Moszkvai Állatkert védett állat genetika Schönbrunni Állatkert állatkert San Diego-i állatkert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amióta állatkertek léteznek, a szükségességük és létjogosultságuk megosztja az embereket. Vannak, akik természetellenesnek találják, hogy az élőhelyüktől elszakítva, erőteljes korlátozások mellett, rácsok mögött tartsanak állatokat, mások – köztük komoly tudósok – azzal érvelnek, hogy ezek az intézmények hivatottak arra, hogy megmentsék a veszélyeztetett állatfajokat a kipusztulástól. Így vagy úgy: az állatkertekben való sétálás remek szabadidős kikapcsolódást kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Íme, néhány nagyobb park a nagyvilágból.

Európa egyik legrégibb – és Oroszország legnagyobb – állatkertje a Moszkvai Állatkert, amely 1864-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, és négy biológusprofesszor alapította. A közel 22 hektáros területen több mint 6000 állat él. A szárazföldi fajok mellett csodás látványosság a tengeri akvárium, a fókamedence, de közkedvelt látogatási célpont a madárház is. Az élményt éjszakai kiállítások teszik még komplexebbé, a parkban található vízesések pedig elfeledtetik velünk, hogy egy nagyváros kellős közepén vagyunk.

Forrás: AFP

Szívszorító! Diétára fogták az orosz állatkertek lakóit

A Moszvai Állatkertről a szépsége ellenére azért napvilágot láttak már aggasztó hírek is, nevezetesen, hogy nem tudják kielégítőan etetni az állatokat. Az intézmény igazgatója akkor azt nyilatkozta, hogy a kevésbé speciális étrenden lévő állatokat még tudják etetni, de vannak olyan speciális lakóik, mint a norvégiai halat evő pingvinek, amelyenek most más állatkertbe helyeztek át. Az igazgatónő hozzátette, a ritka és drága állatokat mindenképpen megtartják, és csak azokat az állatokat költöztetik más országok állatkertjeibe, amelyek nem szükségesek a moszkvai intézmény változatos génállományának fenntartásához.

Ha már unod a magyarországi állatkerteket, irány Bécs. A Schönbrunni Állatkert alig néhány órányi autóútnyira van tőlünk, és már csak azért is érdemes odalátogatni, mert a világ legrégebbi és jelenleg egyik legmodernebb állatkertje. Még I. Ferenc császár hozatott ide először állatokat, már több mint 500 állatfaj él Schönbrunnban, számos közülük a kihalástól veszélyeztetett. A Schönbrunni Állatkert éppen ezért UNESCO-világörökség része, ráadásul már négyszer nyerte el az Európa legjobb állatkertje címet. A 17 hektáros parkosított intézmény mottója – „legyen ez az állatkert a boldog állatok otthona” – meg is valósul, ugyanis a bécsi állatkerttel kapcsolatban soha nem olvashatunk olyan híreket, hogy éheznének vagy rossz körülmények között élnének az állatok. A bécsi állatkertben 4600 állat, és azon belül 480 faj várja a látogatókat. A világon elsőként született itt Bécsben emberi tartásban nevelt afrikai elefánt, és itt jött a világra egy állatkertben, természetes úton fogant pandabébi, amely a Fu Long nevet kapta.

A császári pavilon Forrás: Wikipédia

Mire jók egyáltalán az állatkertek?

Máriusznak, a koppenhágai állatkert egészséges, fiatal zsiráfjának az elpusztítása 2014-ben az állatkertek szerepére irányította a közfigyelmet, és sok olyan ember is véleményt nyilvánított az állatkertek működéséről, akiket korábban kevésbé izgatott a dolog. Sokan tartották visszatetszőnek, hogy a fiatal állatnak azért kellett meghalnia az állatkert vezetői szerint, mert nem lehetett "szaporítógépnek" használni. Az etológusok egy része azt állítja, az állatkertek látogatói sokat tanulnak a biológiai sokszínűségről, és ily módon az állatkertek elősegítik az emberek környezettudatosabb viselkedésének kialakítását. Az állletkertek szerepéről tudományos kutatást követően tanulmány is készült, erről bővebben az Origó cikkében olvashatsz.


A világ leghíresebb és legszebb állatkertjei közé tartozik a 40 hektáron elterülő San Diegó-i Állatkert is, ahol közel 4000 állat, és azon belül 800 faj él. A San Diegó-i Állatkert kiemelkedően nagy hangsúlyt fektet az állatfajok megőrzésére és védelmére, számos fogságban tartott fajt igyekeznek szabadon engedni a saját természetes élőhelyükön. Az intézményben számos veszélyeztetett állatfaj él, a park dolgozói pedig a megpróbálják az eredeti élőhelyüket a lehető legnagyobb mértékben rekonstruálni a park területén. A legnagyobb látványosság az úgynevezett elefántodisszea, ahol afrikai és ázsiai elefántok is láthatók. Abban nem tudunk segíteni, hogy San Diegóba röpítsünk, viszont ezen az élő webkemerán leselkedhetsz egy kicsit.

Forrás: Wikipédia

Egyedülálló génbank a San Diego-i állatkertben

Kissé futurisztikus, ám előremutató az intézmény negyven éve működő génbankja - amelyet "fagyott állatkertnek" is neveznek. A San Diego-i állatkert mindenesetre megmenthet jónéhány állatfajt a kihalástól. A gyűjtemény hatalmas, a több mint ezer faj génállományát rozsdamentes acéltárolókban őrzik. Bizonyos fajoknak az őssejtjét pedig folyékony nitrogénben tárolják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.