Nem is olasz? A tészta története csavarosabb, mint a fussili

Az olasz tészta messze földön híres, így sokan hozzájuk kötik az ételt. Tésztaételek azonban több korai civilizáció konyhájának is szerves részét képezték, amiről számos történelmi forrás árulkodik. Barangoljuk be együtt a tészta történetének főbb fejezeteit!
A legelterjedtebb elképzelés szerint kínai utazásairól Marco Polo hozott tésztát Itáliába a 13. század végén, hogy aztán az olasz csizma emblematikus gasztronómiai termékévé nemesedjen. Ezt az állítást azonban erősen megkérdőjelezi az olasz konyha egyik legnagyobb szakértője.
Ugyanis tésztaszerű ételek már jóval a középkor előtt megjelentek több, egymástól független civilizációban.
Hogyha a tésztafőzés legkorábbi emlékeit szeretnénk megtalálni, akkor Kínában érdemes kezdeni a keresést: itt fedezték fel azt 4000 éves tálnyi kölestésztát, amit a legrégebbi tésztaételnek tartanak. Ez jóval azelőtt volt, hogy a gabona a régió alapvető mezőgazdasági terménye lett volna. Az i. e. 220-206-os évből származó források már változatos gabonákból készült tésztákról és modernebb eljárásokról számol be.
Azonban a Közel-Kelet is fontos fejezetet kapott a tészta történetében: a kereskedelemből élő, sivatagi arabok gyakran egy „itriyya” nevű könnyen szállítható szárított tésztáról tesz említést, ami kereskedők révén később Szicíliába is eljutott. Egy perzsa feljegyzés ezen kívül egy cérnametéltet idéző főtt tésztát is említ.
A Római Birodalomban kedvelt volt egy lagana nevű étel, mely a mai lasagnához hasonló lapos tésztacsík volt, melyet szószokkal és hússal rétegeztek. Ezt azonban inkább sütötték, mint főzték.
A tészta történet során folyamatosan fejlődött, alkalmazkodva a különböző régiók éghajlatához, kulináris igényeihez. Az 5. és 15 században Itália jelentős tésztaexportőrré vált, különösen Nápoly, Genova városában és Szicíliában, a 13. századtól pedig alapvető élelmiszerként hivatkoztak rá. Az első olasz tésztát említő írásos emlék 1154-ben jelent meg.
A reneszánsz korban már Európa szerte elterjedt étel volt, amikor pedig a 16. században a Nagy Földrajzi felfedezések révén megjelent a paradicsom, új tésztareceptek jelentek meg, és az olasz konyha megkerülhetetlen elemeivé váltak. A 18-19. században megjelent mechanikus tésztaprések pedig lehetővé tették a híres tészták, például a penne, spagetti, makaróni megjelenését. A 19. és 20. században aztán olasz bevándorlók tették világszerte népszerűvé a tésztát.
Az igazság az, hogy egyik civilizáció sem mondhatja magáénak a tészta feltalálásának tulajdonjogát. Amennyiben a tésztát liszt és víz, esetleg tojás keverékeként határozzuk meg, akkor a kínaiak voltak az elsők akik tésztaételt csináltak már az i. e. 2000 évezredben. Ha viszont a szárított tésztát vessük alapul akkor az arab „itriyya” a nyerő, de a rómaiak eljárásai is hozzájárultak az ételek fejlődéséhez.
A tészta valójában egy kulináris evolúció terméke, melyhez több kultúra hozzátette a mag építőelemét évezredek alatt.
Mivel a tészta receptje rendkívül egyszerű és közel áll a kenyérhez, valószínű hogy sok helyen, egymástól függetlenül fejlődött ki, a gasztro történelem érdekes fejezetévé válva. Erről árulkodik az, hogy szinte minden nemzetnek megvan a maga sajátos tésztaétele elég csak a Kelet-európai pelmenyire, az ázsiai gombócra vagy a német spaetzle tésztára gondolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.