Börtönben született, egy év után nevelőszülőkhöz került a kislány
![](https://cdn.life.hu/2023/12/N-GDJzMU_Nwm-k8bidrcVgg4ZBwCbpe7D86q43isTqg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NhOGM3MzA1OTc0MDRjMDVhMWU5MTdjMGY3MDc3YTQ0.jpg)
A börtönben született babákat egy évig nevelheti az édesanyjuk, ezt követően nevelőszülőkhöz vagy vérszerinti rokonokhoz kerülnek. Így történt ez azzal a kislánnyal is, akit az SOS Gyermekfalvak kisfilmjében mutatnak be anyák napja alkalmából. A nevelőanya, Éva elárulta, miután hozzákerült a gyermek, az első két hét szinte maga volt a pokol.
„Nekem a szívem szakadt meg, hogy nagyon sírt, az istenért nem akart elfogadni, neki meg az anyuka hiányzott, a megszokott, természetes közeg, amit ismert."
Két hét után azonban változás állt be: a kislány megbetegedett, majd amikor azt tapasztalta, hogy nevelőanyja próbál neki segítni, szereti őt, végre megjelent az első mosoly az arcán.
„Óráról órára változott a kislány, minden elkezdte érdekelni, nem engedte el a kezemet, együtt főztünk. Ehhez kellett két hónap, mire lelkileg is teljesen elfogadta azt, amibe került." – árulta el szinte könnyek között a nevelőanya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.