napsugárzás stressz alváshiány ránc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az idő előtti öregedéshez nemcsak a megfelelő bőrápolás hiánya járul hozzá, hanem egyéb életmódbeli és környezeti tényezők is. Ezeknek egy része pedig könnyen elkerülhető lenne, mert ki szeretne már a 30-as éveiben tiszta ránc lenni?

Napsugárzás

Az UVA sugaraknak a bőröregedésben is komoly szerepük van, ugyanis roncsolják a bőrben lévő kollagént, így az hamarabb elöregedik. Az öregedésen túl a bőrrák kialakulása miatt is igen veszélyes az UVA sugárzás, ami ellen csak napvédő szerekkel lehet védekezni. Nyáron a napozás előtt 30 perccel kenjük be az egész testünket, így természetesen az arcunkat is. Ne feledd: a víz és az izzadság könnyen lemossák, így kétóránként érdemes újra felvinni a krémet. De nemcsak nyáron, a tűző napsütésben kell odafigyelni a bőr védelmére. A hétköznapokon használj olyan alapozót vagy BB krémet, amiben napvédő is van.

Az UVA sugaraknak a bőröregedésben is komoly szerepük van, ezért a hétköznapokon is érdemes napvédővel ellátott arckrémet használni Forrás: Thinkstock

Légszennyezés

A levegő szennyezettsége bizony a bőrünkre is nagy hatással van, ugyanis károsítják a szabad gyököket. Egy felmérésben két évtizeden keresztül vizsgált nőkön kimutatták, hogy a városi környezetben élők ráncosabbak és idősebbnek néznek ki, mint a vidéken élők. Amit mindennap meg tudunk tenni a bőrünk érdekében, az a rendszeres tisztítás, és természetesen az sem árt, ha hetente egyszer mélyebben, gazdagabban is ápoljuk.

A leghatásosabb arcpakolások ráncosodás ellen

25 éves kor felett egyre kevesebb kollagén termelődik, a bőr ráncosodni kezd, és megereszkedik. Természetesen sok mindent tehetünk azért, hogy ezt a folyamatot minél jobban lelassítsuk. Akár különböző házi praktikákat is kipróbálhatunk az üde bőrért. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Alváshiány

Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy az alvásnak milyen fontos szerepe van. Sokan elpazarolt időként tekintenek rá, pedig csökkenti például a stresszt, ennél fogva a fogyásban is segít. Ráadásul alvás közben termelődik a melatonin, aminek többek között antioxidáns hatásai is vannak, vagyis hozzájárul a szabadgyökök elleni küzdelemhez, így megújítja a sejteket, és regenerálja a bőrt.

Az alváshiány is ráncokat eredményez Forrás: Thinkstock

Stressz

A stressz ellen érdemes relaxációs technikákat is bevetni. Aki dolgozik, gyereket nevel, háztartást vezet, az nem tudja elkerülni az idegeskedést, éppen ezért kell megtanulni levezetni a felgyülemlett stresszt. A stressz azon túl, hogy betegségek forrása, és hízáshoz is vezethet, az arcbőrnek sem tesz jót, ugyanis növeli a kortizolszintet, ami pedig csökkenti a bőr nedvességtartalmát.

Cukor

A cukor minimalizálás is több szempontból fontos. Azon kívül, hogy hizlal és egészségtelen, megköti a kollagént, ráadásul toxikus anyagokat is termel, ezzel pedig idő előtti ráncosodást okoz. Ha szép bőrt szeretnél, az A-, B- és C-vitaminban gazdag ételeket keresd! A retinol, közismertebb nevén A-vitamin a ráncok elleni küzdelemben elengedhetetlen, a C-vitamin, más néven aszkorbinsav a kollagéntermelésben játszik fontos szerepet, az E-vitamin pedig antioxidáns-tartalma miatt kiemelt fontosságú.

A cukor hizlal és egészségtelen, megköti a kollagént, ráadásul toxikus anyagokat is termel, ezzel pedig idő előtti ráncosodást okoz Forrás: Thinkstock

Dohányzás

A dohányzás szintén globálisan ártalmas. Nemcsak a tüdő, a vérerek és a szív látja kárát, hanem a bőr is. A nikotin a véredények összehúzódását okozza a bőrben, amitől sokkal ráncosabb lesz a bőr, mivel a létfontosságú tápanyagok nem képesek elérni az epidermiszt, a bőr felső rétegét.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.