A nap, amikor véget ért a házasságom: "Soha többé szerelmet"

Néhány hete indítottuk útjára A nap, amikor véget ért a házasságom címmel sorozatunkat, amelyben olvasóink anonim módon oszthatják meg saját kálváriájukat.

Szándékosan változtattam a házasságot kapcsolatra, mert néha egy kapcsolat erősebb, stabilabb, mint egy házasság. Az én sztorim sem extrább, mint a nagy átlag, talán annyiban említésre méltó, hogy egy bizonyíték arra, amikor az erkölcs, az etika, a hűség fogalma csak elvárásszinten ismert, de betartani nem kötelező.

Hároméves szenvedélyes, szerelmetes kapcsolatban éltem az életem legszebb, legaranyosabb, legszexibb, legvidámabb nőjével - igen az volt, mert annak akartam látni. A családja, a munkája Budapesthez kötötte, én Bécsben élek és dolgozom, a munkám miatt egyszerűbb volt, ha ő jött hozzám minden pénteken délután, és maradt hétfő reggelig. Anyagilag is segítettem, persze, mert meg is tehettem, meg szüksége is volt rá. Ez minimum heti 50, de inkább több ezer forint értéket jelentett. Fizettem a vonatjegyét is, meg a millió kozmetikum, meg ruházat, laptop, tablet, telefon, szemüveg a gyereknek stb.

Gyakran mentem én is hozzá, a családjához, és mindig tele volt az autóm csomagtartója a háztartáshoz valókkal.

A fia, ő és én összesen hétszer fordultunk a cuccokkal, mire behordtuk. Még aznap el kellett menni, és egy hipermarketben bevásároltunk 78 000 forintnyi holmit, mindent nagy tételben.

A karácsony békésen telt el, a program az volt, hogy 27-én reggel együtt irány Bécs, én melózok még, ő meg itt marad, és szilveszter együtt.

26-án este tévét néztünk, és jött egy telefon neki, amikor sejtelmesen üdvözölt valakit, felugrott, kiszaladt, és körülbelül fél óra múlva jött vissza. Bejelentette, hogy neki 27-én állásinterjúja van, és nem jön velem. Erre felkaptam a vizet, és csak annyit mondtam, hogy ez persze karácsony másnapján este derül ki egy ilyen telefon után? Ja, én meg hülye vagyok. Összekaptam a cuccomat, és visszaindultam Bécsbe. A szilveszteri programja úgy alakult, hogy nélkülem egy vidéki szállodában volt egy társasággal négy napra.

Február elején végleg összetört a jó viszony, és szakítottunk. Még hozzá kell tennem, hogy a szex, ami neki is meg nekem is nagyon fontos, igazán jól működött köztünk. A saját bevallása szerint annyi csúcsrajáratása egy-egy hétvégén, mint velem, életében nem volt senkivel. Ezt így nem tudom megítélni, de az biztos, hogy amikor mellettem volt, egy-egy mozdulata, illata, mosolya már engem beindított, és sohasem kellett kéretnie sem magát, sem engem, hogy huncutkodjunk.

Májusban a Facebook segítségével cseten összejöttünk, mert nekem nagyon hiányzott, nekem nem volt senkim, nekem vérzett a lelkem, de a harmadik-negyedik csetváltás után a pofámba vágta, hogy ő meg egyébként boldog, mert van egy 72 éves szerető barátja. Ja, ő 51, én 63, a barátja 72. Szuper csere... És ezzel a barátjával most mennek egy hosszú hétvégére az egyéves barátságukat megünnepelni.

Szóval ez a sztori volt életemben az az utolsó történet, amikor engedtem a bolond, mafla, ostoba, hülye, őszinte, szeretetre vágyó szívemnek valakit szeretni.

Oké, egy kellemes hétvége valakivel valahol, oké egy hosszabb szabadság, oké valahova kirándulni, még belefér sok-sok parfőm, meg cipő és csizma is akár, a ruhák ellen sem vagyok, de szerelmet tőlem soha senki többet nem fog kapni. Igaz, hogy nekem is hiányzik, de a biztonság sokkal-sokkal többet jelent. Lehet menni, jönni, váltani, váltakozni és fejlődni, meg visszafejlődni, de még egyszer érzelmileg nem kötelezem el magam senkihez.

Ő meg élvezi a 72 éves pasija barátságát, akinek annak ellenére, hogy van pénze, a családja nem engedi, hogy a barátnőjét finanszírozza. Szuper üzletet sikerült neki csinálni.