Két-három gyerek összeveszés, verekedés nélkül is szépen elmolyolhat együtt. Egy gyerek többnyire pont akkora kupit csinál, mint kettő. Ráadásul, ha majd egy oviba, később suliba járnak, akkor munka előtt és után zaklatottan rohanva, nem a város két pontjára kell száguldani, szétdobálni, majd begyűjteni őket. Hát ez tényleg szuper!
Na de mi van akkor, ha nem tudjuk teljesíteni a plakátokon lágy fényekkel bevilágított, egymást nevetve ölelő, tökéletes család elvárt képét? Nincsenek népességgyarapító, a jelenlegi családpolitika szerint üdvözítő, három-négy gyerekes gondolataink, csak úgy, legjobb képességeink szerint élünk, elviselünk és örülünk. Mert mindenkinek mást dob a gép, amiért persze többnyire felelősek vagyunk, de a tökéletes család képe - legalábbis szerintem - nem a gyerekek számában meghatározandó. Látunk válás után szétszóródott nagycsaládokat, és a megfelelő kompromisszumok árán boldogan együtt élőket is.
Szóval szerintem mindenki akkor szüljön elsőre, másodszorra, harmadszorra és így tovább, amikor ő maga égető vágyat érez a baba után. Amikor fizikailag, lelkileg, idegrendszerének teherbíró képességét is figyelembe véve elérkezettnek látja az időt. Én a magam részéről például fütyülök a társadalmi elvárásokra, a barátok, kollégák - és mert egy öntörvényű barom vagyok -, a család igényeire is. (Bár szerencsémre gyerekvállalás terén sosem támasztottak megugorhatatlan elvárásokat felém.) Ez az én testem, az én energiám, és az én életem is. Szeretném tehát megnyugtatni azokat a nőket, akik nem vállalnak második gyereket. Nem kell a sarokba állniuk, nem rosszak, a sokat hangoztatott „magyar társadalom" számára nem haszontalan, egoista lények.
Kevés dolgot utálok jobban, mint az őszinte érdeklődés negédes mázába csomagolt, egyébként meg tolakodóan otromba kérdéseket. "Na, és mikor jön a második? Jól látom, jön az újabb baba?" – Nem jól látod! Csak még nem fogytam vissza, és lehet, hogy sosem fogok. Egyébként meg szájadat befogod, el lehet húzni, de nagyon gyorsan! Közöd van hozzá? – ezt válaszoltam volna sokszor, de nem mondtam, mert én is felvettem a megfelelési kényszeres, álságosan szégyenkező modort.
Az első gyerekemet alig 23 évesen szültem. Aztán a házasságom rapid összeomlása, a válás után nem az volt a cél, hogy nagyon gyorsan újabb donort keressek, hanem hogy a lányommal együtt a lehetősségekhez képest kiegyensúlyozottak legyünk. 16 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megtaláljam a társamat, akivel azonnal gyereket akartunk. 39 éves voltam, amikor megszületett Zsiga.
Vannak, akik azt mondják, „Minek szül az, akinek már lassan a nagymamaságra kellene koncentrálnia?" Hát őket is szívesen elküldöm bárhová. Mert az ember lánya nem feltétlenül akkor szül, amikor az elviekben üdvözítő, hanem akkor, amikor végre elérkezett az idő. A többség nem karrierista, macsónő mivolta miatt lesz várandós 40 felett, hanem mert az élete, sokszor fájdalmas kacskaringók után akkor ért révbe. És utána még mindig ott van a kérdés: jöhet-e az újabb gyerek? Én negyven év felett, a második férjem havonta felhorgadó unszolásának ellenére sem vállalkoztam a harmadikra. Mert amikor a játszóház mászóvárának legfelsőbb emeletén a fiam után négykézlábazva beszorulok a gyerekcsúszdába, tudom, hogy ezt nem tudnám újrakezdeni. A munka után néha pihennem, aludnom is kell, különben összeomlok. Megnyugvással tölt el, hogy ezt a férjem végül tudomásul vette. Nem érzem magam silány alaknak. Most a nagy korkülönbség miatt, tulajdonképpen két egykét nevelek.
A LifeNetwork csatornán futó Jön a baba dokumentumsorozatom készítése közben volt olyan szereplőm, aki két nagyfiú után, az új, még gyermektelen férjének mindenáron babát akart szülni. 17 meg nem fogant lombikos beavatkozás, rettenetes fájdalmak, tipródások után, a 18. sikerült. Gyönyörű kislányuk van. A másik főszereplőm 11 évnyi próbálkozás után petesejt-donációval fogant, majd adott életet első babájának, és most már a másodikat tervezik. A harmadik két rosszul sikerült házasság után, 46 évesen a negyedik gyerekét megszülve végre a gyerekei és saját maga számára is ideális családot teremtett. A negyedik pedig már 35 évesen a negyedik babáját szülte, ugyanattól a férjtől. Nem konfliktusmentes, de szép, összetartó nagycsaládot hoztak össze. A tesók sokat gyepálják egymást, de a nap végén mindig összebújnak.
Ezzel mind csak azt akarom mondani, hogy nincs általános recept, szülői kiskáté. Mindenki akkor és úgy vállalja a tesóprojektet, amikor arra élethelyzete és ereje szerint készen áll. Ha mások által rákényszerített elvárások alapján gyarapítja a családot, az szerintem csak önmegalkuvós, fáradtan sírós-hisztis, vagy fogösszeszorítós, nehezen viselhető hősanyaszerephez vezet.
Végül pontokba szedem a kis és nagy korkülönbséggel születő testvérek jó és kevésbé jó oldalait:
Ha egymás után, zsinórban születnek a gyerekek az azért jó, mert
Ha egymás után, zsinórban születnek a gyerekek az azért nehéz, mert:
Ha nagy korkülönbséggel születnek a gyerekek az azért jó mert:
Ha nagy korkülönbséggel születnek a gyerekek az azért nehéz, mert:
Még sok oldalon át sorolhatnám a pró és kontra felvetéseket. De ennyi legyen elég. A lényeg, hogy többgyerekes anyának lenni mégis csak nagyon jó! Most, amikor életkorom szerint már feltettem a lemezen a B oldalt, amin a lassúbb számok vannak, amikor már a nagyszülők távozni készülnek, vagy már távoztak is, azt látom, hogy egy testvér nagyon megnyugtató lehet. Bármi is történik majd, a két gyerekem, akárhány év van is köztük, támaszai lesznek egymásnak. Akkor, amikor anya és apa már nem lesznek. Ezért is jó legalább egy tesó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.