Tolvai Reni sok vagy sokk? - "Jóval szélsőségesebb vagyok, mint voltam"

provokáció extrém énekesnő külső Tolvai Reni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Megasztárban feltűnt énekesnő évekkel ezelőtt még visszafogott, szolidabb ruhákban állt színpadra. Mára ez megváltozott, és inkább az extrém holmikat részesíti előnyben. 

Reni elfogadja, ha valakinek esetleg nem tetszenek a néha igencsak kirívó szettjei, azonban esze ágában sincs változtatni rajta. Tisztában van azzal, hogy sokaknál kiveri a biztosítékot, mégsem szeretne lemondani a stílusáról - írja a Bors.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

"Valóban jóval szélsőségesebb vagyok, mint voltam. A klipjeimben és a zenében erőteljesen provokálok, de az utcán nem vagyok kihívó, szeretek farmerban és pólóban járni. Persze tudom és elfogadom, hogy ez nem mindenkinek tetszik – sokan ennek hangot is adnak –, mert vannak konzervatív emberek, akik azt gondolják, nekik ez már sok vagy sokk, nem tudnak azonosulni vele. Megértem, de remélem, ők is megértik, hogy ez vagyok én, így érzem jól magam. Ráadásul a stílus és műfaj, amit választottam, megkívánja ezt a fajta extremitást. A külsőm összhangban van a zenémmel" - mondta Reni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.