10 dolog, amit vélhetően nem tudtál a legóról

Forrás: AFP -
Lego építőkocka játék Dánia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legszuperebb házakat kétségkívül a Lego építőkockáiból építettük gyerekként. Manapság már sokkal népszerűbbek azok a szettek, amelyekből egy adott épületet vagy járművet lehet összeállítani, de ezek elemei egymással is kombinálhatóak, így a Lego továbbra is a kreativitás elhivatott támogatója. Most hoztunk 10 olyan dolgot, amit lehet, hogy még nem tudtál erről a kultikus dán játékról.

1. Az első legókockát Ole Kirch Christiansen, egy dán férfi készítette, miután elveszítette asztalos munkáját. Ennek megfelelően az még nem műanyagból, hanem fából készült.

2. A „lego" név a dán nyelvből származik, méghozzá a „leg godt" kezdőbetűiből, ami annyit tesz: játssz jól.

A „leg godt" jelentése játssz jól Forrás: Getty Images/Daniel Knighton

3. Az összes legóelem – igen, a Duplo is – kompatibilis egymással. Tehát össze tudnád illeszteni a legelső modern, 1958-as szett darabját akár egy mai, legkisebbeknek szánt vonattal is.

4. A legelső legófiguráknak még nem volt mozgatható a lábuk, se a karjuk, sőt még arcuk sem volt. A mérnökök három évet töltöttek azzal, hogy megalkossák a mára már legendássá vált emberkéket.

Forrás: Getty Images/Leon Neal

5. 1979-ig az összes férfi figura sapkát hordott, csak ez után kezdek el hajat is gyártani nekik.

6. Minden figura épp négy építőkocka magasságú, hogy az épülő házakhoz megfelelő legyen a méretük – lásd ablak, ajtó stb.

Forrás: AFP

7. Két tégla 24 különböző módon illeszthető össze, három pedig 1060 módon. Hat nyolcas elem azonban már 915 103 765 különböző kombinációban kapcsolható egymáshoz.

8. Ha a legófigurák valódi emberek lennének, ők alkotnák a föld legnépesebb populációját, mivel több mint 4 milliárdan vannak.

Forrás: Getty Images/Dan Kitwood

9. A Lego a világ legnagyobb kerékgyártója – a minikerekekből évente 306 milliót állítanak elő.

10. Másodpercenként hét legószettet adnak el világszerte.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.