A családi vacsorák jelentősége, avagy ezért üljetek este egy asztalhoz

étkező Vacsora kommunikáció beszélgetés otthon család gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Este a frissen készült, minimum kétfogásos vacsorát felvonultató asztal körül ül a család, és a tévé, valamint a mobil zavaró hatásaitól mentesen, beszélgetéssel fűszerezve fogyasztják el együtt a nap utolsó étkezését. Számodra is furcsa? Ilyen valóban csak a filmekben lehetséges? Nézzük meg, miért is lenne fontos visszatérnünk ehhez a szokáshoz, és miként tudnánk ezt a mai rohanó életritmusunkhoz közelebb hozni.

Mi legyen a vacsora?

Az remek, ha főtt étel kerül az asztalra, főként, ha azt mi készítettük, akár közösen. Az azonban nem várható el, hogy anya vagy apa minden délután, miután összeszedte a gyerekeket és fáradtan hazaér, nekiálljon egy Gordon Ramsay szakácskönyvvel a kezében főzni. Ebben az esetben ugyanis nem az étel milyensége, hanem az alkalom lehetősége a lényeg. Hétköznap vacsorának tökéletesen megfelel a darabjaiban tálalt szendvics is – külön tálon a felszeletelt zöldségek, felvágottak, sajtok, kenyér. Tehát a főzés iránti ellenszenv, időhiány nem lehet kifogás.

Nem az étel milyensége a lényeg, tökéletesen megfelel a darabjaiban tálalt szendvics is Forrás: Shutterstock

Miért üljünk le közösen egy asztal köré?

Manapság hajlamosak vagyunk elmenni egymás mellett, még akkor is, ha történetesen együtt élünk. Nincs egyetlen olyan szervezett része sem a napunknak, amikor mind egyszerre vagyunk egy helyen, és osztatlan figyelmet szentelnénk egymás irányába. Tisztelet a kivételnek, de ha igazán mélyen magadba nézel, meg tudod mondani, hogy mikor volt utoljára ilyenben részed?

A közös vacsorák lényege tehát nem az evés, hanem az egymás iránt tanúsított őszinte érdeklődés.

Erre a fél, egy órára a családtagjainknál ne legyen fontosabb egyetlen műsor, film, üzenet, poszt, telefonhívás sem! Itt a remek alkalom, hogy megkérdezzük: milyen volt a másik napja, történt-e vele valami érdekes, fontos, zavaró, hogyan érzi magát mostanában, mi a véleménye bizonyos közéleti dolgokról.

Napközben a távolság, délután és este pedig a saját privát vágyaink gátolnak meg abban, hogy folyamatos ismeretséget tartsunk fenn gyermekeinkkel, párunkkal. Ezeket a vágyakat tegyük félre a vacsora idejére, és beszélgessünk egymással!

A közös vacsorák lényege nem az evés, hanem az egymás iránt tanúsított őszinte érdeklődés Forrás: Shutterstock

A család és a karrier összeegyeztethető

Amikor egy nőnek gyermeke születik, új, eddig ismeretlen feladattal találja szemben magát. Minél előbb meg kell tanulnia, hogyan zsonglőrködjön munka és családi élet között. A szakmai sikerekről és a karrierépítésről azonban az után sem kell lemondanunk, hogy anyává válunk. A Sanofi gyógyszercég vezérigazgatóját, Szörényi Beátát vezető pozícióról, feladatok összehangolásáról és társadalmi szerepvállalásról egyaránt kérdeztem. Olvasd tovább!

Minden kezdet nehéz

Természetesen nem várható el reálisan, hogy az első közös vacsora alkalmával fesztelen és bizalmat feltételező beszélgetés alakuljon ki. Időt és teret kell adni egymásnak ahhoz, hogy – lehet, a család életében először – kialakuljon a nyílt kommunikáció. Az ilyen csevegős vacsorák később akár a nappali kanapéján is folytatódhatnak, és így lehetségessé válik, hogy az elkülönült esték időnként összefonódjanak.

Ti mikor kezditek el?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.