Pedagógusnapi helyzetjelentés a magyar iskolákról

Először is elképzelhető, hogy valaki tiszteli az őt vagy a gyermekét nevelő óvónőt, tanítót vagy tanárt, mégsem tudja, hogyan fejezze ki az érzéseit. Mert ha virággal, bonbonnal állít be, a többi gyerek nyomban megbélyegzi a kedveskedő családot és a figyelmes gesztust elítélendő könyöklésként, előnyhajhászásként könyvelik el. Ha viszont csak néhány mondatban fejezi ki egy tanuló a köszönetét, az elkoptatott frázisok hamisan csengenek. Persze nem mindenki tudja szavakba önteni az érzéseit. Nincs ezzel semmi gond, hiszen a szándék a fontos.

Egy külön csoportba tartoznak azok a családok, akiknek semmilyen fejtörést nem okoz a pedagógusoknak szánt figyelmesség kitalálása. Vagy azért, mert úgy lettek szocializálva, hogy az érzelmek és a hála kifejezése nem tartozott a mindennapi rutinjukhoz vagy azért, mert nem is igazán tudnak erről az ünnepről.

És itt el is érkeztünk a tanári hivatás egy sarkalatos pontjához. Aki ma pedagógusnak áll, számolnia kell azzal, hogy a poroszos rendszerben meglévő tekintélynek mára szinte kivétel nélkül nyoma veszett. Az információs társadalom ugyanis kitermelte azokat a kamaszokat, anyákat és apákat, akiknek a szemében a tanár már közel sem olyan tekintélyszemély, mint a megelőző évtizedekben. A pedagógus, akinek kiposztolt magánéletét diák és szülő egyaránt végignézheti, akit egy privát csatornán hétvégén vagy éjszaka is zavarhatnak, már nem az a megközelíthetetlen „intézmény", akit egykor megbecsülés és tekintély övezett.

Lássuk be, nem könnyű napjainkban pedagógusként helytállni!

A tanárok egyre kevesebb támogatást kapnak a szülőktől, mivel azok egy része meg van győződve, hogy a gyerekeik kivételes tehetségűek és hibátlanok. A gyerekeket sok esetben kiskirályként nevelik a szüleik vagy – ahogy manapság egyre gyakoribb – az egyik szülő, esetleg egy nagyszülő. A családokban egyre kevésbé trendi határozottan, megadott szabályok mentén nevelni a gyereket. Ha az akarat meg is van a szigorúbb nevelésre, a megélhetésért folytatott küzdelem, a napi taposómalom során nem jut elegendő idő a következetességre. A pedagógus pedig vért izzad, amikor az öntudatos nebulót próbálja beszorítani az iskola, valamint a társadalom szabályrendszerébe.

A diákok foggal-körömmel ragaszkodnának a könnyebb megoldásokhoz. A dolgozatokat szívesen tologatnák a végtelenségig, bizonyos iskolatípusokban pedig az is előfordul, hogy a serdülők az órán szeretnének megebédelni, sétálgatni vagy telefonálgatni.

A magyar oktatásügy reformokért kiált!

Rendszeresen előkerülnek ugyanis az alábbi kifogások a tanárokkal szemben: kiégettek, fásultak, nem magyaráznak rendesen, nem lehet kérdezni tőlük, nem tisztelik a tanítványaikat (más kérdés, hogy a diákok mennyire tisztelik őket), csak a nyári szünet miatt maradnak a pályán, nem tudnak fegyelmet tartani sem normálisan megtanítani az anyagot és emiatt a szülő kénytelen súlyos ezrekért magántanárhoz járattatni a gyerekét.

A hétperces magyar családokban sokszor esélyük sincs a gyerekeknek arra, hogy kibeszéljék magukból a nap során felhalmozott élményeket és az esetleges feszültséget. A jó tanárnak tudása átadásán kívül arra is kellő figyelmet kell fordítania, hogy meghallgassa a tanulók problémáit vagy más megvilágításba helyezze a reménytelennek ítélt helyzeteket. Sajnos akadnak olyan gyerekek, akik a gondjaikat nem tudják megbeszélni a szüleikkel, mert azok egyértelműen elzárkóznak bizonyos témák elől, és zárt kapukat döngetnek, mikor együttműködést és empátiát várnak az anyjuktól vagy az apjuktól. Ilyen esetekben egy pedagógus megfelelő személy lehet arra, hogy a problémás szituációt ismerve, de valamilyen szinten kívülálló, tapasztalt felnőttként rálásson az adott konfliktusra, és segítsen megoldani azt.

Ha a szülők elváltak és a gyerek egyikükkel nem tartja a kapcsolatot vagy ha a szülők külföldön vállaltak munkát, egy nyitott és kellően érzékeny pedagógus képes arra, hogy pátyolgassa a sebzett serdülők szívét. Mert sebekből, ebben a korban, van bőven. A hullámok megállás nélkül csapkodnak az ember feje fölött. A szerelmi, családi, baráti, iskolai nézeteltérések véglegesnek és megmásíthatatlannak tűnnek. Talán, ha nyitott szemmel járunk, észrevesszük, hogy a pedagógus nem az ellenségünk. Épp ellenkezőleg: segít, támogat, ösztönöz, felemel. Hát, ezt illik megköszönni pedagógusnapon.