Nem Németországban szüli meg második babáját Csobot Adél
![](https://cdn.life.hu/2023/12/i_Ep29NFSB9y2P13UCJzGSapYdNp_ZB1cx9idzUA8I8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRkZjY2N2JmZjUxZTRiZDViYzhkMDRkZjYyZmZiZThi.jpg)
A fiatal anyuka reméli, hogy jól bírja majd a strapát, pont úgy, amikor a Sztárban sztár alatt Nátánnal volt terhes. A mostani munkát kicsit nehezíti azonban, hogy már mellette van egy majdnem két éves totyogó is, akiről gondoskodnia kell .
"Igaz, ennyiben eltérnek a körülmények a Sztárban sztárhoz képest, de azért nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert van segítségem. Egy jól bevált rendszerben működöm, működünk. Ezért is remélem, hogy jó sokáig eljutunk majd Rózsa Gyurival. A verseny ideje alatt itthon leszek, ez csak így kivitelezhetô. Most csak a Duettre koncentrálok, hogy Gyurival minél előbb megtaláljuk a közös hangot, jó dalokban bizonyíthassunk, szórakoztassuk a nézőket. Nyilván a verseny alatt nagyon sok elfoglaltságunk lesz a hét folyamán, ezt nem lehet másképp megoldani. Eleve a baba miatt is hazajöttem volna. Itthon fogok szülni is, minden ugyanúgy megy majd, mint Nátánnál. Ugyanannál az orvosnál születik a második babánk is" - mondta Adél a Borsnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.