Last Christmas karácsony 2024 Wham Last Christmas slágerlista
Andrew Ridgeley szerint George Michael most nagyon boldog lenne. A Last Christmas lett ugyanis az első dal a brit slágerlisták történetében, amely két karácsonyon is az első helyen végzett.

2016 karácsonyán, mindössze 53 éves korában, váratlanul elhunyt George Michael. Halálának évfordulója most egybeesik a Last Christmas megjelenésének 40. évfordulójával, amelynek alkalmából egy különleges jubileumi EP is megjelent. 

A Last Christmas a karácsony himnusza
A Last Christmas a karácsony himnusza

A Last Christmas: történelmi siker a brit slágerlistákon

December 20-án az Official Charts Company bejelentette, hogy a Last Christmas lett az első dal a brit slágerlisták történetében, amely két egymás utáni karácsonyon is az első helyen végzett. Ez a történelmi mérföldkő ismét rávilágít George Michael dalának időtlen varázsára és az ünnepi időszakhoz kötődő érzelmi jelentőségére. Andrew Ridgeley, a Wham! másik tagja a sikert úgy kommentálta, hogy George Michael most nagyon boldog lenne. 

A dal az ünnep szerves része

A Last Christmas egyike azoknak a daloknak, amelyek elválaszthatatlanok a karácsonyi hangulattól. A dal sikere Ridgeley szerint George Michael kivételes zenei tehetségének köszönhető. „Az ilyen kaliberű művészek és a dalszerzők, akik közé George is tartozott, túlszárnyalják a korukat és évtizedekre maradandót alkotnak” – mondta Ridgeley.  „A Last Christmas nem csupán egy dal, hanem egy ünnepi himnusz, amely generációkat köt össze és idézi fel az ünnepek legszebb pillanatait” - nyilatkozta. 

Negyven év után a BBC dokumentumfilmet forgat a dal történtéről.

A Last Christmas videóklipjét 1984. novemberében forgatták a svájci Saas-Fee nevű kisvárosban, amely a festői Alpok szívében található. A város híres lenyűgöző hegyeiről, havas tájairól és hangulatos faházairól, amelyek tökéletesen megidézik a karácsony szellemét. A svájci Saas-Fee, ahol a klip forgott, mára népszerű turistacélponttá vált, különösen a karácsonyi szezonban.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.