Szinetár Dóra még egy ideig főállású anyuka lenne Benjámin mellett
![](https://cdn.life.hu/2023/12/O_lXu4kuR2yCF14Pzn5EaMAI_mU5EZEvJY_uLCIB-NA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkZGU0MTk0YTRmOTQyNTFiNjJkM2MzYWEzZTk3YThh.jpg)
"Természetesen egész nap a most 10 hetes kisfiammal vagyok, suliidőn kívül a kislányom, Zorka is csatlakozik hozzánk, és a család felnőtt tagjai is ha csak tudnak, velünk vannak, élvezzük a pici emberke társaságát. Mindig is a családom adta a legkomolyabb boldogságot az életemben" – mondta a Blikknek a színésznő.
"Törekszem arra, hogy minél előbb teljesen visszatérjek Zorka napirendjébe. Eddig rengeteg közös programunk volt, hozom, viszem az iskolába, kerámiaszakkörre is jártunk, de ez a baba miatt most egy időre elmaradt. Persze Zorka nagyon türelmes, imádja az öccsét, de szüksége van rám, ezért igyekszem újra megoldani ezt is" - tette hozzá.
"Nagyon jól érzem magam főállású anyukaként, egyéves koráig mindenképp szeretnék főként a fiammal lenni, és utána is minél több időt tölteni a családommal. A tervek szerint jövő ősszel megyek vissza az Operettszínházba havi egy-két előadásra, és még előtte tavasszal lesz az Újratervezés című albumommal néhány koncertem" - nyilatkozta Dóra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.