Terror alatt tartott szülők

Kiborulásaikkal szemben a terrorelhárító egység is csak tétlenül állna. Eszköztáraik közt szerepel minden, ami a szülőknek fájdalmas lehet – sértő szavak, vállalhatatlan reakciók, ütések, rúgások, harapások, tárgyak célzott elhajítása, sírás, csapkodás... stb. Nem riadnak vissza semmitől, ha az akaratuk ellen történik valami, kegyetlenek, ha az érdekeik védelméről van szó. Simán a sárba tipornak, hisz tudják jól, mi az, amivel igazán meg lehet bántani téged. Róluk mintázták az egoizmus szobrát, és a világ valamennyi diktátora sem ér fel velük.

Persze, minden szülő megfogadja, hogy csak remek példával fog szolgálni, és kifinomult nevelési elveket fog használni. Ám – kinél ritkábban, kinél gyakrabban - azért be-becsúszik egy két káromkodás, vagy épp némi „Elveszem a játékodat...” fenyegetés. Ezt a kis emberpalánták szépen elraktározzák, majd a megfelelő pillanatban, épp olyan gyorsan kapják elő, ahogy a westernhősök a fegyverüket. A minap én kerültem egy ilyen halálos kimenetelű párbajba.

– így visszagondolva, verem a fejem a falba, hogy miért nem engedtem meg. Legalább eggyel kevesebb sípoló, vijjogó cucc lenne a lakásban, és megúsztam volna ezt az egészet: „Anyaaaaa – itt már elkezdett sírni –, jól van, akkor legközelebb én sem engedek meg neked semmit, és elveszem a párnádat is!” Elszámoltam tízig, és próbáltam empatikus lenni: „Kicsim, nyugodj meg, tudom, hogy szeretnél vele fürdeni, de értsd meg, hogy akkor utána nem fog működni.” Ekkor rám villantotta a krokodilkönnyektől bepirosodott szemét, tekintetében ott csillogott a felsőbbrendűség tehetetlensége. „Nem érdekelsz, akkor nem megyek fürödni!” – nyelv kinyújt, majd próbált köpni egyet, de szerencsére ebben még nem túl profi, sarkon fordult, és sértődötten bevonult a szobájába, becsapva maga mögött az ajtót.

Még mindig próbáltam én lenni a felnőtt, így kopogtam és benyitottam, de még mielőtt szólhattam volna: „Hagyjál békén, itt van ez a szar autó!” Azzal odadobta a lábamhoz. Itt komolyan áldottam a gyerek szerencséjét, hogy nem tud jól célozni – az ő érdekében. A gondolataim szárnyra keltek, a másodpercek peregtek; most légy okos, te vagy az anyja, igazságtalan veled, miközben te csak neki akartál jót, erre látod, mi lett a vége. Mit tegyél, mi lenne a megfelelő hozzáállás?

Be mégsem építheted a falba, a kiabálásnak se lenne semmi értelme, próbálhatnád neki megint elmagyarázni, tudom, hogy te is megbántódtál, de te vagy a felnőtt...

Miután ezt lepörgettem magamban, fogtam, és becsuktam az ajtót. Pár perccel később már nem hallottam perlekedést, se sírást, kiabálást. A békejobbal visszatértem hát az oroszlán barlangjába, és így, hogy már mindketten lenyugodtunk, meg tudtuk beszélni a dolgot, és egy szuper pancsiparti lett a vége – az autó nélkül.

Na de álljon csak meg a nászmenet! Tőlünk, szülőktől se várható el, hogy az ilyen helyzetekben mindig képesek legyünk az önkontrollra. Időnként nálunk is elszakad a cérna, és komolyan szeretnénk, ha a gyerekünk csak fél napig hasonlóan nyugodt lenne, mint egy szép virágokat hozó szobanövény.

Ezeknek a vége persze mindig nagy összeborulás, hibáink elismerése, és sok-sok „szeretlek”, no meg a szülői bűntudat. Ez a legalattomosabb érzések egyike, hisz a kibékülés után is megmarad. Többször is újrajátsszuk a jelenetet, alternatív megoldások után kutatva, a buktatópontot keresve, hogy hol is lehetett volna megmenteni a helyzetet. Ezzel próbálunk felkészülni a következő csatára.

– lehetséges, hogy ezt kiragasztom a lakás összes helyiségében, biztos, ami biztos.

Az én életfelfogásom szerint csak olyan feladatokkal kerülhetünk szembe, amelyek megoldására már képesek vagyunk, vagy a legyűrésükkel fejlődhetünk. Jelenleg a gyerekeimet érzem a legnagyobb megoldandó feladatnak az életemben. Annyira kell óvni a kis lelküket, ugyanakkor életre is kell őket nevelni, miközben szeretnék harmonikusan együtt élni velük. Meg kell találni a túlélés-átélés-beleállás hármasának megfelelő arányát, hisz külön-külön egyik se lehet jó stratégia a gyermeki kirohanások ellen, de vegyítve hozzásegíthetnek ahhoz, hogy végigcsináld a szülőséget.