Síró hozzászólások, könnyes posztok, avagy álérzelmekkel teli világban élünk

Dózsa-Vépy Renáta

2017.12.19.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Számtalan kérdést vet fel, amikor egy ismert ember meghal, legyen az természetes halálnem, baleset, gyilkosság vagy önkezűség. A közösségi médiát ellepő részvét posztok, a baráti beszélgetések, melyekben méltatjuk az elhunytat, és bizonyítani próbáljuk, hogy egy jó ember távozott a világból, lényegében felesleges körök, melyekben számtalan emberi tulajdonságunk felismerhető.

Amikor pár napja ellepte a médiát és a közvetett emberi interakciókat Fábián Juli halálának híre, a legtöbb ember ledöbbent. Posztolásra kerültek zeneszámai, előkeresték régebbi interjúit, de a „gyászolók" nagy százaléka hirtelen nem tudta hova kötni ezt az egyébként csodálatos hangú énekesnőt, vagy épp nem is tudott a küzdelmekkel teli betegségéről. Halálának híre mégis úgy hatott rájuk, mint egy bomba robbanása. Hasonló – persze ismertség tekintetében jelentősebb - megrökönyödést okozott Michael Jackson, David Bowie, Prince vagy épp Chester Bennington halála is. Sok ember élvezte zenei munkásságukat, szerették és tisztelték őket, noha csak keveseknek adatott meg, hogy valóban ismerhessék őket.

Fábián Juli halálának híre éppúgy megrázta az embereket, mint Chesteré Forrás: Facebook/Fábián Juli, Getty Images

"A halál, bár természetes része az életnek, egyre kevésbé érhető tetten a mindennapokban. Modern társadalmukban számos preventív folyamat – egészségügyi, vagy szociálpolitikai intézkedés – vagy épp technikai eszköz segíti azt, hogy magasabb kort érhessünk meg, mint elődeink." – Vépy Viktória, pszichológus

A kultúra, a társadalom számára fontos ember halála tehát, valóban megérdemli az össznépi gyászérzést? E mentén, meglepő, hogy december 15-én nem láttunk Tóth Éva verseket tömegesen megosztani, miközben aznap hunyt el a József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista, aki részt vett például a Nyelvi jogok egyetemes nyilatkozatának kidolgozásában. Ám, ide sorolhatjuk Albert Gábor, Kossuth-díjas író, műfordító, Benes József, Munkácsy-díjas festő- és grafikusművész, de még Makk Károly, a nemzet művésze halálát is. Az ő végük nem volt elég tragikus, elég hirtelen, nem voltak elég fiatalok ahhoz, hogy kellően megérintsék a tömeget? Netán munkásságuk nem volt annyira jelentős, hogy kiérdemeljék az ekkora figyelmet? A válasz: de igen! Munkájukkal sokat tettek mind a kultúra, mind a nemes szórakoztatás szolgálatában. A széleskörű ismertségre vagy épp ismeretlenségre sem lehet fogni, hiszen Brittany Murphy, híres amerikai színésznő halála kellően sokkoló volt, mégse lett akkora hírértéke az emberek szemében.

Chester Bennington özvegye szívszorító közleményt adott ki

Chester Bennington halála után először szólalt meg az özvegye, Talinda Bennington. Az asszony szívbemarkoló közleményt jutatott el a The Rolling Stones magazinnak.

Fentebbi példákból is jól látszik, hogy a zenészek, énekesek sokkal jobban megérintik az embereket, mind életükben, mind halálukban. Az ő érzéseik, vágyaik köszönnek vissza a számaikban. Úgy érzik, hogy egy részüket megkapják, amikor a dalaikat hallgatják. Ez a fajta álintimitás vezethet oda, hogy halálukat egyfajta veszteséggel élik meg.

A zenészek, énekesek sokkal jobban megérintik az embereket, mind életükben, mind halálukban, az ő érzéseik, vágyaik köszönnek vissza a számaikban Forrás: Shutterstock

A témában megkérdeztük Vépy Viktória pszichológust is, aki szerint nem szabad összekeverni a megrendülést és a gyászt.

"A gyász megéléséhez szükség van személyes érintettségre. Ez többnyire valós interakcióból fakad: ismerjük az illetőt, élményanyag fűz a személyéhez. A megrendülés feltétele az empátia, ez tehát nem függ attól, köt-e bennünket bármi is az elhunythoz.

Egy általunk ismert személy halálhíre gyakran megrendítő lehet. Szembesít ugyanis bennünket önnön mulandóságunk tényével.

Az „igazságos világba vetett hit" egy olyan attribúciós torzítás, mely abban az illúzióban tart bennünket, miszerint mindenki azt kapja, amit érdemel. Eszerint azzal, aki jót cselekszik, nem történhetnek rossz dolgok, így, ha ez mégis megtörténik, az első kérdés mindig az, hogy „Miért én?". Többnyire nem gondolunk arra, hogy tragédia velünk is történhet, így amikor olyasvalakivel kapcsolatban tapasztaljuk ezt meg, akivel több azonosság mutatkozik köztünk – mint amilyen pl. az életkor, a lakhely, a munkahely, a nemzetiség, stb. – az azonosulás okán a megrendülés egészen mély lehet.

A média szerepe is kiemelt abban, hogy egy-egy ismert előadóművész, színész, író, közszereplő kapcsán szinte azt érezzük, mintha ismertük volna az adott személyt. A média közel hozza őket hozzánk, így a haláluk híre is intenzívebben hathat ránk."

De nem csupán az ismert emberek válthatnak ki, már-már indokolatlan mértékű reakciót. Szintén nem kell messzire mennünk, elég csak a hármas ikrek édesanyjának hirtelen halálára gondolnunk. Vajon miért érzik az emberek szükségét részvétet kifejezni valaki iránt hozzászólások formájában, akit nem ismertek? Mit remélnek ettől? Miért mennek bele vitákba a felelősöket, az apa gyászát firtatva? Saját rettegésüket vetítik ki, személyes fájdalmuknak adnak szabad folyást.

Vajon miért érzik az emberek szükségét részvétet kifejezni valaki iránt hozzászólások formájában, akit nem ismertek? Forrás: Shutterstock

A hirtelen elmúlás, az életbe váratlanul bekúszó tragédiák pallosa lebeg mindenki felett. Ez félelmetes jövőképet fest, mellyel a legtöbb ember nem tud, vagy nem akar szembenézni, pedig a mai modern korban is épp úgy meg fog halni egyszer mindenki, mint 100-1000 évvel ezelőtt.