Peller Mariann Schobert Norbival való találkozásáról mesél

Aki pedig kirakatban van, azt bizony támadják, és valószínűleg támadni is fogják, míg csak gyarló emberek népesítik be a Földet. Sajnos magamon is megfigyeltem már, hogy ha meglátok valakit, gondolatban azonnal behelyezem egy fiókba az alapján, ahogy kinéz. Aztán, amikor beszélek is vele, rá kell jönnöm, hogy esetleg tévedtem, hát áthelyezem egy másik fiókba. Végül, ha igazán megismerem, kiveszem a fiókból, és végre megengedem neki, hogy önmaga legyen, és szép lassan elengedem a vele kapcsolatos elvárásaimat.

Azt mondják a hozzáértők, hogy nincs ezzel a kategorizálással - amit az agy szinte önkéntelenül elvégez - semmi baj a világon. Sőt, sok esetben akár segíthet is rajtunk, mert egy adott fiókba helyezett emberhez meg vannak az eszközeink, hogyan is viselkedjünk vele. De olyan is előfordulhat, hogy akár megvédhet bennünket a bajtól, egy valójában gonosz szándékkal közeledő embertől az, ha az első ítéletünkre hallgatunk.

A szomorú csak az, hogy azok az emberek, akik sokat szerepelnek a nyilvánosság előtt, akiket felkapott a média, és akiket többszázezrek követnek a közösségi médiában, azok hatványozottan kapják a legtöbbször negatív ítéletet a nyakukba. Mindennek megvan az ára, a közismertségnek meg aztán különösen. Még csak nem is kell, hogy ez az ismert ember ellenszenves legyen. Tökéletesen mindegy, hogyan éli a magánéletét, hogyan gondoskodik a családjáról, hogyan küzd meg nap mint nap a vállalkozásáért (hogy képzeli egyáltalán, hogy összejött neki egy vállalkozás, kőkemény melóval?!), hogyan támogat számára vadidegeneket. A kutyát nem érdekli, mi zajlik a lelkében, vagy hogyan gondolkodik Istenről, a saját sorsáról vagy a halálról. Az érdekli a legtöbb embert, amikor valami szaftos dolog derül ki! Hogy lehessen rajta csámcsogni, és örülni kicsit, hogy nemcsak nekem rossz vagy nehéz az életem, de annak is ott, a reflektorfényben.

Pedig ha elengednék a vak dühöt és a gyűlöletet, rájönnének, hogy akár tanulhatnak is ettől az embertől. Eleve azt mondják, hogy az okos ember tanul a hibájából, a bölcs pedig más hibájából... Bizonyos dolgokban követendő, más területeken intő példa, ahogyan a dolgait intézi, de a lényeg az, hogy felismerjük, mi az, amit érdemes ellesni tőle. Szerintem ilyen követendő dolog, hogy a számára igazán fontos emberek szinte mindig elérhetik őt, ám a többi emberre korlátozott időt szán. Mert már nem akar mindenkinek megfelelni, már nem akar mindenre, mindenkinek igent mondani, és már nem fogja az oly drága (és most nem pénzbeli értékre gondolok) idejét idegenekre áldozni. Viszont, amikor a szeretteivel van, akkor rájuk fókuszál minden idegszálával. Tudja, mi az igazán fontos az életben, mi az, ami megfizethetetlen.

És amikor velük van, szinte megszűnik a külvilág, mintha egy védőburokban lennének. Ezt jó lenne utánacsinálni, azt hiszem a legtöbben ilyen háttérre, ilyen összetartó, erős szövetséges családra vágyunk – még ha magunknak sem merjük bevallani...