Ne szégyelld a könnyeidet - A gyász fontossága

Life.hu

2015.10.29.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Halottak napján megtelnek a temetők, eltávozott szeretteink sírjánál rójuk le tiszteletünket, és megemlékezünk az elmúlt pillanatokról. Ősi tradíció ez, már jóval a kereszténység előtt is létezett sok egyéb olyan szokással együtt, amik a gyász megélését és az elhunyt elengedését segítették. A mai rohanó világban azonban ezek az elengedést segítő szokások, rítusok kezdenek fellazulni, aminek következményeként gyakran feldolgozatlanul marad a lélekben a fájdalom.

A gyász tudománya

Már születésünk pillanatában halálra vagyunk ítélve. Tudjuk ezt mindannyian, mégis egy szeretett személy halála talán a legsúlyosabb veszteségélményünk. A modern tudomány is nagy figyelmet szentel a haldoklásnak, halálnak és gyásznak, külön tudományág, a tanatológia foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. A többi között ennek köszönhető, hogy ma már jól ismerjük a gyász folyamatát. Bármilyen furcsán hangzik is, pszichológiai szempontból a gyász egy természetes érzelmi reakció, egy olyan folyamat, ami alapvetően ugyanúgy zajlik le mindenkinél.

A gyász folyamata

A halálhírt követően egyfajta bénultság, tagadás jellemző, ami arra szolgál, hogy a veszteséget csak fokozatosan engedje közel magához a gyászoló. Ezután egy viszonylag tevékeny szakasz következik, amit a temetéssel kapcsolatos teendők töltenek ki. Ezek a gyakorlati teendők valamelyest elterelik a figyelmet a veszteségről, hiszen az ügyintézés önfegyelmet és kontrollált viselkedést igényel. A gyászszertartás is segíti az elengedést, a lezárást, a fájdalom közös átélését.

A gyász legnehezebb szakasza a temetés utáni időszak, hiszen ekkor már nincsenek olyan feladatok, amik önfegyelmet igényelnek, az elhunyt nélküli hétköznapok azonban hatalmas súllyal nehezednek a gyászolókra, ekkor tudatosul igazán a veszteség.

Ilyenkor intenzíven törnek fel az érzelmek, az emlékek, ezért egyfajta befelé forduló, depresszív állapot jellemző, a gyászoló gondolatainak középpontjában az elhunyt áll. A következő szakaszban már valamelyest oldódik ez a depresszív állapot. Még mindig a veszteség áll a középpontban, ám már a kellemes emlékek kerülnek előtérbe, az elhunyt értékei, az általa hagyott szellemi, érzelmi, erkölcsi örökség. A születésnapok, névnapok és különféle évfordulók átmenetileg felerősíthetik a fájdalmat és veszteségélményt, ám ekkor már lassan átdolgozódnak az érzelmek, és a következő szakaszban már az elhunyt nélküli új életre terelődik a hangsúly, új rend alakul ki, új célok fogalmazódnak meg.

A halott már nem jelen időben él a gyászolók között, hanem lassan a múlt részévé válik, és ápolják az emlékét.

A teljes folyamathoz nagyjából egy évre van szükség, hiszen az elengedéshez át kell élni egyszer az összes ünnepet, évfordulót és évszakot az elhunyt nélkül. Nem véletlen, hogy régóta él a gyászév szokása.

Megmagyarázni a megmagyarázhatatlant

A halál a mai társadalmukban annyira tabunak számít, hogy nemcsak említeni nem szeretjük a témát, de sokszor családtagjaink elől is rejtegetjük gyászunkat. Bármennyire is fájdalmas, az elmúlás és a búcsúzás az élet természetes velejárója, így hát hiába is szeretnénk, szinte elkerülhetetlen, hogy egy kisgyermek találkozzon a halál kérdésével. A közelgő halottak napja alkalmából a Life.hu szakértőjének segítségével a nagy beszélgetés előtt álló szülőknek szeretnénk most némi mankót nyújtani.

Ha elfojtjuk a fájdalmat

A gyász minden esetben rendkívül fájdalmas folyamat, és az elengedés, az új élet kialakítása hatalmas erőfeszítésébe kerül a gyászolónak, ám ez végül megtörténik, ha a gyász folyamata rendben lezajlik. Sokszor azonban megreked, vagy más irányt vesz ez a természetes folyamat, és nem történik meg a feloldódás. Gyakran az a probléma, hogy a modern társadalom nem ad teret ennek az érzelmi állapotnak.

A gyengeség jelének tekintik, ha valaki mélyen átéli a gyászát, és emiatt kevesebb figyelmet fordít a munkájára, társas kapcsolataira és az élete egyéb területeire.

Sok szempontból instant a társadalmunk, ami a gyász vonatkozásában azt jelenti, hogy gyorsan túl kell lenni rajta, gyorsan talpra kell állni, még ha ennek az is az ára, hogy az érzelmek jelentős része elfojtódik. Ez akkor is előfordulhat, ha adottak a külső körülmények, ám a gyászoló nem tud, vagy nem akar szembenézni a fájdalmával, fél megélni, ezért inkább eltemeti magában. Ilyenkor gyakran jelennek meg pszichoszomatikus problémák, szélsőséges esetben pszichotikus tünetek, de az sem ritka, hogy az elfojtott érzelmek az élet más területén okoznak zavart. Ennek az ellentéte az, amikor a gyász elhúzódik, krónikussá válik,

a gyászoló évekre megreked a fájdalomban, mert nem tudja feldolgozni a veszteséget.

Túlzott ragaszkodás vagy bűntudat

Sokféle ok állhat annak a hátterében, ha a gyász folyamata kóros irányt vesz. Lehet a háttérben túlzott, neurotikus ragaszkodás – ilyenkor

a gyászoló úgy védi magát a fájdalomtól, hogy elfojtja magában, igyekszik nem venni róla tudomást, vagy nem engedi el a halottat, elhúzódó gyászával képtelen múlt időbe tenni a létét.

Akkor is felléphet ilyen reakció, ha a gyászoló úgy érzi, hogy valamiképpen felelős a másik haláláért, és gyötri emiatt a bűntudat. A legtöbb esetben nincs szó valódi felelősségről, inkább csak a "mi lett volna, ha" kérdését teszi fel magának az itt maradott. Akkor is megváltozhat a gyász folyamata, ha ambivalens volt a kapcsolat az elhunyttal. Ilyenkor az életben maradott hozzátartozó vagy barát bűntudatot érez, hogy nem mondta el az elhunytnak, hogy mennyire szerette vagy becsülte, és tehetetlen dühöt érez azért, mert ezt már soha többé nem teheti meg. Ha megoldatlan konfliktusok maradtak hátra, az is bűntudatot vagy dühöt válthat ki, ami szintén nem segíti a veszteség feldolgozását.

Van megoldás?

A gyászoló beszűkült érzelmi állapotában kevéssé tudja objektíven látni saját helyzetét, viselkedését és érzelmeit, ezért a környezet felelőssége ilyenkor nagyon nagy. A hozzátartozóknak, barátoknak kell észrevenniük, hogy valami nincs rendben, és segítséget kell nyújtaniuk, súlyos esetben pedig segítséget kérniük.