Normális, ha a gyerek a szülő agyára megy - Vekerdy nevelésről, óvodáról, iskoláról

A jó hangulatú előadás azzal a megállapítással kezdődött, hogy a világon egyetlen olyan civilizáció sem volt a miénken kívül, amely úgy gondolta volna, hogy egy egyedülálló anyának segítség nélkül kellene nevelnie a gyerekeit.

Ahol volna pénz bébiszitterre, ott sem vesznek igénybe segítséget. Az anyák hősök akarnak lenni, és azt hangsúlyozzák: „Mindenki kibírja. Én is ki fogom." Ez így viszont nem helyes. A közönségben nagy derültséget váltott ki, mikor a tanár úr kijelentette, hogy a gyerekek nagyon fárasztóak, „kiszívják a vérünket és lerágják a húsunkat", nem hagynak aludni és időnként megőrülünk tőlük. Ezért fontos, hogy igénybe vegyük mások (szomszéd, játszótéri ismerős, nagyszülő) segítségét, mi pedig fordítsunk a párkapcsolatunkra is időt.

Ezután a kütyük használatáról esett szó. El kell fogadnunk, hogy a gyerekeknek nagy a képéhsége. A gyerek képet készít, de csak a hallott meséhez. A külső kép azonnal blokkolja a belső képet és nem történik feldolgozás. A belső kép ezzel szemben segít feldolgozni a külvilág ingereit. Nem is gondolnánk, de ha csak természetfilmeket néznek a gyerekek, attól is agresszívebbek vagy depressziósabbak lesznek. Lényeges, hogy a gyerek csak közösen kiválasztott műsort, limitált időben, maximum napi 20 percben és a szülővel közösen nézzen TV-t. Legyünk észen, ha digitális eszközökről van szó, mert hihetetlen gyorsasággal alakulnak ki önjutalmazó rendszerek és függőség; nem mi használjuk a kütyüket, hanem ők használnak minket.

Az óvodának nem az iskolára kellene felkészíteni. Az óvoda arra való, hogy a gyerek szükségleteihez teret adjon és lehetőséget teremtsen a szabad játékra, amely a legfejlesztőbb tevékenység. A gyereknek legyen része az óvodában is minden nap hallott mesében, sok jól utánozható tevékenységben, szabad mozgásban és beszédben!

Tévedés azt hinni, hogy abból a gyerekből lesz topmenedzser, aki már az óvodában elkezd idegen nyelvet tanulni és különórákra jár. Az lesz sikeres felnőtt, akinek felhőtlen óvodáskora volt, és lehetett hanyag kamasz.

Az első alapszabály az, hogy az iskola a gyerek dolga. Ha a gyerek sorozatosan otthon felejti a felszerelését, és (törvényellenesen!) egyest kap érte, a negyedik egyes után tudni fogja, hogy a tornazsákért ő a felelős. Hagyjuk ki az otthoni tevékenységekből a közös tanulást! Amikor a szülő elkezdi korrepetálni és nyaggatni a gyerekét, gyorsan megromlik a családi atmoszféra, a szülő elkezdi utálni a gyerekét, a gyerek pedig a szülőt. Fontos viszont, hogy segítsünk a gyereknek, ha erre kér minket. Ha kell, legyünk a cinkosai! Ha kell, diktáljuk le neki a fogalmazást, és ne kezdjünk el késő este prédikálni a fáradt gyereknek, ne oktassuk ki! És ne féljünk attól, hogy emiatt felelőtlen, lusta felnőtt lesz! Akkor se ijedjünk meg, ha csak egy-két tárgyban teljesít kimagaslóan, ugyanis az igazán tehetséges gyerekek nem tudnak minden tantárgyból egységesen jól teljesíteni.

A kamaszkor a második születés ideje. Bármennyire is hihetetlenül hangzik, a kamasz belefárad a növésbe. Az agyban rohamos változások zajlanak: új rendszerek jelennek meg, régiek tűnnek el. A gyerek bezárkózik, új személyiség születik, amit neki kell kihordania.

Ne hagyjuk magunkat felmérgelni és ne menjünk bele vitákba, mert a kamasz azt érzi, mindenféleképpen neki kell győznie! A kamaszt szabadon kell engedni. A gyerekkori meleg testi-lelki ölelések meg fogják menteni. Ha zuhan, kapjuk el szemrehányás nélkül! Ettől ő majd biztonságban érzi magát, és kedves, fiatal felnőtt lesz.

Látjuk, tehát, hogy van remény. Türelemmel, szeretettel, elfogadással remek felnőttet nevelhetünk gyerekünkből. Ha néha elbizonytalanodunk, kérjünk bátran segítséget! És bízzunk magunkban, elég jó szülők vagyunk! Legfőbb feladatunk az, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Aki tökéletes anya akar lenni, az megőrül, ráadásul a gyerekét is megőrjíti. A gyereknek laza és oldott szülőre van szüksége. Élvezzük az életet gyerekkel és gyerek nélkül is!