Bántalmazó a családban – Interjú Gyurkó Szilviával

A családon belüli erőszakkal kapcsolatban a mai napig nagyon sok tévhit él a fejekben, sok a rossz beidegződés, nem könnyű eldönteni, mi az, ami még beletartozik a „normális” kapcsolat fogalmába, és mi az az élethelyzet, amiből igen is ki kell lépni. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember segítségével próbáltunk kicsit rendet tenni a zűrzavarban.

Először is tisztázzuk le, hogy mi tartozik a családon belüli erőszak fogalmába? Mind verbálisan, mind nonverbálisan.

Családon belüli erőszaknak nevezünk minden olyan bántalmazást, abúzust, kényszerítést, zaklató magatartást, amit egy partner, volt partner vagy családtag, hozzátartozó követ el.

A családi erőszak elkövethető fizikai erőszakkal (amikor valakit megvernek), érzelmi bántalmazással (amikor valakit megalázó, lealacsonyító helyzetbe hoznak), verbális abúzussal (amikor becsmérlő, leértékelő, gúnyolódó szavakkal hoznak valakit érzelmileg kiszolgáltatott helyzetbe), de lehet fenyegetéssel is elkövetni (amikor nem megütnek valakit, hanem mondjuk mellette a falat vagy az ablaküveget zúzzák be).

Ezen túl a családi, hozzátartozói viszonyokban speciális bántalmazási forma, amikor valakit pénzügyileg tartanak kiszolgáltatott helyzetben, és mondjuk azzal zsarolják, kényszerítik valamire, hogy az egzisztenciális biztonságát fenyegetik. 1997 óta pedig házastársi, együttélési kapcsolatban is elkövethető a szexuális erőszak.

A volt partnerek között előforduló egyik leggyakoribb bántalmazási forma a zaklatás, amikor valakit olyan helyzetbe hoznak, hogy nem élheti úgy az életét, ahogy szeretné. Folyton hívogatják, követik, üzeneteket küldözgetnek neki, a barátait, munkatársait, családtagjait keresik fel, hamis információkat terjesztenek róla stb.

A 21. század pedig olyan új típusú bántalmazási formákat is behozott, amelyek az online térben valósulnak meg. Idetartozik néhány nagyon speciális jelenség, így például a bosszúpornó (amikor a párkapcsolat ideje alatt, közös döntés eredményeként rögzített szexvideókat a szakítás után valamelyik fél nyilvánosságra hozza, vagy a nyilvánosságrahozatallal zsarolja az exét).

Mi az az első jel, amiből rájöhet egy nő/férfi, hogy nem „normális”, ahogy a párja beszél/bánik vele, vagy akár a gyerekükkel? Mikor kellene gyanakodni?

Az erőszakos magatartásnak általában vannak tünetei, jelei már a párkapcsolat elején, akár már a randizások idején is. Utólag visszatekintve sok áldozat gondolja úgy, hogy voltak figyelmeztető jelek, és ha akkor nagyobb jelentőséget tulajdonít nekik, akkor nem ment volna bele egy bántalmazó kapcsolatba.

Gyakran kifejezetten szívélyes, a külvilág felé nyitott, barátkozó embernek mutatják magukat, akiről nem könnyen elképzelhető, hogy ha kettesben marad a partnerével, akkor erőszakos. Tipikus, hogy elköveti az erőszakot, majd utána azonnal bocsánatot kér, és ezt annyira hihetően, őszintén teszi, hogy az áldozat bedől neki. Megbocsát, majd utána a következő atrocitásig tulajdonképpen minden rendben van, így szinte észrevétlenül csúszhat bele az áldozat abba a helyzetbe, hogy idővel a saját magatartását kontrollálja, alárendelődik az erőszakos partnernek. Az áldozatnak – ha esetleg bizonytalan az önértékelése, önbecsülése, vagy nem egészségesek a kötődései, nincs jó mintája a párkapcsolatokra, akkor – esélyes, hogy nem működnek annyira jól az „önvédelmi” reflexei, és ezért könnyebben vállal egy bántalmazó kapcsolatot.

