Liptai Claudia búcsúja és vallomása: Gesztesi Károly halála összeroppantotta a lelkét

Drága Tobi! Szinte megbénulnak az ujjaim amikor ezeket a sorokat írom. A lelkem most is annyira fáj mintha lenne benne "egy marék forró lepke."Ez nem egy búcsúlevél hanem egy levél neked, magamnak. 25 éve része vagy az életemnek. Mindig tudtam, hogy szeretlek, mint volt férjemet, kislányom édesapját, barátomat. De egy héttel ezelőttiig magam sem voltam tisztában azzal, hogy ha te egyszer nem leszel az teljesen összeroppantja a lelkem. A lélek. Az egyik barátod fogalmazott úgy, hogy 185 centi lélek voltál. Az a szeretet áradat amit hallgattam az elmúlt napokban szinte már fájt. Állandóan küzdöttél azzal a félelemmel, hogy szeretnek e? Most üvöltve mondom, gyere vissza Tobika és éld meg ezt a szeretetet.Ez az első tanítása ennek a tragédiának. Keresem az értelmet az értelmetlenségben. Amikor elbúcsúztunk tőled a temetésen és ott álltunk zokogva, egy pillanatra átfénylett a nap a felhőkön, és mint az általad annyira imádott kalandregényekben rávilágított erre az értelemre. Az egész hatalmas család ott állt összekapaszkodva, egymásban keresve vigaszt és próbálva megosztani ezt a mázsás súlyt. Tudom, hogy ez a feladatunk. Erre vágytál egész életedben, hogy mindenki, akit szeretsz, együtt menjen az úton. Régóta tudom, csak a pillanat számít. Jönnek a hetek nélküled és mindenki megpróbál visszatérni az életbe. Én tudom, hogy valódi megnyugvásra talán soha nem lelek. De tudom, hogy aki élt az mindig velünk lesz. Ígérem neked, hogy vigyázok a kislányodra a fiaidra, mindenkire, akit valaha megsimogattál a finom meleg papamaci kezeddel. Ma este a te színházad "bezár" de én nem búcsúzom, mert arra gondolok, hogy elutaztál egy távoli tájra ahol most nem érlek el de ha eljön az idő újra találkozunk.