Tényleg annyira nehéz mindennap jót cselekedni? 31 nap, amikor nem minden rólad szól!

A kihívás évének utolsó próbáját én magam is a szeretteimnél kezdtem. Ők számomra a legfontosabbak: a családom és a párom. Érdekes, hogy valamiért sokszor túl messzire akarunk menni ahhoz, hogy jót tegyünk, máskor pedig túl nagy dologra gondolunk, amikor egy önzetlen cselekedet mibenlétét keressük, pedig az apróságokban sokszor több őszinteség és szeretet van.

Én is "csupán" annyit tettem, hogy igyekeztem többször megkérdezni a szeretteimtől, hogy vannak, még odaadóbban hallgatni őket, még figyelmesebben lesni a ki nem mondott kívánságaikat, még többször megölelni őket. A figyelmességnél többre sokszor nincs is szükség.

Aztán persze próbáltam az idegenek felé is jobban nyitni, mint az átlagos hétköznapokon szoktam. Többször adtam pénzt a Nyugatinál újságot áruló bácsinak, és kifejezetten kerestem a helyzeteket, amikor egy idős néni csomagját felsegíthettem a buszra. Szétosztottam egy adag karácsonyi süteményt is néhány hajléktalan között, és a cipősdoboz-akcióba is kettővel több dobozt készítettem.

Tehettem volna még többet? Biztosan. De ha ennyit nemcsak karácsony előtt, hanem az év minden egyes hónapjában megteszek, annak talán már tényleg van valami jelentősége.