Mi húzódhat a bántalmazás mögött, miért lehet valakiből bántalmazó?

Erre sokféle teória van. Fokozhatja az elkövetővé válás kockázatát, ha valaki gyermekkorában rendszeresen súlyos fizikai bántalmazás áldozatává vált. Az is számít, hogy valakinek van-e mintája, tudása arra, hogyan tudja az életben adódó esetleges nehézségeket erőszakmentesen megoldani (munkanélküliség, válás, jövedelmi nehézségek stb.). Ez azért fontos, mert különben ezeknek a stresszhelyzeteknek a „megoldására” az erőszak nyelvén fog válaszokat adni, vagy olyan „stresszkezelő” technikákat választ, amelyek fokozzák az erőszak kockázatát (alkoholfogyasztás, szerhasználat, játékszenvedély stb.).

Számít, hogy ki milyen családmodellben hisz, mennyire fontos számára a partnerkapcsolaton belül az egyenlőség, a partnere szükségletei, szabadsága.

Miért van az, hogy az áldozatok sokszor nem lépnek ki egy bántalmazó kapcsolatból, nem tudnak elszakadni a bántalmazótól? Mi lenne egy ilyen kapcsolatban a megfelelő lépés?

Egy bántalmazó kapcsolat nagyon mélyen tudja érinteni az áldozat önbecsülését, önértékelését, magabiztosságát és a hitét önmagában. Kívülről nehéz megítélni azt a mélységet, amibe a bántalmazott kerülhet.

Míg a kapcsolatból az „ismeretlenbe” való kilépés annyira félelmetes, hogy azt nem meri felvállalni. Az, hogy ki mit hogyan és mikor tud meglépni, nagyon sok mindenen múlhat. Van, aki a gyermeke védelmében dönt végül úgy, hogy kilép. Másoknál a barátok, családtagok unszolása hat. S vannak olyanok, akik egész egyszerűen úgy érzik, nem kapnak már levegőt a kapcsolatban – ha életben akarnak maradni, muszáj kilépniük.

Nagyon csekély azoknak a segítségeknek a köre, amelyeket igénybe vehetnek, így aztán bent tarthat egy bántalmazó kapcsolatban valakit az is, hogy anyagilag kiszolgáltatott, vagy attól tart, hogy annyira nehéz helyzetbe kerülne, hogy a gyermekeit elvennék tőle. Ezt pedig nem akarja megkockáztatni.

Nehéz arról beszélni, mi lenne a jó lépés. Kívülről könnyű okosnak lenni – mondják a bántalmazottak, és igazuk van. Amit viszont bármikor megtehetünk, és amivel sokat tudunk segíteni a családon belüli erőszak elleni harcban: ha hitet teszünk amellett, hogy

Aki elköveti, annak felelősséget kell vállalnia érte. Aki áldozat, annak pedig segítség, támasz és empátia jár.

Hogyan lehet lelkileg feldolgozni az áldozatoknak az átélt traumát?

Egyénfüggő, hogy ki mennyire sérül, és az is, hogy mire van szüksége a feldolgozáshoz. Meg persze az is számít, hogy milyen hosszan volt benne a bántalmazó kapcsolatban, illetve milyen bántalmazást szenvedett el. Bármilyenek is ezek a paraméterek, a rendszer szintjén nagyon fontos lenne, hogy

Jelenleg ez nem adott. Főként civilek dolgoznak az áldozatokkal. Az állami ellátórendszer komoly forrásproblémákkal küzd.

A lelki feldolgozáshoz nyújtott segítség azért is fontos, mert egy bántalmazó kapcsolat után gyakran alakul ki depresszió, alvászavar, rossz mentálhigiénés állapot. Csökkent munkaképesség is megfigyelhető az áldozatoknál. Segítség nélkül pedig ezek hosszabban, vagy akár tartósan is nehezíthetik az áldozat életét.

Támogatott tartalom