"Amikor először próbáltam megnézni a filmet, tíz perc után abbahagytam, nem ment. Olyan mély sebeket szakított fel, amiket nehezen bírok még egyszer átélni" – mesélte a Story magazinnak Kosáry János, aki a csernobili atomkatasztrófa idején még csak 11 éves volt. Édesapja kamionsofőrként dolgozott a Hungarocamion bécsi leányvállalatánál, a Peklarnál.
A katasztrófa utáni időszakban szinte semmit sem lehetett tudni, az illetékesek azt mondták, hogy sugárfertőzés mértéke nem haladja meg a megengedett értéket. Kosáry János édesapját így egy segélyszállítmánnyal a kijevi és a Csernobil környéki táborokba küldték.
"Soha nem beszéltek neki a robbanás következményeiről, de gyanút fogott, mert Záhonynál jó ideig védőruhás emberek az összes kintről jövő kamiont megállították, majd lemosták és fertőtlenítették a kerekeket. Már tudom, miért: az óriási kerekek felverték az életveszélyes radioaktív port. Az már senkit nem érdekelt, hogy utána ezzel a kamionnal parkolt a lakótelepen, a házunk előtt" – emlékezett vissza Kosáry János.
A tragédia után édesapja egészségügyi gondokkal küzdött, ízületi fájdalmak gyötörték, zsibbadt a lába, rossz volt a közérzete, az ínye folyton vérzett. Végül leukémiát diagnosztizáltak nála. Bécsben kezelték, de meghalni hazaküldték. A mentőautóban halt meg. "Amikor utoljára láttam a korábban sportoló, kajakozó, egykor 180 centis apukámat, csont és bőr volt, kihullott a haja és a foga, megsüketült, megvakult" – fogalmazott a férfi fia. Édesanyja is rákban halt meg, ő maga folyamatosan szűrésekre jár.
Édesapja boncolásakor speciális kromoszómavizsgálatot végeztek. "Ebből feketén-fehéren kiderült: apukám sugárfertőzést kapott, a leukémiát is az okozta. 1993. szeptember 21-én halt meg, de mindez a mai napig felkaravar" – mondta a férfi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.