Miért vállalunk gyereket?

Botás Enikő

2015.12.15.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Miért vállalnak, vagy éppen miért nem vállalnak a nők gyermeket? A tudatos gyermektelenség árnyalatait egy korábbi cikkünkben már bemutattuk, és azt is kiveséztük, miért nem állnak készen a mai huszonévesek a szülésre. A gyermekvállalás és az anyaság valódi okairól azonban mind ez idáig nem volt szó.

A gyerektelen felnőttek sokszor panaszkodnak arról, hogy a világ önzőnek tartja őket, és ez valóban gyakran előfordul. Ám ha ezt a logikát követjük, az azt jelenti, hogy gyermeket vállalni önzetlenség, és a gyermekvállalás hátterében az áll, hogy mindezt másokkal is tudatni akarjuk. De valóban így lenne?

Elsőre tényleg úgy tűnik, hiszen akinek gyereke születik, az onnantól kezdve a saját igényeit alárendeli a gyermeke igényeinek, és a szeme fénye mindennél fontosabb lesz a számára. Ezt azonban a környezet – talán a nagyszülők kivételével – általában egyáltalán nem önzetlenségként fogja fel, sokkal inkább idegesítőnek és álszent dolognak tartja.

Akinek gyereke lesz, arról onnantól kezdve elmondható, hogy a saját gyermekét bárki másé elé helyezi, de saját maga elé is, ami egyszerre önző, ugyanakkor önzetlen tett.

Ugyanakkor a gyermekvállalásnak vannak a szülő számára olyan további, látszólag önző velejárói is, mint például, hogy lesz, aki eltartja idős korában, illetve lesz, aki továbbviszi a nevét. De mégsem valószínű, hogy a legtöbb embert ezek az okok motiválnák.

De akkor mi vesz rá annyi embert, hogy gyereket vállaljon?

Az egyik oldal szerint a gyerek a legnagyobb öröm és boldogság – vagyis lényegében önző dolog gyereket vállalni. A másik oldal szerint gyereket vállalni a legnagyobb önfeláldozás. Kinek van igaza?

Minden bizonnyal mindenkinek, hiszen tényleg sok mindent fel kell áldozni a gyerek érdekében, tényleg számos lemondással jár, de ha eközben nem okozna mérhetetlen nagy örömet is, akkor nem sokan lennének, akik rászánnák magukat. A tény azonban az, hogy az emberek élvezik, ha gyerekük van, mert bár mindent lerombolhat, amiről korábban az életük szólt, ezzel egyidejűleg a gyerek válik a legjobb dologgá, ami valaha történt az életükben.

Azért nincs értelme egymáshoz hasonlítgatni magukat a gyermekteleneknek és a gyermekeseknek, mert igazából csak azt lehet összehasonlítani, milyen volt az élet gyerek nélkül, és ahhoz képest milyen lett gyerekkel. A legnagyobb különbség, ami elmondható, hogy

a gyerekkel célja lett az ember életének, és azt az érzést, amikor először a kezében tartja valaki a gyerekét, semmihez nem lehet hasonlítani.

Sem ahhoz, amikor a szüleit ölelte kiskorában, sem ahhoz, amikor a szerelmét öleli. És ez ad erőt ahhoz, hogy akkor is lássák ennek az egész kapcsolatnak az értelmét, amikor a gyermekük már idősebb lesz, és a szülő-gyerek kapcsolat egyre inkább kezd fellazulni.

De természetesen azt sem lehet elfelejteni, hogy

a gyermektelen nők és férfiak életének ugyanúgy lehet célja, ugyanúgy kiteljesedhetnek, csak ők egyszerűen nem anyának vagy apának születtek, hanem valami egészen más feladattal érkeztek a Földre.

Ha valaki azt kérdezi, mi értelme gyereket vállalni, akár vissza is lehet kérdezni: mi értelme szerelembe esni? Nem lenne sokkal egyszerűbb csak barátoknak lenni? Hiszen a szerelem sebezhetővé és kiszolgáltatottá teszi az embert, a gyönyör mellett fájdalommal jár, míg egy szép barátságban mindenki tiszteli a másik határait, és nem ejtünk sebeket egymáson.

A gyermekvállalás és a szülőség lényegében annyira logikátlan, hogy valójában éppen a logikátlansága adja az értelmét.