemenve a műemlékvédelem ódon szabályaival, és a fehér asztalok mögött pöffeszkedő döntéshozókkal. Azért, hogy egy olyan helyet valósíthasson meg, ahol jól érzi magát a jelenkor modernéhes turistája, a múltidéző, nyugalomra vágyó utazó, a csak be-betérő, megfáradt kiránduló, a teljes kimerülés ellen menekülő nagycsaládos nyaraló, és a szórakozott, fiatal felnőtt újságíró is, akinek nem mellesleg az a félelemteher is nyomja a vállát, hogy talán nem fogja tudni átadni az olvasóknak mindazt, amit éppen átél.
Megtudom, a grófnő álmodta meg, hogy a húsz szobából melyik milyen legyen. A vásznakat, amelyekből az ágytakarók, a lámpaburák és a függönyök készültek, saját kezűleg válogatta és hozta haza Törökországból. Mivel így a mennyiség is korlátozott volt, a termek sem lehettek mind ugyanolyanok, de ettől csak még sokszínűbb és meseszerűbb lett az egész birodalom.
A grófnő hosszasan elidőzik az emlékekben, hogy a sztenderd tárlatvezetésen túl, amikor is a 180 fő befogadására alkalmas kápolnában, a könyvtárban és az óratoronynál is jártunk, még több információt adjon át. Beavat, hogy milyen a férje, Károlyi György nélkül ebben az óriási házban, aki január óta nagyköveti megbízatása miatt sokat van Párizsban. Elárulja, miképpen adagolják be kisunokáiknak, hogy ők valójában grófi leszármazottak, és arról is mesél, hogyan rollerezett több mint száz évvel ezelőtt az apósa ezen falak között.
És hogy mégis miben rejlik a varázslat? Abban, hogy a Károlyi-kastély nem akar több lenni annál, mint ami. Egy bámulatosan szép, felújított emléképület, óriási terekkel, freskókkal, történelemmel. De nem abban az erőszakos kiállításformában, hanem úgy, hogy a vendég annyit szívhasson magába, amennyi a lelkébe fér.
Királyi lakosztályok, ínycsiklandó fogások, szabadtéri programok, természetközelség, nyugalom. Egy óriási tó, kövér lombkoronák és megannyi élmény, amelyek csak arra várnak, hogy valaki végre megélje őket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.