Ízléstelen ciciparti – Így mulattak a sztárok az Oscar-gála után!

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jamie Mccarthy -
Oscar-díj Jennifer Lawrence Andie MacDowell ízléstelenség Gwen Stefani Oscar Jessica Biel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azok a hírességek, akik nem voltak hivatalosak a díjátadóra, ebben az évben is a Vanity Fair és Sir Elton John partija között választhattak, hogy ott várják meg az este csillagait. Míg az Oscar vörös szőnyegén kevesen hibáztak, addig ezeken a bulikon túltengett az ízléstelenség. 

Andie MacDowell sem a frizurájával, sem a cicijével nem nyert meg minket. Pedig imádjuk természetes szépségét, amit ma sajnos nem fedezhettünk fel rajta.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jamie Mccarthy

Amanda Peet ruhája nagy mellényúlás volt.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Pascal Le Segretain

Mariah Carey-ről eddig is tudtuk, hogy nincs ízlése.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Charley Gallay

Kelly Rowland a melleit hangsúlyozta.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frederick M. Brown

Miután egy elegáns Diorban átadta Nemes Jeles Lászlónak az Oscar-díjat, Sofia Vergara majdnem nyakig polcolta a melleit.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Pascal Le Segretain

Kelly Osbourne lila parókával és sétapálcával érkezett.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frederick M. Brown

Sheryl Crow egész este ebben a kitekert pózban próbálta megmutatni, mennyire jól néz ki. De nem nagyon sikerült neki.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frederick M. Brown

Jessica Alba ezzel a válltöméses, hatalmas övvel kombinált ruhával és aranycipővel mintha a 90-es évekből lépett volna elő.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Pascal Le Segretain

Gwen Stefani azt gondolhatta, hogy jelmezbálba hivatalos.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Pascal Le Segretain

Jennifer Lawrence szépségét egyáltalán nem emelte ki ez a ruha.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Pascal Le Segretain

Jessica Biel nagyon szürke, és a haja is rendezetlen.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Pascal Le Segretain

A magamutogatás nagymestere Lady Victoria Hervey.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frederick M. Brown

Kate Upton kebelcsodáit nem is lehetne elrejteni.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Pascal Le Segretain

Ashley Tisdale is a közönséges mellvillantásra szavazot.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frederick M. Brown

Kinek a választása volt a legrosszabb?

Pasztell ruhaköltemények és csúfos bukások – Így divatoztak a sztárok az Oscar-gálán!


Amikor a világ szeme Hollywoodra figyel, minden sztár a legjobb formájában akar tündökölni. Ahogy minden eseményen, úgy a 88. Oscar-díjátadón is voltak, akik lazán hozták a tőlük elvárt tökéletes megjelenést, de voltak olyanok is, akik csalódást okoztak. Nézzük, kik tündököltek, és kik buktak el a vörös szőnyegen!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.