Egészséges nassonlivalók a karantén alatt - Ha mindenképp muszáj valamit csipegetned

Forrás: Shutterstock -
nassolás karantén káposztachips egészséges
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus-járvány miatt a legtöbben most a négy fal között töltjük a napjainkat. Arról már írtunk, hogy a rendszeres testmozgással nagyon sokat tehetsz most is az egészségedért, de tudnod kell, az sem mindegy, hogy miként táplálkozol ahhoz, hogy formában maradj. Mivel a korábbinál kevesebb program közül válogathatunk most, hajlamosak lehetünk a főétkezések között is eszegetni ezt-azt. A legjobb persze, ha ellenállunk a nassolási vágynak, de ha mindenképpen rágnánk valamit, igyekezzünk egészségesebb alapanyagok közül választani. Néhány tippet is adunk most ehhez.

Káposztachips

A zöldségcsipszek készítése már nem újdonság számunka, azt azonban nem gondoltuk, hogy káposztából finom nassolnivalót lehetne készíteni.

Káposztachips Forrás: Shutterstock

Hozzávalók: egy fejeskáposzta, reszelt parmezán, kevés extra szűz olívaolaj, só, frissen őrölt fekete bors

Elkészítése: Rendkívül egyszerű elkészíteni, valójában a sütés igényli a legtöbb időt. Ehhez először melegítsd elő a sütőt, nagy hőmérsékletre lesz szükségünk, nagyjából 250 fokra. A legropogósabb akkor lesz, ha nem szimplán sütőpapíron sütöd, hanem ha egy rácsos, általában grillezésre használt lapot állítasz a tepsibe. A káposztát szedd leveleire, és tépkedd közepes darabokra úgy, hogy a levelek középső, vastag része ne kerüljön bele. Tedd egy üvegtálba a leveleket, az olívaolajjal locsold meg, majd mehet rá a parmezán, illetve a fűszerek is. Alaposan keverd össze kézzel, majd egyenként tedd a kis levéldarabokat a rácsra. 30-40 perc alatt kap egy kis aranybarna színt, és ropogósra sül.

Zöldséges mártogatós

Hogy miből állítod össze a zöldséges mártogatósodat, annak csak a fantáziád szabhat határt. Tulajdonképpen bármit felhasználhatsz hozzá, ami ropogós és friss.

Zöldséges mártogatós Forrás: Shutterstock

Tökéletes alapanyag hozzá a retek, a zellerszár, a sárgarépa, a zöld és különféle színes kaliforniai és kápia paprika is. Csak annyi a dolgod, hogy a zöldségeidet gusztusos kis csíkokra vágd, és mártogasd bele a szószba.

Elkészítés:

A legegyszerűbb, ha a szósz alapanyagának görög joghurtot (esetleg tejfölt) választasz, amit aztán ízlés szerint borssal, szerecsendióval, fokhagymával ízesítesz. Ha szereted a zöldfűszereket, tegyél bele bazsalikomot, tárkonyt, petrezselymet vagy metélőhagymát, és tedd hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek. Utána már nincs más dolgod, csak mártogatni.

Almaszirom fahéjjal

Ha kevés alapanyagból egyszerű édes falatokra vágysz, kiváló választás lehet az almaszirom. Nincs más dolgod, csak vágd fel az almát vékony szeletekre, hitsd meg fahéjjal, majd süsd meg őket a sütőben alacsony hőmérsékleten. Pár óra alatt ropogós, édes nassolnivaló lesz a jutalmad.

Almaszirom fahéjjal Forrás: Shutterstock
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.