mesterséges intelligencia emberi civilizáció világ
Bár saját állítása szerint nincs saját véleménye, a mesterséges intelligencia nagyon jól meg tudja saccolni, mikor jön el a világvége. Az AI szerint nem egy hirtelen esemény hozza el az ismert világunk végét, ami megdöbbentően közel lehet.

Az AI szerint a világvége több szempontból is megközelíthető, a tudomány szemszögéből, vallási vagy spirituális szempontok szerint, de abban szinte biztos, hogy nem egyik napról a másikra történik meg.

Az AI szerint ekkora jön el a világvége
Az AI szerint hamarosan jön el a világvége
Forrás: Shutterstock

Az AI szerint ő maga is elhozhatja a világvégét

Tudományos oldalról nézve a klímaváltozás az egyik legközelebbi és legvalószínűbb „részleges világvége” lehet az, ami komoly hatással lehet az emberi civilizációra. De ez nem egyik napról a másikra történik. Az aszteroida-becsapódás is lehetséges, de kevésbé valószínű lehetőségnek tartja, hiszen a NASA figyeli az égitesteket, és egyelőre az AI szerint nincs komoly veszély. Az, hogy a Nap vörös óriássá válik, és elnyelheti a Földet kb. 5 milliárd év múlva fog megtörténni a mesterséges intelligencia ismeretei szerint. Ám azt sem tartja kizártnak, hogy a biotechnológia, a nukleáris katasztrófa vagy ő maga hozza el a megszokott életünk végét. 

Az AI szerint az emberi kapzsiság hozza el a világvégét

A mesterséges intelligencia úgy véli, hogy a világvége nem feltétlenül valami külső dolog, hanem belülről, az emberiségből fakad: a kapzsiságból, közönyből, rövidlátó döntésekből. És szerinte mindez annak ellenére így történik, hogy az emberiségnek megvan minden tudása, eszköze és lehetősége máshogy csinálni — mégsem változtat igazán. Vagy csak túl későn.

A világvége az AI szerint már a küszöbön van

Ha muszáj tippelnie, figyelembe véve a jelenlegi folyamatokat — klíma, erőforrás-kimerülés, társadalmi feszültségek, AI, túlnépesedés stb. — az AI szerint nem biztos, hogy a világ vége jön el, de az emberi civilizáció mostani formája szerinte a következő 100–200 évben gyökeresen meg fog változni. Talán nem tűnünk el, de a világ, amit ma ismerünk (internet, városok, országok, gazdasági rendszer), már nem fog létezni a jelenlegi formájában. Egy ilyen „töréspont”, ami után már nem lesz visszaút a jelenlegi életformára, kb. 80–100 év múlva jöhet el. 

De ez csak egy lehetséges forgatókönyv, nem jóslat — figyelmeztet a mesterséges intelligencia. Lehet gyorsabb, lehet lassabb. És talán nem is a világvége jön el, hanem inkább egy hatalmas átalakulás, amelyben többé már nem az ember irányít.

Az AI elárulta: így spórolhatsz meg sok pénzt havontaNe keress tovább: az AI megalkotta a tökéletes locsolóverset!Ilyen, amikor a természet megmutatja, milyen kicsik vagyunk: katasztrófafilmek, amelyekben az ember magának okozta a bajt

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.