A világ legsikeresebb asszonyai: Heal Edina

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd -
Google siker befolyás Heal Edina a világ legsikeresebb asszonyai
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Google hazai irodája immár hatodik éve egy női igazgató keze alatt működik. Mielőtt a keresőóriás magyarországi részlegének vezetője lett volna, több reklámügynökségnél tevékenykedett, élt Franciaországban és Angliában, és az egykori Sláger Rádió vezérigazgatói székében is ült. A legsikeresebb asszonyok sorozatunk következő részében Heal Edina pályáját mutatjuk be.  

Heal Edina 2015-ben a legbefolyásosabb magyar nők listáján a megtisztelő 4. helyet érte el üzleti élet kategóriában.

Heal Edina

Egyáltalán nem értem, miért nevezik a férfiakat az erősebb nemnek. Túl sok vajszívű férfi vezetőt láttam már, akik érzelmesek voltak, és krízishelyzetben pánikba estek, nem tudtak másoknak esetleg kedvezőtlen döntést hozni a cég érdekében. Minden olyan tulajdonságot birtokoltak, amire azt mondaná az ember, ezek tipikus női jegyek. Nem az számít, valaki férfi vagy nő, hanem hogy mely tulajdonságok erősek benne, függetlenül attól, hogy azokat férfi vagy női tulajdonságként tartjuk számon.
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Edina a vendéglátó-ipari főiskola elvégzése után először San Franciscóban dolgozott gyakornokként, majd hazatérve több vezető reklámügynökségnél is helytállt, először ügyfélkapcsolati menedzser pozícióban, majd ügyfélkapcsolati igazgatóként is.

A reklámügynökségi létet később a zeneiparra cserélte, és külföldre költözött: élt Franciaországban és Angliában, a többi között volt a Polygram lemezkiadó marketingigazgatója és az EMI lemezkiadó ügyvezető igazgatója. Sőt mi több, pályáját az angliai tartózkodása alatt gyerekcipők tervezésével és gyártásával is tovább színesítette.

A világ legsikeresebb asszonyai

Mi kell ahhoz, hogy egy nő sikeresnek, befolyásosnak mondhassa magát – és persze ahhoz, hogy a világ is ezt gondolja róla?
"A világ legsikeresebb asszonyai" címmel indítottuk útnak motiváló sorozatunkat, hogy egyrészt választ kaphassunk az előbbiekben feltett kérdésekre, másrészt pedig hogy a sikeres, befolyásos hazai és külföldi nők életútjainak bemutatásával másoknak is erőt és inspirációt adhassunk.

A 2000-es évek elején tért vissza Magyarországra, 2005-ben a Sláger Rádió vezérigazgató-helyettese lett, egy év múlva pedig - a rádió megszűnéséig - vezérigazgatói pozícióban dolgozott.

A hosszú évek alatt szerzett tapasztalata és igen erős önéletrajza keltette fel a Google fejvadászainak figyelmét - a megkeresés után Edinának egy hétkörös felvételin kellett átesnie, és a végén ő bizonyult a legjobbnak.

Forrás: MTI/Soós Lajos

Erős Antónia

Több mint 20 éve már, hogy a tanári katedrát képernyőre cserélte. Nem kellett hozzá sok idő, hogy beigazolódjon: jó döntést hozott. Erős Antónia amellett, hogy a magyar kereskedelmi televíziózás egyik legismertebb arca, a legbefolyásosabb magyar asszonyok listájára is felkerült.
A világ legsikeresebb asszonyai sorozatunk előző részében ismét egy befolyásos magyar nő életpályáját mutatjuk be.

A Google magyarországi csapatát Heal Edina 2010 szeptemberétől erősíti, kinevezésekor a vállalat hazai növekedését és további fejlesztését tűzte ki legfontosabb céljának.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.