A graffiti (az olasz graffiare szóból ered, amely karcolást jelent) az Egyesült Államokból származó fogalom. Jelentése: feliratok, spontán jellegű és üldözött, elítélt írásművek, amelyek tematikája általában politikai, erotikus, csúfoló rögtönzés, szélsőségesen leegyszerűsített általánosítás.
A graffiti mögött ott munkálkodik a lázadás, a törvényen való felülemelkedés vágya, a „nyomot hagyok, tehát vagyok" érzés. Természetesen a korai falfirkáknak szimplán gyakorlati szerep jutott, bandák jelölték meg így a területüket, üzentek egymásnak.
Vannak azonban azok a művészek, akik egyszerűen csak saját kezükbe veszik a lakókörnyezetük vagy más város, helység képének formálását.
A romos, elhagyott épületek falain való maradandó tevékenykedés elsődleges célja gyakran megmutatni, hogy mindenben ott rejlik a szépség lehetősége.
Graffitivel már az ókorban is találkozhatunk – ilyen például a híres római Alexamenosz-falfirka. Tehát ez nem újfajta „hóbort", de mindenképp átalakulva tört be ismét, egyfajta folklórműfajként, amely a kezdetekben egyszerű szignózásból és rövid üzenetekből állt. Ezt követték a gúnyos írások, a halandzsák, a modern versek, az aforizmák, a tagek (területjelölő aláírások) és a festett rajzok, de a graffiti egyik válfajának tekinthetők a latrináliák is. A graffitik nem csupán külső homlokzatra, de épületek belső falaira, ajtóira is felkerülhetnek. Leggyakrabban festékszóróval, filccel dolgoznak az alkotóik, de nem ritka a festékhenger és a karcolás sem.
Az 1960-as évek újfajta hullámot indítottak el a graffiti életében, divattá, egy új és monumentális önkifejező eszközzé avanzsálódott.
Nagyobb teret kaptak a már-már festőien szép és érdekesen kidolgozott képek, amelyek szinte minden esetben többletjelentéssel bírnak. Az ilyen falfestmények alkotóinak többsége még ma is a névtelenség mögé bújik, hiszen tevékenységük illegális – már aki nem szabadon használható felületre fest –, de stílusukról és időnkénti aláírásukról beazonosíthatóak munkáik. Manapság már elismert művészekként tekintünk a valóban kiemelkedő graffitialkotókra, ilyen például Keith Haring és Banksy.
Elismerésükben nagy szerepet játszott Brassai munkássága – Halász Gyula fotó- és filmművész, festő, író –, aki 1932-től Párizs utcáit járva kezdte el fotózni a kiemelkedő alkotásokat. Ezeket a képeket először 1956-ban, a New York-i Modern Művészetek Múzeumában állították ki.
Sokan azonban még manapság is rongálásnak, vandalizmusnak tekintik, ez pedig az esztétikai értéket és művészi megvalósítást mellőző falfirkáknak köszönhető – hiszen a legtöbben csak ezekkel találkoznak.
Ám a nemzetközi versenyek és kiadványok ellenére a graffiti tartja magát ahhoz, hogy az utcai szabadság részeként, egyfajta különleges, valamint tünékeny művészeti értékként definiálja magát, amely kívül áll az aktuális trendeken, miközben diktálja is azt – hiszen a graffiti köré az évek alatt egy egész popkultúra épült.
Kattints a képre, és nézd meg galériánkat:
Forrás: wikipédia
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.