Családalapításra készül a Tények korábbi műsorvezetője
![](https://cdn.life.hu/2023/12/Mi6U_iGsp3lc7LBfq_zCKJuGUiyU6zMztO2mty_rAuY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZhNGNhOGU3NGZmOTQ2NDQ5NGEzNjJiODBiOWJkZWY2.jpg)
A volt műsorvezető a csatornától való távozása után rengeteg újdonságba fogott bele: utazgatások, nyelvtanulás, sőt, már egy új munkalehetőség is kecsegtet számára. A legnagyobb változás azonban Éva életében az, hogy a családalapítás is előtérbe került, a jövőben szeretne ugyanis édesanya lenni.
"Két hétre rá, hogy eljöttem a TV2-től, kiutaztunk a párommal Párizsba, s bár nem ez volt az első alkalom, hogy ott jártam, a város most is lenyűgözött, és végre nem úgy jöttünk haza, hogy azonnal vissza kell rázódnom a hétköznapokba.
Persze a párom is jóval többet kap belőlem, mint eddig. Én már nagyon régóta szeretnék kisbabát, és azt hiszem, ennyi idő után bátran mondhatom, megtaláltam azt a férfit, akivel tényleg el tudom képzelni, hogy felnevelhetnénk a közös gyermekünket. Mielőtt bárki találgatna, elárulom; még nem vagyok terhes, de rajta vagyunk az ügyön. Úgy vagyunk vele, hogy a baba majd érkezik, ha jönnie kell" - mondta a volt műsorvezető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.