Lélekbúvár, Szily Nóra műsora – A karrierváltásról

Mónika: Már akkor elkezdtem mediációt, konfliktuskezelést tanulni, amikor még ment a műsorom. Azért jutott eszembe, mert tíz éven át a show-ban is ezt kellett csinálnom. Bár akkor még csak saját kútfőből tettem, és csak a felszínt kapargathattuk. Egy idő után azt gondoltam, hogy jó lenne professzionális szinten megtanulni.

Laura: Ha saját döntés, hogy váltani kell, az nagyon más helyzet, mint amikor kényszer szüli. Mónika előtt le a kalappal, mert nagyon időben elkezdett ezen gondolkozni, és olyan dolgokra kezdett építeni, amik az erősségei. Elkezdett konfliktusokat kezelni a munkájában, és közben rájött, hogy ez érdekli annyira, hogy invesztáljon ebbe. Egy karrierváltás mindenképpen befektetésről szól. Ezt nem lehet megúszni.

Mónika: Nem az én döntésem volt, hogy egy időszak véget ért… Először is számba vettem, van-e annyi pénzünk, amennyivel átvészeljük a következő időszakot. El kell tartanom a két gyerekemet, és ez nem vicc, egyedül kell megoldanom. Anyukám volt a minta. Anno, amikor megjött a fizetése, beosztotta, hogy mik a kötelezően befizetendő dolgok, és mennyi marad. Én ugyanezt csináltam. Sorra vettem a kötelezettségeket a bankhiteltől a számlákig, és kiszámoltam, hogy annak, ami még van, elégnek kell lennie minimum egy-két évre, amíg magamra találok. De hál’ Istennek nagyon spórolós vagyok.

Mónika: Így van.

Laura: És ez körülbelül ennyi ideig tart. A statisztikák szerint is egy-két év. Nagyon naiv elképzelés hogy az egyik karrierből úgy tudunk váltani a másikba, hogy aztán már a következő hónapban ugyanannyi a jövedelmünk, mint amennyi az előzőben volt. Hiszen az új karrierünket nulláról kell felépíteni.

Laura: Érdemes ránézni arra, hogy az eddig elért sikereink mennyire köszönhetőek a saját teljesítményünknek és a külső környezetnek, hogy egy reális képpel tudjunk nekiindulni a váltásnak. Ha valaki megtorpan, és visszafordul, az gyakran önbizalomhiányra utal. Vagyis nem hiszem el, hogy át tudok érni a túlpartra. Vajon képes leszek-e rá? Elég kitartó vagyok-e? Ilyenkor külső segítséget is tudunk kapni olyanoktól, akik támogatnak abban, hogy végigmenjünk ezen az úton. Az édesanyánktól, a férjünktől vagy épp a gyerekünktől, aki azt mondja: „Anya már háromszor felálltál – negyedszer is sikerülni fog!”

Mónika: Akár a család is visszahúzhat. Anyukám is számtalanszor mondta, hogy „féltelek!”. Nekem közgazdász az első diplomám, bankban kezdtem el dolgozni pénzügyi területen, egész családom pénzügyesekből áll, és amikor azt mondtam, hogy nyitok a televíziózás felé, anyukám nagyon féltett, hogy egy stabil pénzügyi szakmához képest ilyen bizonytalan területre lépek. Aztán nem bizonyult rövid távúnak ez a karrier, de anyukám annak idején nagyon odavolt.

Mónika: Leültem, és megnéztem, hogy mik is azok a tevékenységek az életemben, amiket szeretek csinálni.

Laura: Ez egy nagyon fontos lépés. Az egyik legfontosabb.

Mónika: Ha már valamit csinálnom kell, akkor olyannal foglalkozzak, amit szeretek. Ezért érdekes, és sokan csodálkoznak is rajta, hogy elvégeztem két év pszichológiát és a cukrásziskolát. Egymás mellett és egyszerre. Volt olyan nap, hogy pszichopatológiából vizsgáztam délután, és előtte oroszkrémtortát sütöttem délelőtt, mert abból is aznap volt a számonkérés.

Laura: De épp az lesz a biztos. Ha élvezed azt, amit csinálsz, akkor sokkal kitartóbb leszel benne, nagyobb sikerélményt fog adni, mintha egy olyan munkát kell végezned, amit rád erőszakoltak. Ahogy Mónikáról is beszélgettünk, nagyon sokan a generációnkból szinte ránk erőszakolt mintát követünk. „A mi családunkban mindenki bankár vagy orvos, legyél te is az.” Vagy – „apádnak ügyvédi irodája van, valakinek át kell vennie”. Ezért az első szakma gyakran nem választás, hanem sodródás eredménye. 18 évesen az ember még nem megy szembe a szüleivel. Ezután jön egy érési folyamat, és ráeszmélünk, hogy megengedhetnénk magunknak, hogy olyat csinálunk, amit élvezünk, és nem azért végezzük csupán, mert anyagilag kedvező.

