Nem szabad szemet hunyni a lányokkal szembeni iskolai erőszak felett

Dózsa-Vépy Renáta

2018.12.09.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az iskolai és internetes zaklatásról korábban már írtunk, most a lányok elleni helytelen szexuális viselkedés, erőszak és megszégyenítés témakörét fogjuk körbejárni. Hiszen ez nap mint nap jelen van az iskolák falain belül, épp csak nem tudunk róla.

Az iskolában elsősorban a tanárok jelentik a lányokra a legnagyobb veszélyt. Számtalan példát találunk a testnevelésórákon végzett talajgyakorlat túlzott segítésére, az öltözőbe egyszer csak betoppanó tanárra, egy nem helyénvaló ölelésre. Ám nem csupán a tanárok, a diáktársak is felelősek lehetnek azért, ha egy lány, átlépve az iskola kapuját, kellemetlenül kezdi érezni magát. Ők gyakran nincsenek is tisztában azzal, hogy a viselkedésük mennyire romboló, zavaró hatású. Egy jól megszervezett felvilágosító óra az ilyen esetek számát nagyban tudná csökkenteni.

Számtalan példát találunk a testnevelésórákon végzett talajgyakorlat túlzott segítésére Forrás: Shutterstock

"A gimi harmadik évében nem igazán találtam a kapcsolatot az osztálytársaimmal, egy barátnőm volt, ő viszont nagyon közel állt hozzám. Szünetekben mindig együtt lógtunk, gyakran álltunk a folyosón, és öleltük egymást. Ebben semmiféle szexuális töltet nem volt, egyszerűen csak így mutattuk ki, hogy szeretjük a másikat, hogy csak egymásra számíthatunk. Egyszer azonban visszahallottam, hogy az angolos tanár rólunk beszélt az órán, és leszbikusoknak nevezett minket. Ez mélységesen felháborított, hogy jön ő ehhez. De tanár volt, így nem mertem kérdőre vonni. De a mai napig bennem van ez a tüske" – Adri (30)

Ezeknek a megnyilvánulásoknak nem kell feltétlenül fizikai jellegűeknek lenniük ahhoz, hogy egy prepubertás és pubertás, azaz egy 10-18 éves lány életét megkeserítsék. Sok esetben verbális vagy nonverbális zaklatásról, erőszakról, megszégyenítésről beszélünk. Vagyis csak beszélnénk, de nem tesszük. A fiatal lányok ugyanis ezt csak nagyon ritkán mesélik el otthon, így pedig a megoldásnak sem adnak esélyt. A diákok, ha szemtanúi is egy-egy ilyen esetnek, szemet hunynak felette, esetleg részt vesznek benne, vagy egyszerűen nem mernek közbelépni.

"A gimnázium első évében nekem - a többi lánnyal ellentétben - már nagy mellem volt. A fiú osztálytársaim gyakran szorítottak be a sarokba, és fogdostak. Ez mindig szünetekben, a teremben történt, sose látta egy tanár se. Egy ideig csak hangosan mondtam nekik, hogy ne csinálják, de ők csak nevettek, és azt mondták, ez csak játék, ne legyek már ilyen hülye picsa. Aztán azt gondoltam, végül is ez jó dolog, hiszen senki mással nem csinálják, a fiúk figyelme pedig jó dolog. De pár hónap után rosszul kezdtem érezni magamat tőle, és egyik alkalommal pofon vágtam az egyiket, majd sírva fakadtam. Onnantól kezdve nem foglalkoztak velem többet" – Zsuzsi (23)

A fiatal lányok csak nagyon ritkán mesélnek otthon az őket ért zaklatásról Forrás: Shutterstock

A diák-tanár kapcsolatban mindig jelen van a tisztelet mellett a félelem faktor is. Ki hinne egy 13-14 évesnek egy tanárral szemben? Hidd el, hogy sokan. Ha ma egy tanárral kapcsolatban panasz érkezik, azt az iskola – akár a hatóságok bevonásával – köteles kivizsgálni. Hiszen ő az a személy, akinek nem csupán a tudása átadásával, de a példamutatásával is segítenie kell a felnövekvő generációt. Így pedig a gyanú árnyéka sem vetülhet rá.

"Általános iskolában volt egy fiatal testneveléstanárom, nevezzük Gábor bácsinak. Én már akkor is nagyon alacsony lány voltam, mégis úgy vélte, tehetségesen kosarazom, és különórákat adott nekem délutánonként. Az öltözőben egyedül voltam, ő pedig minden alkalommal az ajtóban állt, és nézett engem. Próbáltam menő lenni, amolyan nagylányos 11 éves, ezért úgy tettem, mintha nem zavarna, hogy látja, amint átöltözöm. Bár éreztem, hogy valamiért ez nem helyes, mégse szóltam senkinek. Amikor a szüleim átírattak egy másik iskolába, Gábor bácsi elment hozzánk – én épp nem voltam otthon –, hogy rábírja őket a maradásomra. Bár nem a testneveléstanár miatt kerültem másik iskolába, így visszagondolva, szerencsém volt. Ki tudja, lehet, hogy egyszer nem állt volna meg az öltöző ajtajában..." - Móni (39)

Egy korábbi írásunkban olyan módszereket mutattunk, amelyekkel akkor is megvédhetjük gyermekeinket, ha nem vagyunk a közelükben. Ebből emelnék most ki egy részt:

Ha valaki tapogatni próbál, és ez megijeszt, viszolygással tölt el, vagy összezavar, NEM-et mondok. Aztán megyek, és elmondom egy megbízható felnőttnek a történteket.
Tudom, hogy NEM AZ ÉN HIBÁM, ha valaki nem helyénvaló módon nyúl hozzám. Nem kell titokban tartanom, ha ez történt.
Megbízom az ösztöneimben, és megbeszélem a felnőttekkel, ha olyan problémákkal kerülök szembe, amelyeket önerőmből nem tudok megoldani. Sokan vannak, akik szeretnek, meghallgatnak, és hisznek nekem. Nem vagyok egyedül.
Soha nem késő segítséget kérni. Addig megyek, amíg nem találok valakit, aki meghallgat.

Kell hogy legyen egy olyan felnőtt a fiatalok környezetében, akiben maradéktalanul megbízhatnak Forrás: Shutterstock

Ha ezekkel tisztában vannak a lányok, úgy már a zaklatás, erőszak legkisebb jelét is észre fogják venni, és mernek majd beszélni róla. Természetesen ehhez az kell, hogy legyen legalább egy olyan felnőtt a közvetlen környezetükben, akiben maradéktalanul megbízhatnak – ez lehet szülő, de akár tanár, edző is.

A leggyakoribb és egyben legnagyobb hiba, ha az ilyen jelzéseket nem vesszük elég komolyan, és nem lépünk fel a gyermek védelmében.

Üljünk le vele, kérdezzük meg, hogy az adott eset milyen érzéseket váltott ki belőle, mit gondolt közben, mit gondol most. Az ilyen beszélgetések elengedhetetlenek, hiszen ezzel könnyedén meg tudjuk őt erősíteni. Ezután pedig ne legyünk tétlenek, védjük meg gyermekünket.