Peller Mariann: Foglalkoztatnak téged a lélek dolgai, a sorsunk?
Németh Kristóf: Kifejezetten! Nem is tudom, van-e ember, akit nem foglalkoztatnak a lélek vagy a sors dolgai... Tudod, én úgy vagyok ezzel, hogy mindig picit félve tekintek az olyan emberekre, akiknek halálbiztos meggyőződésük van bizonyos dolgokról. Nekem az mindig picit a butaság jele – bocsánat, hogy ezt mondom! De aki biztos abban, hogy valamit csak ő tud jól, az nekem mindig gyanús. Magamat inkább kíváncsinak mondanám. Amikor édesapámat kérdezték, aki már nincsen közöttünk, mindig azt mondta, hogy ő agnosztikus. Tehát nincsen egyetlen konkrét meggyőződése arról, hogy létezik-e Isten, de fenntartja a jogot arra, hogy őt érheti meglepetés. Ő inkább ahhoz állt közel, hogy nincs Isten – egészen a haláláig. Amikor már lehetett tudni, hogy közeledik ennek a földi életének a vége, akkor egészen meglepő újdonságokat mesélt nekem. Pedig addig alapvetően racionális, a tudomány talaján állóként élte az életét, de valahogy sokkal inkább megérintette őt lelkileg az a gondolat, hogy talán mégis van túlvilág, talán van folytatás.
P. M.: Miket mesélt?
N. K.: Például amikor bent volt a kórházban, és többféle rákkal is küzdött, a halála előtti héten egyik nap bent voltam nála, teljesen tiszta volt az elméje, és azt mondta: „Kristófkám, tedd már meg, hogy behozod az útlevelemet holnapra!" Abban a pillanatban elgondolkodtam, hogy lehet, hogy itt már valami gond van, miért kellene az útlevél? Azt felelte, azért, mert előző éjjel látta, hogy már ki van írva a gépe... Tudja, mikor indul, másnap hajnalban. És valóban, másnap hajnalban el is ment...
P. M.: Milyen szép kép formájában kapta meg az információt, ugye?
N. K.: Gyönyörű! Ezek olyan megmagyarázhatatlan dolgok, lehet ennek millió és egy magyarázata: racionális, ezoterikus, istenhites, mindenféle. Mindenesetre szép és végtelenül megnyugtató.
P. M.: Szerinted többször élünk?
N. K.: Nem tudom, őszintén mondom. Abban nagyon szeretnék hinni, hogy még fogok találkozni valamilyen formában azokkal, akik nekem fontosak. Sem a Jóisten, sem a természet nem olyan pazarló, hogy ha létrejött valami – és a lélek is egy ilyen valami, az ember tudásanyaga is valami –, hogy abból ne legyen semmi. Ezt valamilyen szinten el tudjuk fogadni, és éppen: abban, hogy valamilyen formában van tovább, abban egészen biztos vagyok.
P. M.: Miután édesapád elment, volt valaha olyan érzésed, hogy érzed a jelenlétét?
N. K.: Folyamatosan. De ez talán érthető is, mert szerintem nincs olyan ember, akinek ha egy fontos hozzátartozója távozik az életéből, akkor ne gondolna rá nap mint nap, akár többször is. Ne hatna rá érzelmileg, vagy ne érezné azt időnként, hogy ott van vele. Több évbe telt, míg megtanultam azt, hogy nem tudom őt felhívni telefonon. Tudod, hányszor nyomtam rá az „Apa" hívógombra? Van egy hely, ahol különösen közel érzem magamhoz édesapámat, ha érezni szeretném a jelenlétét, akkor kimegyek oda. Ott azt érzem, hogy folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Sőt, továbbmegyek! Bár ezt is millió módon lehet magyarázni, de a történet megesett... Lóci, a fiam négy-öt éves lehetett, és az édesanyámmal volt, míg én elmentem dolgozni. Mikor érte mentem, elmesélte az én kisfiam, hogy itt volt a nagypapám, aranyos volt, bejött ide, leült, megnézett minket és örült. Erre azt mondtam neki, hogy picit azért rossz néven veszem, hogy csak titeket nézett meg apa, de rám nem is volt kíváncsi? Erre azt felelte: nem, apa, mert pontosan tudja, hogy te jól vagy, és rendben mennek a dolgaid. Ő most azért jött, hogy Enikőt és engem meglátogasson. És ez is olyan szép.
P. M.: Ugye, tudod, hogy azt mondják, a gyerekek ebben a korban még nyitottak, és valóban érzékelik a más dimenziós lényeket, energiákat?
N. K.: Igen, hallottam erről, de ez megint olyan, hogy vagy így van, vagy nem. Valójában mindegy is, mert ezek a dolgok olyan szépek, jólesnek az embernek, és harmonizálják a lelkünket.
Kristóf nyitottan állt a tarot kártyához és Novák László asztrológus személyiségelemzéséhez, amely aztán igazi meglepetéseket tartogatott a számára.
N. L.: A kártyák azt mondják nekem rólad, hogy egy tüzes, nagy érzelmekkel élő ember vagy, aki ugyanakkor szereti magát behatárolni. Legalábbis szereti tudni, mi, merre, hány méter, meddig van értelme elmenni, és szereti a strukturáltságot. A másik, amit látok, hogy nagy szív király vagy. Ez azt jelenti, hogy ez nincs a felszínen, ez a tudatalatti minőségedet mutatja. Tehát valószínűsítem, hogy neked kapcsolatokon, kapcsolódásokon keresztül kell fejlődnöd ebben az életben. Újabb és újabb kapcsolatokon keresztül, de ez nem csak a szerelmi viszonyokat jelenti. Valószínűleg sok-sok kapcsolati karmából jössz, amelyek érzelmeken alapultak, és ezeket most, ebben az életben van lehetőséged megoldani.
N. K.: Így is érzem. Vannak olyan kapcsolatok is az életemben, amiknél úgy éreztem, hogy ezt már ismerem, és most talán újra kell élni, hogy helyre kerülhessen.
N. L.: Ez egy aprócska bizonyíték lehet a számodra, hogy lehet, hogy még sincs vége egyetlen életen belül az egésznek. Hiszen valahonnan jönnie kell ennek az érzésnek. A vakfoltod jön: e szerint mindig adsz, méghozzá anyagi formában. Szinte szórod, és ebből kicsit talán vissza kellene venni. Mivel azonban érzelmes lélek vagy, könnyen elérhetik egyesek, hogy adj, de azt már anyagilag.
N. K.: Ez megdöbbentő, mert tényleg így van. És ez kihasználhatóvá tehet. Köszönöm, ez elgondolkodtató.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.