Laura: Erre jó a DIADAL modell. Az első lépés a diagnózis, ami elkerülhetetlen. Szembenézni azzal, hogy miben vagyunk tehetségesek, mit élvezünk, mik az erősségeink… Utána az „I” az iránykijelölést jelenti, vagyis hogy hova szeretnék eljutni. Mikor érezném azt hogy egy sikeres új karrierem van, hogy elégedett vagyok?

Laura: Utána jön az „A”, vagyis az alternatívák gyűjtése. Mert az, hogy valaki cukrász, pszichológus vagy éppen ügyvéd szeretne lenni, oda nagyon sokféle úton el lehet jutni. Valaki azt választja, hogy most azonnal kilép a munkahelyéről, és minden idejét, energiáját abba invesztálja, hogy ezt az új szakmát elsajátítsa. Más ennél kevésbé kockázatvállaló, és a mostani szerepe mellett kezd el tanulni, vagyis a szabadidejét használja az építkezésre. Végig kell nézni az alternatívákat. Semmi sem fekete-fehér. Az is egy lehetőség, hogy a jelenlegi munka mellett kisinasként kezd el tanulni valaki egy új szakmát hétvégenként vagy délutánonként… Egy cukrász mellett réteslapot gyúrni, vagy egy irodában jegyzőkönyveket írni. Ez minden szakmára lefordítható.

Laura: Ha van saját élményed, akkor tudsz megalapozottan dönteni. Például kiderülhet, hogy amikor már négy órán át kevered a csokikrémet, akkor már nem élvezed. Márpedig a döntés a negyedik lépés.

Laura: Így van.

Mónika: Amikor az emberek egy sikersztorit hallanak, hajlamosak azt hinni, hogy A-ból B-be egyenes út vezet, miközben a legtöbbször tele van kanyarokkal, hullámvölgyekkel, és ez minden szakmára érvényes. Nagyon jól mondtad, Laura, tavaly kaptam egy felkérést, aminek eredményeképp hajnaltól éjszakáig sütöttem, és akkor azt éreztem, hogy én nem szeretnék tonnaszámra gyártani, kreativitás, művészi élmény nélkül. Akkor inkább kevesebbet, de mívesen…

Laura: De legalább tudod már, hogy mi a limit nálad, meddig élvezed ezt a tevékenységet.

Laura: Erre nagyon sok apró trükköt láttam, és nyilván van nagyon tudományos, szofisztikált változata is. Van, aki a hűtőszekrény ajtajára tett ki egy fotót, ami mindennap emlékeztette a víziójára, ennek modernizált változata, hogy a telefon vagy a laptop képernyőjére teszel egy inspiráló, szimbolikus képet. Hogy mindig szembejöjjön veled, és emlékeztessen. Megerősít, és elkerülhetetlenné válik. Mindennap beléd ülteti a gondolatot, hogy tegyél az álmodért. Ez már az alkalmazás folyamatának része.

Mónika: Én azt gondoltam ki, hogy valami olyannal kell kezdeni, amiből azonnal tudunk valamennyi pénzt keresni, mert az álmok építése mellett is létezni kell valamiből. Hogy mediátorként vagy tanácsadóként befuss, hogy az emberek megismerjenek – ahhoz idő kell. Mire elfogadnak mint hiteles tanácsadót - tényleg nem megy egyik napról a másikra. Néha felsóhajtok, hogy nekem semmi nem jön össze, de aztán pár óra múlva olyan energiákat érzek, hogy újra és újra összerántom magam! Hisz tudom, hogy mikben vagyok jó!

Laura: Igen, hogy ha elbizonytalanodom, akkor lássam az erősségeimet… Mónika bankárként kezdte, tehát egyszer már meglépte a karrierváltást, tehát ahhoz is érdemes visszanyúlni, hogy amikor sikerült, akkor mik segítettek benne. Ha már egyszer képesek voltunk rá, akkor sokkal több muníció van nálunk, és ötleteket is meríthetünk. Akkor azt csináltam, hogy… Le lehet fordítani a jelenlegi helyzetre. Például: megkereshetek egy sztármediátort? Megkérdezhetem, hogy ő hogyan csinálta? Nagyon sok momentum átemelhető.

Mónika: Segítséget kérni gyakran nagyon nehéz… Sokan nem is értik – neked ugyan miért lenne rá szükséged?

Laura: Én azt látom, hogy sok jó szándékú ember van. Őszintén meg kell nyílni, tulajdonképpen önmagunk és mások előtt is. Aztán fokozatosan, lépésről lépésre igenis eljuthatunk a célba, és megérkezhetünk oda, ami sokáig csak álomnak tűnt.